Serie A: nyertek az esélyesek, kiélezett a harc az El-ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.16. 17:07
A Fiorentina 3–1-re legyőzte az Empolit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 16. fordulójában. Nem hibázott a Sassuolo és a Sampdoria sem.

A Fiorentina és a Sampdoria hazai környezetben diadalmaskodott, míg a Sassuolu Frosinonéból hozta el a három pontot. Fabio Quagliarella szerezte a Samp második gólját a Parma ellen – a 35 esztendős veterán sorozatban hatodik bajnokiján talált be, karrierje során pedig korábban még nem volt hasonlóan jó időszaka.

Sikere után a Sassuolo a hatodik, a Sampdoria a hetedik, a Fiorentina pedig a nyolcadik a bajnokságban, a három gárda nagy csatát vív egymással az Európa-liga-selejtezőt érő pozícióért – ebbe persze még lesz beleszólása a Romának és az Atalantának is, a két csapatnak ugyanis egyaránt három pont a hátránya a 24 pontos Sassuolóval szemben, és ebben a fordulóban még egyikük sem játszott.

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ
Fiorentina–Empoli 3–1 (Mirallas 40., G. Simeone 59., Dabo 78., ill. Krunic 24.)
Frosinone–Sassuolo 0–2 (Ariaudo 44. – öngól, Berardi 58.)
Sampdoria–Parma 2–0 (Caprari 66., Quagliarella 69.)

KÉSŐBB JÁTSSZÁK
18.00: Cagliari–Napoli (Tv: Digi Sport1)
20.30: Roma–Genoa (Tv: Digi Sport1)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
SPAL–Chievo 0–0

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Torino–Juventus 0–1 (C. Ronaldo 70. – 11-esből)
Internazionale–Udinese 1–0 (Icardi 76. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 16 15 1 33–8 +25 46
2. Napoli 15 11 2 2 32–14 +18 35
3. Internazionale 16 10 2 4 28–13 +15 32
4. Milan 15 7 5 3 24–18 +6 26
5. Lazio 15 7 4 4 22–18 +4 25
6. Sassuolo 16 6 6 4 26–22 +4 24
7. Sampdoria 16 6 5 5 25–19 +6 23
8. Fiorentina 16 5 7 4 24–17 +7 22
9. Torino 16 5 7 4 19–17 +2 22
10. Atalanta 15 6 3 6 29–20 +9 21
11. Roma 15 5 6 4 26–20 +6 21
12. Parma 16 6 3 7 16–21 –5 21
13. Cagliari 15 3 8 4 15–19 –4 17
14. Empoli 16 4 4 8 20–29 –9 16
15. Genoa 15 4 4 7 20–30 –10 16
16. SPAL 16 4 4 8 14–24 –10 16
17. Udinese 16 3 4 9 13–22 –9 13
18. Bologna 15 2 5 8 13–24 –11 11
19. Frosinone 16 1 5 10 11–35 –24 8
20. Chievo 16 7 9 12–32 –20 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik