Serie A: nem bírt a Romával az Inter

Vágólapra másolva!
2018.12.02. 22:24
null
Cengiz Ünder (b2) első bajnoki gólját szerezte ebben a szezonban (Fotó: AFP)
Az olasz bajnokság 14. fordulójában az AS Roma az Intert fogadta, és a találkozón vitatható bírói döntések után 2–2-es végeredmény született.

Alaposan belecsaptak a lecsóba a csapatok, hiszen az első percek óvatosabb játéka után összesen 18 kapura lövést regisztrálhattunk az első félidőben.

A 35. percben pedig felrobbant a stadion: Nicolo Zaniolót legalábbis gyanús körülmények között szerelte a tizenhatoson belül Danilo D’Ambrosio, ám Gianluca Rocchi játékvezető sípja néma maradt.

Alig egy perc múlva ráadásul éppen D'Ambrosio volt az, akinek beadása után Keita Baldé megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A második félidő elején egyenlítettek a hazaiak, a török Cengiz Ünder ágyúzott Handanovic kapujába, a szlovén kapus tehetetlenül nézte, ahogy a hálójába vágódik a labda.

Az 1–1-es eredmény azonban negyedóráig élt csak, akkor jött ugyanis a vendégek argentin csatára, a meccsen nem túl sok vizet zavaró Mauro Icardi, és szépen a kapuba fejelt Marcelo Brozovic szöglete után.

A horvát középpályás a gólpassz után öt perccel aztán összehozott egy büntetőt, miután egy megcsúsztatott labda a kezére pattant – ezt már megadta Rocchi, igaz, csak videózás után. A büntetőt Alekszandar Kolarov értékesítette – Handanovic majdnem elcsípte... –, ezzel megmentett egy pontot csapatának, hiszen több gól már nem esett, maradt a 2–2.

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ

Roma–Internazionale 2–2 (Ünder 51., Kolarov 73. – 11-esből, ill. Keita B. 37., Icardi 68.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Frosinone–Cagliari 1–1 (Cassata 14., ill. D. Farias 77.)
Sassuolo–Udinese 0–0
Milan–Parma 2–1
(Cutrone 55., Kessié 71. – 11-esből, ill. Inglese 49.)

Torino–Genoa 2–1 (Ansaldi 45+2., Belotti 45+5., ill. Kouamé 36.)
Chievo–Lazio 1–1 (Pellissier 25., ill. Immobile 66.)
Sampdoria–Bologna 4–1
(Praet 10., Quagliarella 25., 68., G. Ramírez 40., ill. Poli 17.)

Fiorentina–Juventus 0–3
(Bentancur 31., Chiellini 69., C. Ronaldo 79. – 11-esből)

SPAL–Empoli 2–2 (Kurtic 5., 66., ill. Caputo 24., Krunic 43.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 14 13 1 31–8 +23 40
2. Internazionale 14 9 2 3 27–12 +15 29
3. Napoli 13 9 2 2 26–13 +13 29
4. Milan 14 7 4 3 24–18 +6 25
5. Lazio 14 7 3 4 20–16 +4 24
6. Torino 14 5 6 3 19–16 +3 21
7. Roma 14 5 5 4 24–18 +6 20
8. Sassuolo 14 5 5 4 21–19 +2 20
9. Parma 14 6 2 6 15–18 –3 20
10. Sampdoria 14 5 4 5 21–17 +4 19
11. Atalanta 13 5 3 5 25–17 +8 18
12. Fiorentina 14 4 6 4 18–13 +5 18
13. Cagliari 14 3 7 4 13–17 –4 16
14. Genoa 14 4 3 7 19–29 –10 15
15. SPAL 14 4 2 8 13–23 –10 14
16. Udinese 14 3 4 7 12–18 –6 13
17. Empoli 14 3 4 7 17–25 –8 13
18. Bologna 14 2 5 7 12–22 –10 11
19. Frosinone 14 1 5 8 11–29 –18 8
20. Chievo 14 5 9 11–31 –20 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik