Alessandro Nesta egy év után hagyja el a Perugiát (Fotó: AFP)

 

A 43 éves olasz szakember tavaly májusban vette át a csapatot, amelyet a rájátszásba vezetett, ám ott a negyeddöntőben 3–0-ra kikapott a Veneziától. A forgatókönyv ebben az idényben kísértetiesen hasonló volt az előzőhöz, a Perugia ezúttal is nyolcadik lett, és az élvonalba kerülésért zajló rájátszás negyeddöntőjében most is három góllal maradt alul – ezúttal a Veronával szemben (1–4).

A többek között az olasz válogatottal világbajnok, a Milannal pedig kétszeres BL-győztes Nesta egy idényre kötelezte el magát a Perugiához, így most szerződése lejártával távozik.

„Elképesztő tapasztalattal gazdagodtam, mely által sokat fejlődtem, miközben azt a munkát végeztem, amit szeretek. Köszönök mindent a Perugiának, a játékosaimnak és a szurkolóknak, akik az egész idényben büszkeséggel és szenvedéllyel támogattak” – búcsúzott Nesta.

Az olasz sajtó úgy tudja, a szintén volt Milan-játékos Massimo Oddo a legesélyesebb a Perugia kispadjára.