Paralimpia 2016: megvan az első, Tunkel bronzérmes erőemelésben!

Vágólapra másolva!
2016.09.08. 19:21
null
Tunkel Nándor bronzérmet szerzett a riói paralimpián (Fotó: AFP)
A riói paralimpia férfi erőemelésének 49 kilogrammos súlycsoportjában Tunkel Nándor a harmadik helyen végzett, ezzel megszerezte a magyar csapat első érmét az ötkarikás játékokon. A magyar erőemelő 155 kg-os eredménnyel szerezte meg a bronzérmet.

 

 

Ebben a sportágban nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak, s a magyarok közül először a törpenövésű zalaigricei sportoló lépett a pódiumra.

A Power Station SE pályafutása első paralimpiáján szereplő 28 éves versenyzője – aki idén világkupát nyert Rióban – hetedikként kezdte meg a versenyzést a kilencfős mezőnyben, s elsőre szépen kinyomta a 150 kilót, amivel át is vette a vezetést. Az első gyakorlatok után aztán a harmadik helyen állt vietnámi és jordániai riválisa mögött.

Másodikra 155-öt vállalt Tunkel, ez már nehezebben ment, de a három bíró közül kettő megadta, így érvényes volt a gyakorlat. Ezzel szinte biztossá vált, hogy a harmadik helyen zár, mert a mögötte lévők harmadikra jóval kisebb súlyt vállaltak, az előtte álló két versenyző pedig nagyon messze volt tőle. Harmadikra ugyan nem jött össze a 160 kilós egyéni csúcs, de ezt Tunkel Nándor már nem bánta, mert így is éremmel távozhat Rióból.

A győzelmet 181 kilós világrekorddal a vietnámi Le Van Cong szerezte meg – versenyen kívül még a 183 kilót is kinyomta –, a második pedig a jordániai Omar Qarada lett 177 kilóval.

„Sikerült kizárnom a külvilágot, ilyenkor verseny közben én már csak magammal és a súllyal szeretek foglalkozni – mondta az eredményhirdetés után Tunkel Nándor az MTI-nek. – Edzőmmel titkon számítottunk a bronzéremre, s nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült. A százhatvan kiló edzésen kétszer már összejött, ezért kicsit fájó, hogy most nem, de a harmadik gyakorlatra fejben kicsit szétestem, mivel már biztos volt a harmadik hely.”

PARALIMPIA 2016
ERŐEMELÉS
FÉRFI 49 KG

1. Le van Cong (Vietnám) 181 kg
2. Omar Qarada (Jordánia) 177
3. Tunkel Nándor 155

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik