Több pontot átlagol, mint Mourinho – Gattuso gatyába rázta a Milant

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2018.03.02. 14:26
null
A Milan drámai csatában jutott be az Olasz Kupa döntőjébe (Fotó: AFP)
Nem lehet nem észrevenni, hogy az elmúlt hetekben lényegesen szebb arcát mutatja a hétszeres BEK/BL-győztes Milan, mint a szezon korábbi szakaszában, vagy éppen az elmúlt években. Vajon beérett a november végén kinevezett Gennaro Gattuso munkája, vagy szimplán csak ennyi időre volt szüksége a nyáron hatalmas pénzekből megerősített keretnek, hogy összeálljon? Kicsit elmélyedtünk a Lazio elleni kupaelődöntőt sikerrel megvívó együttes teljesítményében – egyelőre azért ne jelentsük azt ki, hogy ismét régi fényében tündököl a gárda...

EMLÉKEZTETŐÜL – OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ
Lazio–Milan 0–0 – 11-esekkel 4–5
DÖNTŐ (május 9., Róma)
Juventus–Milan

SEVILLÁBAN SEM CSAK REMEKEL
Vincenzo Montella nem sokáig maradt munka nélkül, december 28-án a Sevilla nevezete ki a kispadjára. Az együttes a kupában bejutott a fináléba és a Bajnokok Ligájában is áll még (az első mérkőzésen a Manchester United ellen 0–0-ra végzett a nyolcaddöntőben), a bajnokságban viszont döcög a szekér, az együttes öt gól kapott a Betistől (3–5), az Eibartól (1–5) és az Atlético Madridtól (2–5) is. Kilenc La Liga-meccsen négy győzelem, egy döntetlen és négy vereség a sevillaiak mérlege az olasz tréner irányításával.

Ha szimplán a helyezéseket nézzük, túl sok változást nem tapasztalhatunk a két időszakot vizsgálva, hiszen Vincenzo Montella menesztése idején is a 7. helyen állt a gárda a bajnokságban (14 meccs, 6 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség, 20 pont), ahogyan 26 kör elteltével is (13–5–8, 44 pont). Igaz, a hátrány a 6. helyezetthez képest azóta hét pontról nullára csökkent, és csupán a rosszabb gólkülönbsége miatt áll a Sampdoria mögött.

Önmagában a „Gattuso-éra” bajnoki mutatója (7 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség) nem lenne kiugró teljesítmény (bár a vizsgált időszakban így is az olasz élvonal harmadik legjobbja), és költői túlzás lenne állítani, hogy „Rino” érkezésével egy csapásra magára talált az együttes…

ITT AZ ÚJABB BEÉGŐ KORÁBBI JÁTÉKOS…

Bizonyítja ezt az addig pont nélkül álló Benevento elleni csúfos rajt (2–2), vagy hogy az első hat tétmeccsen csupán két győzelem és ez a kevéssé díszes döntetlen fért oda három zakó mellé. Még csak azzal sem lehet védeni Gattuso debütálását, hogy rangadókat játszott volna sorban a gárda, hiszen a három vereséget a Rijeka, Verona, Atalanta hármastól szenvedte el.

Massimiliano Allegri 2014. januári távozása óta a csapat előszeretettel nyúlt a nem is olyan régi játékosaihoz, a legutóbbi (2006–2007) BL-győztesek közül Clarence Seedorf, Filippo Inzaghi és Christian Brocchi is irányította rövidebb-hosszabb ideig a piros-feketéket – nagy eredmények nélkül. Közben a labdarúgó-pályafutását szintén nemrégiben befejező Szinisa Mihajlovics szintúgy lehetőséget kapott, ahogyan Vincenzo Montella is. A korábbi Roma-csatár húzta a legtovább, ez összességében 64 meccset jelentett, amelynek pont a felét nyerte meg vele a társaság. Gattuso pocsék rajtja tökéletesen illett a korábbi sormintába: egy újabb olyan fiatal edző, aki viszonylag frissen akasztotta szögre a stoplist, s aki gyors és csúfos kudarcot vall az európai elitbe évek óta hiába visszavágyó együttesnél.

André Silvának egyelőre a bajnokságban nem akar összejönni a gól (Fotó: AFP)
André Silvának egyelőre a bajnokságban nem akar összejönni a gól (Fotó: AFP)



NYÁRON NEM EZT REMÉLTÉK A SZURKOLÓK

Pedig a nyáron úgy tűnt, végre a jó irányba indulhat meg az évek óta a – nem is annyira veretes – Serie A középmezőnyében szenvedő együttes: a 8., a 10. és a 7. hely után az előző idényben már 6. volt, majd potom 194.5 millió euróért erősítették meg az átigazolási piacon.

Az persze már más kérdés, hogy ebből az összegből talán csupán egy olyan futballista érkezett, aki valóban nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményre képes, a 30 éves Leonardo Bonucci. A portugál válogatottban és a Portóban remeklő André Silvának csekély 38 millió euró ellenében sikerült eddig a bajnokságban összehozni egy 16/0-s meccs/gól-mutatót, ami egy támadónál még akkor is kellemetlen, ha történetesen összesen 658 perc (vagyis valamivel több mint hét teljes összecsapásnyi idő) állt a rendelkezésére, és ha az Európa-ligában már nyolcszor is eredményes volt. A 25 millióért megvett Andrea Conti szerencsétlenül járt, hamar nagyon súlyos sérülést szenvedett, Mateo Musacchiónak 18 millióért cserébe sem sikerült nagy stabilitást hozni a védelembe, Nikola Kalinicet pedig kevés szurkoló nem követeli ki a csapatból.

Cutrone számára is jól jött az edzőcsere Milánóban (Fotó: AFP)
Cutrone számára is jól jött az edzőcsere Milánóban (Fotó: AFP)


VÁLTOZTATÁSOK ÉS A JAVULÓ TENDENCIA

Egy kisebb kihagyás után Lucas Biglia ismét alapember lett az együttesben Ricardo Montolivo kárára, míg a korábbi 3–5–2-es rendszert 4–3–3-ra (4–3–2–1-re) cserélte időközben Gattuso. Ennek elszenvedője a már említett Musacchio, haszonélvezője Davide Calabria lett – aki a statisztikákkal foglalkozó whoscored.com-nál a szezon legjobb jobbhátvédje jelenleg! –, a szintén nyári igazolás Hakan Calhanoglut a bal szélre vezényelte, Patrick Cutronét pedig a csatársorba – Fabio Borini, André Silva és Kalinic bánatára.

MILÁNÓI HULLÁMVASÚT
A bajnokság nagyszerűen indult az Inter számára, a 16. fordulóban 12 győzelemmel és 4 döntetlennel állva vezette a tabellát. A Juventus elleni gól nélküli iksszel viszont mintha megtört volna valami a csapatnál, ezzel a találkozóval kezdve sorozatban tíz meccsen át maradt nyeretlen a gárda, ha csak a rendes játékidőt nézzük. Az egyetlen kivételt a harmadosztályú Pordenone elleni, tizenegyespárbajban megnyert kupacsata jelentette... A Bologna ellen aztán megtört az átok, de a Genoa vendégeként ismét kikaptak a fekete-kékek. A vasárnapi derbire azért sikerrel hangoltak: 2–0-ra megverték a Beneventót.

A karácsony aztán mintha varázsütésre változást hozott volna a teljesítményben is, a december 23-án az Atalantától otthon 2–0-ra kikapó gárda Cutrone hosszabbításban szerzett góljával kiejtette az Intert a kupából, s ezzel egy 13 meccs óta tartó veretlenségi széria vette kezdetét!

A Fiorentina elleni bajnokin még csak egy pontot szerzett a csapat, a Crotonét, a Cagliarit és a Laziót viszont felülmúlta, és a rómaiak elleni kupapárharc közötti időszakban az Udinese elleni ikszet leszámítva csak győzött.

A bajnokságban a SPAL, a közvetlen rivális Sampdoria és a Roma ellen is begyűjtötte a három pontot, ráadásul az Európa-ligában a Ludogorec ellen oda-vissza nyert a Milan.

Ahogyan az a feltörekvő együtteseknél gyakran látható, először a védelem állt össze, az viszont egészen pofásan kezd kinézni: az elmúlt 744 perc alatt csupán egy gólt kapott – azt is úgy, hogy a beadás Bonuccin és Donnarummán is megpattant... A 19. születésnapját a napokban ünneplő kapus azóta lehúzta a rolót, 584 perc óta érintetlen a hálója.

A szerencsétlen öngól



FELSZABADÍTOTTA A GÁTAKAT ÉS KEMÉNYSÉGET HOZOTT

Nemcsak a felállásban és a kezdőcsapaton változtatott az agilis olasz, hanem a játékosok felfogásán is.

„Gattuso megváltoztatott – nyilatkozta a Montella alatt szenvedő Calhanoglu a calciomercato.it-nek. – Rengeteget beszélgetett velem, és azt mondta, hogy nyomás nélkül játsszak. Nagyszerű edző, megváltoztatta a klub mentalitását.”

A Lazio elleni győztes kupaelődöntő után Alessio Romagnoli is köszönetet mondott az új trénernek.

„Fontos, hogy ne kapjunk gólt, és az elismerés mindenkit megillet a csapatban. Továbbra is így kell dolgoznunk, és még jobban végrehajtani a feladatunkat. Az edző rengeteg dicséretet érdemel, elhozta számunkra az intenzitást és a keménységet, amiben hiányt szenvedtünk.”

Romagnoli döntötte el a Lazio elleni tizenegyespárbajt


Bonucci számára sem indult jól a szezon, elmondása szerint kezdte megbánni, hogy a Juventustól a Milanhoz igazolt.

„Őszintén szólva az elején elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tettem, és hogy megérte-e. A pályán nyújtott teljesítményem köszönő viszonyban sem volt az igazi Bonucciéval. A mentalitás mindent megváltoztathat. Ezt követően a kemény munkára kezdtem koncentrálni, megpróbáltam felépíteni az önbizalmamat. A belső erőmet használtam arra, hogy higgyek a döntésemben, és szupermotiválttá váltam – fejtette ki a hátvéd, aki a 13 meccses veretlenségi sorozatra is kitért. – A győzelmek segítenek továbbra is győzni, de az edzőnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy maradjunk két lábbal a földön. A meggyőző ereje, az eltökéltsége és a vadsága, amit a csapat felé közvetít, Contéra emlékeztet. Viszonylag fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére megmutatta, hogy tudja, miként kell elérni, hogy a csapat jól játsszon.”

Gennaro Gattuso gatyába rázta a csapatot – védekezni már tud a Milan (Fotó: AFP)
Gennaro Gattuso gatyába rázta a csapatot – védekezni már tud a Milan (Fotó: AFP)



IMPOZÁNS MUTATÓ – A TÁMADÁS VISZONT MÉG DÖCÖG

Gattuso irányításával eddig 19 meccsen 12 győzelem (az Olasz Kupa elődöntőjének tizenegyespárbaját is ide számítva), 4 döntetlen és 3 vereség a Milan mérlege, ami 2.11 pontos átlagnak felel meg – ezzel néhány topcsapat edzőjével összevetve sem állna rosszul.

Érdekesség, hogy ha az említett első hat meccset leszámítjuk, 10 győzelem és 3 döntetlen az egyenleg, a bajnokságban pedig az előző hét fordulóban 19 pontot szerzett a gárda, ami már 2.71 pontos átlagnak felel meg.

Az viszont látszik, hogy még messze nem tart ott az együttes, ahol szeretne, hiszen míg a védelem karácsony óta meccsenként csupán 0.31 gólt kap átlagban, a támadásra már kevesebb energia jut: ha a 19 tétmérkőzést vizsgáljuk, az 1.37-es mutató alig jobb, mint Montella bajnoki statja.

Persze amíg a csapat nem kap gólt, addig egy találattal is begyűjtheti az újabb fontos győzelmeket…

TÖBB PONTOT ÁTLAGOL, MINT MOURINHO
meccs gól kapott gól pont
Montella a bajnokságban 14 19 18 20
átlagban 1.36 1.29 1.43
Gattuso a bajnokságban 12 18 12 24
átlagban 1.5 1 2
Gattuso összesen 19 26 14 40
átlagban 1.37 0.74 2.11
Gattuso karácsony óta a bajnokságban 8 14 4 20
átlagban 1.75 0.5 2.5
Gattuso karácsony óta összesen 13 19 4 33
átlagban 1.46 0.31 2.54
Mourinho az MU-nál 106 186 74 219
átlagban 1.75 0.70 2.07
Guardiola a Citynél 100 247 96 229
átlagban 2.470.96
2.29
Klopp a Liverpoolnál 139 289 160 259
átlagban 2.08 1.15 1.86
Allegri a Juventusnál 228 404 152 463
átlagban 1.77 0.67 2.03
Zidane a Real Madridnál 131 353 139 305
átlagban 2.69 1.06 2.33
Valverde a Barcelonánál 43 99 22 100
átlagban 2.30 0.51 2.33


OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
SZOMBAT
15.00:
SPAL–Bologna (Tv: Digi Sport1)
18.00: Lazio–Juventus (Tv: Digi Sport1)
20.45: Napoli–Roma (Tv: Digi Sport1)
VASÁRNAP
12.30: Genoa–Cagliari (Tv: Digi Sport1)
15.00: Torino–Crotone
15.00: Udinese–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
15.00: Benvento–Hellas Verona
15.00: Atalanta–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)
15.00: Chievo–Sassuolo
20.45: Milan–Internazionale (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 26 22 3 1 60–15 +45 69
2. Juventus 25 21 2 2 62–15 +47 65
3. Lazio 26 16 4 6 64–33 +31 52
4. Internazionale 26 14 9 3 42–21 +21 51
5. Roma 26 15 5 6 40–21 +19 50
6. Sampdoria 26 13 5 8 46–34 +12 44
7. Milan 26 13 5 8 36–29 +7 44
8. Atalanta 25 10 8 7 37–29 +8 38
9. Torino 26 8 12 6 36–32 +4 36
10. Fiorentina 26 9 8 9 35–32 +3 35
11. Udinese 26 10 3 13 37–38 –1 33
12. Bologna 26 10 3 13 33–38 –5 33
13. Genoa 26 8 6 12 21–27 –6 30
14. Cagliari 26 7 4 15 23–41 –18 25
15. Chievo 26 6 7 13 23–43 –20 25
16. Sassuolo 26 6 5 15 15–46 –31 23
17. Crotone 26 5 6 15 23–47 –24 21
18. SPAL 26 4 8 14 26–49 –23 20
19. Verona 26 5 4 17 24–51 –27 19
20. Benevento 26 3 1 22 17–59 –42 10
A LEGUTÓBBI HÉT FORDULÓ ALAPJÁN ÍGY ÁLLNA A BAJNOKSÁG
1. Napoli 7 7 18– 2 +16 21
2. Milan 7 6 1 13– 3 +10 19
3. Juventus 6 6 14– 0 +14 18
4. Sampdoria 7 4 1 2 11– 7 +4 13
5. Lazio 7 4 3 18–11 +7 12
6. Genoa 7 4 3 6– 5 +1 12
7. Torino 7 3 2 2 11– 5 +6 11
8. Atalanta 6 3 2 1 8– 4 +4 11
9. Roma 7 3 1 3 10– 8 +2 10
10. Internazionale 7 2 4 1 8– 7 +1 10
11. Bologna 7 3 4 10–11 –1 9
12. Fiorentina 7 2 2 3 7–12 –5 8
13. Crotone 7 1 3 3 10–10 0 6
14. Udinese 7 1 3 3 5– 9 –4 6
15. Verona 7 2 5 6–12 –6 6
16. Benevento 7 2 5 8–19 –11 6
17. Cagliari 7 1 2 4 5–11 –6 5
18. SPAL 7 1 2 4 7–16 –9 5
19. Chievo 7 1 1 5 4–12 –8 4
20. Sassuolo 7 2 5 2–17 –15 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik