Serie A: öt perc alatt három gól – fordulatos hajrában Inter-siker

Vágólapra másolva!
2019.02.17. 19:59
null
Nainggolan (balra) küzdeni tudása győzelmet ért az Internek (Fotó: AFP)
Az Internazionale hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a Sampdoria felett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójában, ezzel őrzi harmadik helyét és négypontos előnyét a dobogóért dúló csatában a városi rivális AC Milannal szemben.

Hiába játszott enyhe mezőnyfölényben az Internazionale az első negyvenöt percben, gólt szerezni nem tudott a Sampdoria ellen. Igaz, kapni sem kapott – a 2018–2019-es kiírásban 24 forduló alatt már a huszadik alkalommal hozta le érintetlen hálóval az első félidőt Luciano Spalletti csapata.

A kissé ingerszegény első félidőt a lelátóról nézte végig a milánóiak korábbi csapatkapitánya, Mauro Icardi, oldalán ügynök-feleségével, Wanda Narával. A mostani Serie A-idényben 20 találkozón kilenc gólt jegyző csatár a hétközi Európa-liga-fordulóban maga kérte mellőzését, miután elveszítette csapatkapitányi tisztségét – ezek után a bajnoki keretbe sem került be.

A nézőket a folytatásban is nagyobb izgalomban tarthatta: mi lesz az argentin sorsa, mint maga a mérkőzés. A játék – bár küzdelemben nem volt hiány – a második félidőben is ziccerek nélkül csordogált. Az Inter ugyan uralta a meccset, de vezető a találatára egészen a 73. percig kellett várni. Ekkor Ivan Perisic beadásából a jobb szélen felfutó Danilo D'Ambrossio vágta kapuba a labdát, megelőzve minden arra járó Sampdoria-védőt (1–0).

Csakhogy három perccel később a milánóiak sem voltak a legélesebbek védekezésben. Karol Linetty kotorta estében a labdát Manolo Gabbiadini elé, aki nyolc méterről a bal alsó sarokba helyezett (1–1).

Az öröm ezúttal sem tartott sokáig: a 78. percben sarokrúgás után röviden fejelte ki a labdát a vendégvédelem, Radja Nainggolan pedig remek technikai megoldással a kapu jobb oldalába „pattintotta” az Inter második, ezúttal már győzelmet érő találatát (2–1).

A hajrában hiába próbálkozott mind elkeseredettebben a Sampdoria, a hazai kontrákban még talán több veszély is volt, mint az egyenlítésért küzdő vendégek akcióiban. Újabb gól viszont sem itt, sem ott nem született, így mondhatjuk: öt perc alatt lerendezték a felek a találkozó lényegi részét.

S a fordulatos hajrából az Internazionale jött ki jobban.

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ
Internazionale–Sampdoria 2–1 (D'Ambrosio 73., Nainggolan 78., ill. Gabbiadini 76.)
Korábban
Udinese–Chievo 1–0
(Teodorczyk 86.)

Genoa–Lazio 2–1
(Sanabria 75., Criscito 93., ill. Badelj 44.)
Empoli–Sassuolo 3–0 (Krunic 34., Acquah 37., Farias 60.)
SPAL–Fiorentina 1–4 (Petagna 36., ill. E. Fernandes 44., Veretout 79. – 11-esből, Simeone 81., Gerson 88.)
Szombaton
Atalanta–Milan 1–3 (Freuler 33., ill. Piatek 45+1. 61., Calhanoglu 55.)
Cagliari–Parma 2–1
(Pavoletti 65., 85., ill. Kucka 40.)
Pénteken
Juventus–Frosinone 3–0 (Dybala 6., Bonucci 17., C. Ronaldo 63.)
Később
Napoli–Torino 0–0
Hétfő
20.30:
Roma–Bologna (Tv: Digi Sport1)


AZ ÁLLÁS
1. Juventus 24 21 3 52–15 +37 66
2. Napoli 24 16 5 3 42–18 +24 53
3. Internazionale 24 14 4 6 34–17 +17 46
4. Milan 24 11 9 4 35–22 +13 42
5. Atalanta 24 11 5 8 51–34 +17 38
6. Roma 23 10 8 5 44–30 +14 38
7. Lazio 24 11 5 8 33–27 +6 38
8. Fiorentina 24 8 11 5 37–26 +11 35
9. Torino 24 8 11 5 28–22 +6 35
10. Sampdoria 24 9 6 9 40–32 +8 33
11. Sassuolo 24 7 9 8 34–39 –5 30
12. Parma 24 8 5 11 25–33 –8 29
13. Genoa 24 7 7 10 32–41 –9 28
14. Cagliari 24 5 9 10 21–35 –14 24
15. Udinese 24 5 7 12 19–31 –12 22
16. SPAL 24 5 7 12 21–36 –15 22
17. Empoli 24 5 6 13 30–45 –15 21
18. Bologna 23 3 9 11 18–35 –17 18
19. Frosinone 24 3 7 14 17–46 –29 16
20. Chievo 24 1 9 14 19–48 –29 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik