Mozgalmas milánói derbi, izgalmas hajrá és Inter-siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 20:20
null
Vecino találata alapozta meg az Inter győzelmét (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának záró mérkőzésén, a Derby della Madonninán az Internazionale 3–2-re legyőzte a Milant. Öt gólt, mozgalmas összecsapást és izgalmas hajrát hozott a találkozó. Győzelmével az Inter visszaelőzte a Milant a tabellán, és feljött a harmadik helyre.

 

 

Az első félidő teljesen rácáfolt az előjelekre, hiszen – bár a Milannak is volt néhány lehetősége –, de a kulcsembereit támadásban (különösen Krzysztof Piateket) alig lehetett észrevenni, az Inter dominánsabb volt,több és nagyobb helyzetet is dolgozott ki. Mondhatnánk, hogy a meccs képét meghatározta a gyors gól, ám az Inter a folytatásban is sokat tett az eredményességért.

Persze megnyugtatólag hathatott, hogy rögtön az első helyzetből gól született: a 3. percben Ivan Perisic adott be jobbról, a hosszú oldalon, már az ötösön belül Lautaro Martínez visszafejelte a labdát, így Gianluigi Donnarumma verve volt, és a berobbanó Matías Vecino két méterről a léc alá pofozta a labdát. A gólra 151 másodpercre volt szükség. (A 2011 áprilisi meccs óta ez volt a két csapat meccsén a leggyorsabb gól, akkor Alexandre Pato 43 mp után talált be.) 0–1

Az Inter diktálta az iramot, és húsz perc kellett ahhoz, hogy a Milan érdemi jelenlétet mutasson fel az ellenfél kapuja előtt, Hakan Calhanoglu kellemetlen, lapos lövése majdnem be is csúszott, ám Samir Handanovic elcsípte a labdát. A folytatás azonban inkább az Interen múlt, fél óra elteltével Vecino duplázhatott volna, de talán még nagyobb volt Milan Skriniar helyzete, aki a 42. percben kiválóan érkezett és emelkedett egy szöglet után, ám 5 méterről kevéssel a kapu bal oldala mellé fejelt.

És a második félidő is úgy kezdődött, ahogy az első: Martínez helyzete még kimaradt, ám nem sokkal később növelte előnyét az Inter. Bal oldali kisszöglet után Matteo Politano csavart be jobbról, és középen Stefan de Vrij határozott, erős fejmozdulattal a kapu bal oldalába küldte a labdát. 0–2

Igen ám, de ezzel nem ért véget a meccs, mert a Milan viszonylag gyorsan szépített: az 57. percben Hakan Calhanoglu felívelése után Tiemoué BakayokoDe Vrijhez hasonlóan távolról fejelt a kapuba. Első gólját szerezte az idényben. 1–2

A félidő közepén jött a nem éppen eseménytelen meccs egyik legemlékezetesebb jelenete: előbb Politano, majd egy pillanattal később a játékvezető, Marco Guida esett el. A bíró szinte lement spárgába, ám felállt, és büntetőt adott, amit Lautaro Martínez erős lövéssel értékesített a 67. percben. 1–3

Mégsem volt izgalommentes a hajrá, mert Mateo Musacchio négy perccel később egy kapu előtti kavarodás végén közvetlen közelről a kapuba bombázta a labdát. A hajrá aztán sok eseményt hozott: kíméletlen belépőket, kiosztott, majd visszavont piros lapot, Luciano Spalletti elküldését a kispadtól, és több esélyt a Milannak az egyenlítésre. Nem jött össze. Az Inter elsősorban az első félidei jobb teljesítménye következtében 3–2-es sikerével kivívta a három pontot, és megelőzte városi riválisát a tabellán.

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ

Milan–Internazionale 2–3 (Bakayoko 57., Musacchio 71., ill. Vecino 3., De Vrij 51., L. Martínez 67. – 11-esből) – TUDÓSÍTÁS, ONLIVE KÖZVETÍTÉS, KÉPEK, VIDEÓK ITT!

KORÁBBAN
Genoa–Juventus 2–0(Sturaro 72., Pandev 81.)
Torino–Bologna 2–3(Pulgar 6. – öngól, Izzo 89., ill. Poli 29., Pulgar 34. – 11-esből, Orsolini 64.)
SPAL–Roma 2–1(Faresz 22., Petagna 60. – 11-esből, ill. Perotti 53. – 11-esből)
Sassuolo–Sampdoria 3–5(Boga 38., A. Duncan 63., Babacar 92., ill. Defrel 15., Quagliarella 36., Linetty 39., Praet 46., Gabbiadini 72.)
Cagliari–Fiorentina 2–1(Joao Pedro 52., Ceppitelli 66., ill. F. Chiesa 88.)
Empoli–Frosinone 2–1 (Caputo 20.–11-esből, Pajac 38., ill. Valzania 70.)
Lazio–Parma 4–1 (Marusic 22., Luis Alberto 26. 11–esből és 38., Lulic 44., ill. Sprocati 77.)
Atalanta–Chievo 1–1 (Ilicic 55., ill. Meggiorini 32.)
Napoli–Udinese 4–2 (Younes 17., Callejón 26., Milik 57., Mertens 69., ill. Lasagna 30., Fofana 36.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 28 24 3 1 59–19 +40 75
2. Napoli 28 18 6 4 52–23 +29 60
3. Internazionale 28 16 5 7 43–24 +19 53
4. Milan 28 14 9 5 43–26 +17 51
5. Roma 28 13 8 7 52–39 +13 47
6. Atalanta 28 13 6 9 57–39 +18 45
7. Lazio 27 13 6 8 41–29 +12 45
8. Torino 28 11 11 6 37–26 +11 44
9. Sampdoria 28 12 6 10 49–38 +11 42
10. Fiorentina 28 8 13 7 43–35 +8 37
11. Genoa 28 8 9 11 34–42 –8 33
12. Parma 28 9 6 13 30–44 –14 33
13. Sassuolo 28 7 11 10 39–47 –8 32
14. Cagliari 28 7 9 12 25–40 –15 30
15. SPAL 28 6 8 14 25–42 –17 26
16. Udinese 27 6 7 14 24–40 –16 25
17. Empoli 28 6 7 15 36–54 –18 25
18. Bologna 28 5 9 14 25–42 –17 24
19. Frosinone 28 3 8 17 21–53 –32 17
20. Chievo 28 1 11 16 21–54 –33 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik