Serie A: őrült hullámvasút és kilenc gól Firenzében, az Inter bánta

Vágólapra másolva!
2017.04.22. 22:43
null
Vecino nyitotta meg a gólcsapot Firenzében (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójának szombati játéknapján a Fiorentina egy rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen 5–4-ra legyőzte az Internazionalét.

 

Ahhoz képest, hogy az utolsó harmadában majd micsoda tűzijátékot hozott, a mérkőzés meglehetősen csendesen kezdődött, az első gólra 23 percet kellett várnia a közönségnek: egy kiválóan kivitelezett akció végén Matías Vecino vágott a léc alá egy bal oldali beadást (1–0) – az uruguayi középpályás kereken az 50. (!) helyzetéből szerezte meg az első gólját a jelenleg is futó Serie A-idényben.

Ez nem rázta meg az Intert, amely még az első félidőben öt perc leforgása alatt kettőt vágott és fordított: a 29. percben Ivan Perisic váltotta gólra Antonio Candreva passzát (1–1), majd a 34.-ben Mauro Icardi lőtte ki ziccerben a jobb alsó sarkot (1–2).

A fordulás után hamar egyenlíthetett volna a hazai együttes, Federico Bernardeschi gyengén elvégzett tizenegyesét azonban Samir Handanovic hárította. Ennek ellenére új erőre kapott a Fiorentina, és Davide Astori fejesével egalizált a 63. percben (2–2), egy percre rá pedig Vecino talált ismét a hálóba, így ismét az Internek kellett futnia az eredmény után (3–2).

A milánóiak pedig mentek is előre, s ez a végzetüket jelentette: Khouma Babacar talált be egy-egy pontosan végigvitt kontra végén – igaz, a másodiknál lesgyanús szituációt követően (5–2). Ekkor úgy tűnt, a lényegi kérdések eldőltek, Icardi azonban másképp gondolta, hiszen a 88. percben védőjéről lefordulva, a kapufa segítségével megszerezte a második, míg a ráadás első percében, egy remek közeli fejessel a harmadik gólját (5–4).

A négyperces hosszabbítás végén ezzel esély nyílt az Inter előtt a pontszerzésre, újabb gól azonban nem született, így Paulo Sousa gárdája 5–4-re nyert, és közvetlenül a sorozatban ötödik bajnokijukon is nyeretlenül maradó milánóiak mögé került a tabellán.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ

Fiorentina–Internazionale 5–4 (Vecino 23., 64., Astori 63., Babacar 70., 79., ill. Perisic 29., Icardi 34., 88., 91.)

KORÁBBAN
Atalanta–Bologna 3–2 (Conti 3., Freuler 14., Caldara 75., ill. Destro 16., Di Francesco 61.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
12.30: Sassuolo–Napoli (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Cagliari
15.00: Sampdoria–Crotone
15.00: Milan–Empoli (Tv: Digi Sport3)
15.00: Lazio–Palermo (Tv: Digi Sport2)
15.00: Chievo–Torino
20.45: Juventus–Genoa (Tv: Digi Sport1)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
20.45: Pescara–Roma (Tv: Digi Sport1)

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 32 26 2 4 64–20 +44 80
2. Roma 32 23 3 6 70–27 +43 72
3. Napoli 32 21 7 4 75–33 +42 70
4. Atalanta 33 19 6 8 56–37 +19 63
5. Lazio 32 18 7 7 54–36 +18 61
6. Milan 32 17 7 8 49–35 +14 58
7. Internazionale 33 17 5 11 63–42 +21 56
8. Fiorentina 33 15 10 8 55–45 +10 55
9. Torino 32 11 12 9 60–53 +7 45
10. Sampdoria 32 11 10 11 39–39 0 43
11. Udinese 32 11 7 14 41–43 –2 40
12. Chievo 32 11 5 16 35–49 –14 38
13. Cagliari 32 11 5 16 45–62 –17 38
14. Sassuolo 32 10 6 16 40–49 –9 36
15. Bologna 33 9 8 16 31–49 –18 35
16. Genoa 32 7 9 16 32–53 –21 30
17. Empoli 32 6 8 18 20–50 –30 26
18. Crotone 32 5 6 21 26–52 –26 21
19. Palermo 32 3 7 22 25–67 –42 16
20. Pescara 32 2 8 22 31–70 –39 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik