Serie A: saját játékosa tréfálta meg, ismét csak ikszelt az Inter

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.01.26. 14:31
null
Lukakuéknak fájhat a fejük az újabb döntetlen után (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 21. fordulójában az Inter hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Cagliarival.

 

Nem is indulhatott volna jobban az Inter új szerzeményének, Ashley Youngnak a találkozó – a 29. percben nagyszerűen kanyarított középre, beadására Lautaro Martínez érkezett, s bólintott a kapu közepébe (1–0).

A milánói „fekete-kékek” több helyzetet is kialakítottak, ám nem sikerült bevinniük a megnyugtató találatot, erre pedig nagyon ráfizettek. A 78. percben ugyanis az Inter kölcsönjátékosa, Radja Nainggolan tüzelt kapura 25 méterről, lövése megpattant egy védőn, a labda pedig a jobb kapufáról utat talált a kapuba (1–1).

A hátralévő negyedórában már nem sikerült gól lőnie az Internek – ráadásul a gólszerző Martínezt még ki is állította a játékvezető – be kellett érnie az egy ponttal. Továbbra is a tabella 2. helyén az Inter, azonban ez volt zsinórban a harmadik iksze Antonio Conte együttesének.

OLASZ SERIE A
21. FORDULÓ
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
Inter–Cagliari 1–1 (L. Martínez 29., ill. Nainggolan 78.)
Parma–Udinese 2–0 (Gagliolo 19., Kulusevski 34.)
Sampdoria–Sassuolo 0–0
Hellas Verona–Lecce 3–0
(Dawidowicz 19., Pessina 34., Pazzini 86. – tizenegyesből)
KÉSŐBB
18.00: Roma–Lazio (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Napoli–Juventus (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Brescia–Milan 0–1 (Rebic 71.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Torino–Atalanta 0–7
(Ilicic 17., 53., 54., Gosens 29., D. Zapata 45+1., Muriel 86., 88. – az elsőt 11-esből)
SPAL–Bologna 1–3 (Petagna 23. – 11-esből, ill. Vicari 24. – öngól, Barrow 59., Poli 63.)
Fiorentina–Genoa 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 20 16 3 1 39–19 +20 51
2. Internazionale 21 14 6 1 42–18 +24 48
3. Lazio 19 14 3 2 46–18 +28 45
4. Atalanta 21 11 5 5 57–28 +29 38
5. Roma 20 11 5 4 37–22 +15 38
6. Cagliari 21 8 7 6 36–32 +4 31
7. Parma 21 9 4 8 29–27 +2 31
8. Milan 21 9 4 8 22–26 –4 31
9. Verona 20 8 5 7 25–22 +3 29
10. Bologna 21 7 6 8 32–33 –1 27
11. Torino 21 8 3 10 26–35 –9 27
12. Fiorentina 21 6 7 8 25–29 –4 25
13. Napoli 20 6 6 8 28–28 0 24
14. Udinese 21 7 3 11 19–33 –14 24
15. Sassuolo 21 6 5 10 32–35 –3 23
16. Sampdoria 21 5 5 11 20–33 –13 20
17. Lecce 21 3 7 11 23–42 –19 16
18. SPAL 21 4 3 14 15–33 –18 15
19. Genoa 21 3 6 12 21–41 –20 15
20. Brescia 21 4 3 14 19–39 –20 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik