Serie A: Nagy Ádám kezdett, csapata kétgólos győzelmet aratott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.22. 17:02
null
Joe Hart két gólt is kapott a Bolognától (Fotó: AFP, archív)
Öt találkozót is rendeztek 15 órától a Serie A vasárnapi játéknapján – győzött a Nagy Ádámmal felálló Bologna, valamint az Internazionale és a Sassuolo is.

 

BOLOGNA–TORINO

Mint azt korábban jeleztük, a hivatalos oldalon létrehozott szavazás alapján Nagy Ádám lett december legjobb Bologna-játékosa, a Torino elleni találkozót megelőzően a magyar futballista meg is kapta az elismerést.

 

 

Az első játékrészben többnyire a hazai gárda irányította a játékot. Mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek – a torinói Adem Ljajics például remek szabadrúgással vétette észre magát – a vezetést azonban mégis a Bologna szerezte meg: Ladislav Krejcí visszafejelt labdáját Blerim Dzemaili közelről a kapuba lőtte: 1–0!

Dzemaili a mérkőzés hajrájában egy szép akciót követően megduplázta csapata előnyét: 2–0!

Nagy Ádám kezdőként lépett pályára, azonban nem játszotta végig a találkozót – a 78. percben Roberto Donadoni lecserélte.

PALERMO–INTERNAZIONALE

A 6. helyezett Internazionale a Palermo otthonában lépett pályára. Mindkét csapatnak szüksége volt a győzelemre – előbbinek a kiesés elől való menekülés, utóbbinak az élmezőnytől való leszakadás elkerülése miatt.

Hiába próbálkoztak a felek, a gól csak a szünet után érkezett: a 65. percben Joao Mário közeli lövésével szerzett vezetést az Inter – és előnyét meg is tartotta a mérkőzés végéig, annak ellenére, hogy Cristian Ansaldit a 79. percben kiállította a játékvezető – a végjátékban a palermói Alessandro Gazzi hasonló sorsra jutott.

A Palermo magyar játékosai közül Sallai Rolandot sérülése miatt edzője nem nevezte a keretbe, Balogh Norbert a 71. percben csereként pályára lépett, azonban csapatán segíteni ő sem tudott – viszont kapott egy sárga lapot.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Genoa és a Crotone gólokban gazdag mérkőzése döntetlent hozott, míg az Empoli nem kapott gólt hazai pályán az Udinese ellen, s a hajrában szerzett egyet, így győzött. A kupából kieső Sassuolo könnyed, 3–1-es győzelmet aratott a Pescara otthonában.

OLASZ SERIE A
21. FORDULÓ
Genoa–Crotone 2–2 (G. Simeone 43., Ocampos 66. – 11-esből, ill. Ceccherini 54., G. Ferrari 74.)
Palermo–Internazionale
0–1 (J. Mário 65.)

Pescara–Sassuolo 1–3 (Bahebeck 56., ill. Matri 1.
, 73., Pellegrini 65.)
Bologna–Torino 2
–0 (Dzemaili 43., 83.)
Empoli–Udinese 1–0
(Mcsedlidze 82.)

KÉSŐBB
18.00: Atalanta–Sampdoria (Tv:
DIGI Sport1)
20.45: Roma–Cagliari
(Tv: DIGI Sport1)

KORÁBBAN
Juventus–Lazio 2–0 (Dybala 5., Higuaín 16.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 20 16 4 42–16 +26 48
2. Napoli 21 13 5 3 47–24 +23 44
3. Roma 20 14 2 4 41–18 +23 44
4. Lazio 21 12 4 5 35–24 +11 40
5. Internazionale 21 12 3 6 34–23 +11 39
6. Milan 20 11 4 5 31–24 +7 37
7. Atalanta 20 11 2 7 32–24 +8 35
8. Fiorentina 20 9 6 5 33–25 +8 33
9. Torino 21 8 6 7 38–31 +7 30
10. Bologna 20 7 5 8 20–25 –5 26
11. Cagliari 20 8 2 10 31–44 –13 26
12. Sassuolo 21 7 4 10 31–34 –3 25
13. Udinese 21 7 4 10 25–28 –3 25
14. Chievo 21 7 4 10 21–30 –9 25
15. Genoa 21 6 6 9 24–29 –5 24
16. Sampdoria 20 5 7 8 21–26 –5 22
17. Empoli 21 5 6 10 12–26 –14 21
18. Crotone 20 2 4 14 16–36 –20 10
19. Palermo 21 2 4 15 17–41 –24 10
20. Pescara 20 1 6 13 16–39 –23 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik