Serie A: tíz emberrel csak egy pontot szerzett a Fiorentina

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 20:06
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójában a tabella harmadik helyén álló Fiorentina idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Bolognával. A firenzei csapat sorozatban a harmadik idegenbeli bajnokiján nem tudott nyerni.

A vendégcsapat Matías Fernández kiállítása miatt az 57. percben tíz főre fogyatkozott, ám két perccel később Federico Bernardeschi révén előnybe került. A korosztályos olasz válogatott támadó a 14. gólszerzője ebben a szezonban a firenzei csapatnak – már ami a bajnoki meccseket illeti.Federico Bernardeschi révén előnybe került. A korosztályos olasz válogatott támadó a 14. gólszerzője ebben a szezonban a firenzei csapatnak – már ami a bajnoki meccseket illeti.

A Bologna azonban jól reagált a kapott gólra, négy perc múlva egyenlített Emmanuele Giaccherini találatával, ezzel pontot mentett.

A Fiorentina hátránya a listavezető Napoli mögött hét, míg a második Juventusszal szemben öt pont, de a tabella élén álló két csapat vasárnap lép pályára.

OLASZORSZÁG, SERIE A
24. FORDULÓ

Bologna–Fiorentina 1–1 (Giaccherini 63., ill. Bernardeschi 59.)
Később
Genoa–Lazio 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 23 16 5 2 52–19 +33 53
2. Juventus 23 16 3 4 43–15 +28 51
3. Fiorentina 24 14 4 6 42–23 +19 46
4. Internazionale 23 13 5 5 27–17 +10 44
5. Roma 23 11 8 4 42–25 +17 41
6. Milan 23 11 6 6 34–25 +9 39
7. Sassuolo 23 8 9 6 26–26 0 33
8. Lazio 24 9 6 9 29–32 –3 33
8. Empoli 23 9 6 8 29–32 –3 33
10. Bologna 24 9 3 12 28–31 –3 30
11. Torino 23 7 7 9 29–30 –1 28
12. Chievo 23 7 6 10 27–31 –4 27
13. Atalanta 23 7 6 10 23–27 –4 27
14. Udinese 23 7 5 11 20–36 –16 26
15. Genoa 24 6 7 11 24–28 –4 25
16. Palermo 23 7 4 12 24–37 –13 25
17. Sampdoria 23 6 6 11 35–41 –6 24
18. Carpi 23 4 7 12 22–39 –17 19
19. Frosinone 23 5 4 14 24–48 –24 19
20. Verona 23 1 11 11 16–34 –18 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik