Serie A: máris kölcsönadta nyáron visszatért bolgár támadóját a Cagliari

Vágólapra másolva!
2020.10.06. 10:59
null
Nem sok sót evett meg a Cagliariban (Fotó: Getty Images)
Kiril Deszpodov, a Magyarország elleni Eb-pótselejtezőre készülő bolgár válogatott keretének a tagja ismét klubot váltott: miután július végén a Sturm Graznál lejárt a kölcsönadási szerződése, s visszatért a Serie A-ban szereplő Cagliarihoz, két hónap után ismét költözik: a 23 éves csatárt most a bolgár élvonalbeli Ludogorec vette kölcsön az olaszoktól.

Kiril Deszpodov tavaly januárban 3.5 millió euróért igazolt a CSZKA Szófiától az olasz Cagliarihoz, ahol nem igazán tudta megvetni a lábát az első csapatban, így tavaly nyáron kölcsönadták őt az osztrák élvonalban szereplő Sturm Grazhoz.

Az osztrákoknál töltött egy éve alatt 19 bajnokin 8 gólt szerzett, s a kölcsönszerződése lejártával visszatért a Cagliarihoz. Itt azonban idén augusztusban kiderült, elkapta a koronavírust, emiatt karanténba került, s lemaradt a felkészülés hajrájáról, így aztán nem meglepő, hogy az első három fordulóban mindössze 10 perc játéklehetőséget kapott.

Többet egyelőre nem is fog, legalábbis a Serie A-ban, miután a football-italia.net beszámolója szerint a bolgár élvonalban szereplő Ludogorec kölcsönvette a 23 éves csatárt a Cagliaritól.

Az olasz klub beszámolója szerint az Európa-liga csoportkörében is érdekelt Ludogorec a jövő nyárig kölcsönözte ki a támadót, egyben vételi opciót is szerzett rá.

Kiril Deszpodov tagja a Magyarország elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő bolgár válogatott keretének.

NEMZETEK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ
A-LIGA
20.45: Bulgária–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Izland–Románia (Tv: Sport1)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Loic Nego (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
Támadók: Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

A BOLGÁR KERET
Kapusok: Nikolaj
Mihajlov (Levszki), Plamen Iliev (Ludogorec), Georgi Georgiev (Cserno More), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil
Bozsikov (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sztrahil Popov (Hatayspor – Törökország) Anton Negyalkov (Ludogorec), Georgi Terziev (Ludogorec),Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split – Horvátország), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások: Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula – Oroszország), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven – Belgium), Galin Ivanov (CSZKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija), Filip Krasztev (Szlavija), Boriszlav Conev (Levszki), Dominik Jankov (Ludogorec)
Támadók: Kiril Deszpodov(Ludogorec), Bozsidar Kraev (FC Midtjylland – Dánia) Dimitar Iliev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda Kardzsali), Iszmail Isza (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik