Serie B: 6 gól, 6 piros, 96. perces döntések, magyar kiesők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 18:59
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) utolsó, 42. fordulója óriási izgalmakat tartogatott, és a feszültség mértékét jól jellemzi, hogy gólból és piros lapból is ugyanannyi (hat-hat) esett a 16.30-kor kezdődő hat találkozón.

A bajnokság utolsó fordulója izgalmasnak ígérkezett, hiszen az első és a harmadik helyezettet mindössze két pont választotta el egymástól (csak az első kettő jut fel automatikusan), míg a rájátszást érő 6. hely sorsa sem dőlt még el. A játéknap előtt a listavezető Sassuolo 82 pontot számlált, ellenfele a harmadik, playoffot érő helyen álló Livorno volt, amely 80 ponttal várta a találkozót.

Eközben a második helyezett Verona (81) a már biztos negyedik Empolit látta vendégül, míg a hetedik Brescia a hatodik Varesével találkozott.

Végül a következőképpen alakultak a meccsek: a hajrában kilenc emberrel küzdő Sassuolo a 96. percben (!) szerzett Simone Missiroli-gólnak köszönhetően 1–0-ra legyőzte a meccset tíz fővel befejező Livornót, és a feljutás mellett bajnoki címet ünnepelhet. A Verona gól nélküli döntetlent játszott az Empolival, így megőrizte második helyét, tehát szintén az élvonalban szerepelhet a következő szezonban.

A Brescia 2–0-ra legyőzte a Varesét, ezzel megelőzte ellenfelét, és feljött a hatodik pozícióba, így a rájátszásban folytathatja, ahol a bajnokság 3–6. helyezett csapatai vesznek részt. A playoffban Brescia–Livorno és Novara–Empoli elődöntőkre kerül sor, a két párharc győztese oda-visszavágós döntőt vív, amelynek győztese csatlakozik a Sassuolóhoz és a Veronához.

A magyar érdekeltségű mérkőzéseken Feczesin Róbert együttese, az Ascoli a 18. helyen álló Cittadella vendégeként szerepelt, és sokáig gól nélküli döntetlenre állt, mígnem a házigazda a 96. percben Daniele Baselli góljával begyűjtötte a három pontot. Ezzel el is dőlt, hogy az Ascoli a következő idényt már nem a Serie B-ben kezdi meg.

Laczkó Zsolt együttese, az előző fordulóban 19. helyre feljövő Vicenza 0–0-s döntetlent játszott a Regginával, így bebiztosította elméletileg osztályozós helyét, igen ám, de a Serie B szabályzata szerint, abban az esetben, ha a 18. helyezett csapat öt vagy annál több ponttal megelőzi a 19.-et (a 18. pozícióba sorozatbeli hatodik döntetlenjével visszacsúszó Virtus Lanciano 48 ponttal, a Vicenza 42-vel zárt), akkor az automatikusan megmenekül, míg a 19. csatlakozik a 20–22. helyen zártakhoz, és szintén egy szinttel lejjebb folytatja.

A magyar támadó egyébiránt végigjátszotta a mérkőzést, Laczkó pedig 73 percet kapott.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Filkor Attila együttese, a Pro Vercelli döntetlennel búcsúzott a másodosztálytól, míg az utolsóként záró Grosseto 1–3-ról nyert a Bari elleni záráson.

SERIE B
42., (UTOLSÓ) FORDULÓ

Brescia–Varese 2–0
Cittadella–Ascoli 1–0
Novara–Lanciano 1–1
Sassuolo–Livorno 1–0
Verona–Empoli 0–0
Vicenza–Reggina 0–0
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Cesena–Pro Vercelli 1–1
Grosseto–Bari 4–3
Spezia–Modena 1–1
Ternana–Padova 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Sassuolo 42 25 10 7 78–40 +38 85
2. Verona 42 23 13 6 67–32 +35 82
3. Livorno 42 23 11 8 77–47 +30 80
4. Empoli 42 20 13 9 69–51 +18 73
5. Novara 42 19 10 13 73–46 +27 64
6. Brescia 42 15 17 10 58–50 +8 62
7. Varese 42 16 13 13 55–53 +2 60
8. Modena 42 15 12 15 52–51 +1 55
9. Ternana 42 12 17 13 37–38 –1 53
10. Bari 42 16 12 14 55–47 +8 53
11. Padova 42 12 17 13 47–51 –4 53
12. Crotone 41 14 12 15 42–53 –11 52
13. Spezia 42 12 15 15 52–58 –6 51
14. Cittadella 42 12 14 16 48–61 –13 50
15. Cesena 42 12 14 16 46–59 –13 50
16. Juve Stabia 41 12 13 16 51–62 –11 49
17. Reggina 42 12 15 15 42–51 –9 49
18. Virtus Lanciano 42 9 21 12 50–60 –10 48
19. Vicenza 42 10 12 20 41–58 –17 42
20. Ascoli 42 11 9 22 48–67 –19 41
21. Pro Vercelli 42 8 9 25 37–67 –30 33
22. Grosseto 42 7 13 22 44–67 –23 28
A Sassuolo és a Verona feljutott, a 3–6. helyen végző csapatok playoff során döntik el a harmadik feljutó kilétét, az utolsó négy csapat kiesett.

Pontlevonás: Bari 7, Grosseto 6, Novara 3, Reggina 2, Crotone 2, Modena 2, Ascoli 1, Varese 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik