Serie A: negatív idényrekordba szaladt a Juventus, de így is nyert

Vágólapra másolva!
2019.02.24. 16:57
null
Dybala fontos gólt szerzett a szenvedő Juventusban (Fotó: AFP)
A Juventus Paulo Dybala góljával 1–0-ra nyert Bolognában, Nagy Ádám együttese ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójában. A magyar középpályás nem lépett pályára. A Sassuolo a SPAL-lal, a Chievo a Genoával játszott döntetlent saját közönsége előtt – utóbbiban Schäfer András nem került be a mérkőzésre nevezett keretbe.

A Nagy Ádámot a kispadra nevező Bolognához látogatott a Juventus, amely a hétközi Bajnokok Ligája-vereség után kifejezetten enervált játékkal rukkolt elő. Hiába birtokolta valamivel többet a labdát a torinói együttes, a hazaiak jóval veszélyesebben futballoztak. A bolognaiak az első játékrészben összesen kilenc lövést kíséreltek meg – többet, mint az idényben a Juventus bármelyik ellenfele, bármelyik sorozatban.

Igaz, a Szczesnyt helyettesítő Perinnek csak a térfélcsere után, az 55. percben kellett először védenie: akkor egy sarokrúgás után rögvest bravúrt bemutatva Mbaye közeli lövésénél.

Ami nem ment önerőből a Juventusnak, az összejött a hazai védelem hathatós közreműködésével: a csereként pályára lépő Dybala indította a bal oldalon felfutó Matuidit, aki igencsak pocsékul centerezett, ám a középen helyezkedő védő, Helander épp az üresen érkező Dybala elé rúgta a labdát, aki 12 méterről a bal alsó sarokba helyezte a Juve vezető találatát (0–1).

Allegri együttese ezt követően sem játszott lehengerlően, ám a Bologna futballjából is hiányzott az átütő erő, a hazaiak csak dajkálták a labdát, hiába birtokolták azt csaknem 70 százalékban a második játékrészben, ziccerbe kerülni nem tudtak.

Nagy Ádám a kispadról nézte végig, ahogy csapata 1–0-s vereséget szenved.

A Genoa Schäfer András nélkül játszott 0–0-s döntetlent Veronában a sereghajtó Chievo ellen.

A Sassuolo szintén döntetlent játszott: Peluso vezető találatára Petagna válaszolt büntetőből a második félidőben (1–1). Petagna ezzel a tizedik játékos lett a SPAL történelmében, aki a Serie A-ban egy idényen belül tíz találatig jutott. A hazai együttes a négy perc alatt két sárgát is begyűjtő Duncan 93. percben történt kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a találkozót.

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ

Chievo–Genoa 0–0
Bologna–Juventus 0–1 (Dybala 67.)
Sassuolo–SPAL 1–1 (Peluso 43., ill. Petagna 68. – 11-esből)

Korábban
Sampdoria–Cagliari 1–0 (Quagliarella 66. – 11-esből)
Szombaton

Torino–Atalanta 2–0(Izzo 42., Falque 46.)
Frosinone–Roma 2–3(Ciano 5., Pinamonti 80., ill. Dzeko 30., 95. Lo. Pellegrini 31.)
Pénteken

Milan–Empoli 3–0(Piatek 49., Kessié 51., Castillejo 67.)

Később

Parma–Napoli 0–4 (Zielinski 19., Milik 36., 73., Unasz 82.)
Fiorentina–Internazionale 3–3 (De Vrij 1. – öngól, Muriel 74., Veretout 101. – 11-esből, ill. Vecino 6., Politano 40., Perisic 51. – 11-esből)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 25 22 3 53–15 +38 69
2. Napoli 25 17 5 3 46–18 +28 56
3. Internazionale 25 14 5 6 37–20 +17 47
4. Milan 25 12 9 4 38–22 +16 45
5. Roma 25 12 8 5 49–33 +16 44
6. Atalanta 25 11 5 9 51–36 +15 38
7. Torino 25 9 11 5 30–22 +8 38
8. Lazio 24 11 5 8 33–27 +6 38
9. Fiorentina 25 8 12 5 40–29 +11 36
10. Sampdoria 25 10 6 9 41–32 +9 36
11. Sassuolo 25 7 10 8 35–40 –5 31
12. Genoa 25 7 8 10 32–41 –9 29
13. Parma 25 8 5 12 25–37 –12 29
14. Cagliari 25 5 9 11 21–36 –15 24
15. SPAL 25 5 8 12 22–37 –15 23
16. Udinese 24 5 7 12 19–31 –12 22
17. Empoli 25 5 6 14 30–48 –18 21
18. Bologna 25 3 9 13 19–38 –19 18
19. Frosinone 25 3 7 15 19–49 –30 16
*20. Chievo 25 1 10 14 19–48 –29 10

*A Chievótól három pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik