Serie A: sorozatban hatodszor bajnok a Juventus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 16:59
null
Mario Mandzukic szerezte a Juventus első gólját (Fotó: AFP)
Sorozatban hatodik alkalommal lett bajnok a Juventus, amely a Serie A 37. fordulójában 3–0-ra megverte a Crotone csapatát, így az utolsó forduló előtt négypontos előnnyel vezet az AS Roma előtt.

A torinóiak a 12. percben szereztek vezetést: Cuadrado tökéletes jobb oldali beadására Mandzukic érkezett, s közelről nem hibázott (1–0).

A 39. percben Dybala szerzete a meccs második gólját, szabadrúgására mozdulni sem tudott a vendégek kapusa (2–0).

A 3–0-s végeredményt a 83. percben Alex Sandro állította be.

A Juventus ezzel sorozatban a hatodik, összességében a 33. aranyérmet nyerte. A Serie A 1929 óta íródó történetében korábban egyetlen csapat sem tudott egymás után hat aranyat nyerni, a Juventus mellett eddig a Torinónak és az Internek volt ötös szériája.

A kieső, 18. helyen álló Crotone mellett az egy ponttal előtte álló Empoli is kikapott, ezt viszont kihasználta a Genoa, amely a Torino elleni, hazai 2–1-es sikerével biztosította jövő évi élvonalbeli tagságát.

A Milan 3–0-ra megverte a Bolognát, a vendégeknél Nagy Ádám a kispadról nézte végig a mérkőzést.

OLASZ SERIE A
37. FORDULÓ
AC Milan–Bologna 3–0 (Deulofeu 69., Honda 73., Lapadula 91.)
Empoli–Atalanta 0–1 (Gómez 13.)
Genoa–Torino 2–1 (Rigoni, 32., G. Simeone 54., ill. Ljajics 89.)
Juventus–Crotone 3–0 (Mandzukic 12., Dybala 39., Alex Sandro 83.)
Sassuolo–Cagliari 6–2 (Magnanelli 7., Berardi 12., Politano 13., Sensi 34., Iemmello 56. – 11-esből, Matri 90., ill. Sau 25., Ionita 60.)
Udinese–Sampdoria 1–1 (Théréau 5., ill. Muriel 64. – 11-esből)
Lazio–Inter 1–3 (Keita Baldé 18. – 11-esből), ill. Andreolli 31., Hoedt 37. – öngól, Éder Martins (74.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 37 28 4 5 75–26 +49 88
2. Roma 37 27 3 7 87–36 +51 84
3. Napoli 37 25 8 4 90–37 +53 83
4. Lazio 37 21 7 9 73–48 +25 70
5. Atalanta 37 20 9 8 61–41 +20 69
6. Milan 37 18 9 10 56–43 +13 63
7. Internazionale 37 18 5 14 67–47 +20 59
8. Fiorentina 37 16 11 10 61–55 +6 59
9. Torino 37 12 14 11 66–63 +3 50
10. Sassuolo 37 13 8 16 55–57 –2 47
11. Sampdoria 37 11 13 13 46–51 –5 46
12. Udinese 37 12 9 16 45–51 –6 45
13. Cagliari 37 13 5 19 53–75 –22 44
14. Chievo 37 12 7 18 43–60 –17 43
15. Bologna 37 11 8 18 39–56 –17 41
16. Genoa 37 9 9 19 36–61 –25 36
17. Empoli 37 8 8 21 28–59 –31 32
18. Crotone 37 8 7 22 31–57 –26 31
19. Palermo 36 5 8 23 31–74 –43 23
20. Pescara 36 2 8 26 33–79 –46 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik