Serie B: Berlusconi csapatában folytatja a korábbi Vidi-csatár

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.11. 11:20
null
Mirko Maric (fehérben) az olasz másodosztályba igazolt (Fotó: NK Osijek)
Silvio Berlusconi csapatában, az olasz másodosztályban (Serie B) újonc AC Monzában folytatja pályafutását Mirko Maric, a Mol Fehérvár FC (korábbi nevén: Videoton) volt labdarúgója.

 

Az olasz klub közleménye szerint a 25 éves csatár 2025-ig szóló szerződést írt alá. Vételárát nem hozták nyilvánosságra, de a Transfermarkt adatbázisa és korábbi olasz sajtóhírek alapján a Monza 4.5 millió eurót fizet érte az NK Osijeknek, amelyben Maric az előző idényben 20 találattal horvát társgólkirályi címet nyert.

A 188 centiméter magas, kétszeres horvát válogatott futballista 2017 februárja és augusztusa között játszott Székesfehérváron, ez idő alatt 16 NB I-es mérkőzésen kétszer volt eredményes a Vidiben. Innen igazolt Eszékre, ahol minden sorozatot figyelembe véve 113 tétmeccsen 53 gólt szerzett.

A nagy terveket szövögető Monza, amely húszéves távollét után tér vissza a másodosztályba, július végén egy másik csatárt is igazolt már: a kilencszeres dán válogatott Christian Gytkjaer a Lech Poznantól érkezett Silvio Berlusconi együtteséhez.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik