Négyet kapott a Lazio hazai pályán az Atalantától

RUSZNÁK GYÖRGYRUSZNÁK GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2020.09.30. 20:31
null
Alejandro Gómez elmegy Francesco Acerbi mellett, és megszerzi az Atalanta harmadik gólját (Fotó: AFP)
Az Atalanta továbbra is remek formában van, most a Laziót kínálta meg négy góllal, méghozzá Rómában. És bár a hazaiak próbálkoztak rendületlenül, nem tudták elkerülni a nagy különbségű vereséget az olasz Serie A 1. fordulójában.

 

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Lazio–Atalanta 1–4(0–3)
Róma,
Stadio Olimpico,zárt kapuk mögött. Vezette: Maresca
LAZIO:Strakosha – Patric, Acerbi, Radu (Bastos, 58.) – Lazzari (Anderson, 71.), Milinkovics-Szavics (Akpro, 70.), Leiva (Cataldi, 49.), Luis Alberto (Escalante, 70.), Marusics – Correa, Immobile. Vezetőedző: Simone Inzaghi
ATALANTA:Sportiello – Tolói, Palomino, Djimsiti (Romero, a szünetben) – Hateboer, Pasalic (De Roon, 56.), Freuler, Gosens (Mojica, 90.) – Malinovszkij, A. Gómez (Muriel, 82.) – D. Zapata (Lammers, 82.). Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Gólszerző:Caicedo (58.), ill. Gosens (10.), Hateboer (32.), A. Gómez (41., 61.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Ha az előzményeket nézzük, akkor a Lazio szurkolói nem feltétlenül örültek annak, hogy kedvenceiknek az Atalanta ellen kell megküzdeniük az első fordulóban, hiszen 2017 januárja óta a „sasok” nem tudták legyőzni a vendégeket.

Nem sokáig tapogatóztak a csapatok, alig öt perc után felpörgött a játék, és rendkívül eseménydús, izgalmas meccset láthattunk. Jobban kezdtek a hazaiak, Immobile többször is helyzetbe került, aztán váratlanul vezetést szerzett az Atalanta. A 10. percben Gosens használta ki Radu hibáját. 0–1

Felpaprikázódtak a csapatok, sokat foglalkoztak egymással és kevesebbet a játékkal. A nagy hirigből végül az Atalanta jött ki jobban, álomszép akció végén Hateboer óriási kapásgóljával növelték kettőre az előnyt a 32. percben. 0–2

Szinte azonnal szépíthetett volna Immobile, de a léc megakadályozta ebben. És ennek aztán meg is lett a böjtje, mert a 41. percben az Atalanta megszerezte a harmadik gólját is, amelyet Alejandro Gómez szerzett újabb nagy hazai védelmi hibából. 0–3

Háromgólos hátrányban sem adta fel a Lazio, a második félidőben nagy lendülettel esett neki az Atalantának, hátha lehet még keresnivalója. Lenyugodtak a kedélyek, elsősorban a játékkal foglalkoztak a csapatok, és a Lazio erősen beszorította a vendégeket. Érezhető volt, hogy a nagy nyomás előbb-utóbb gólt szül. Így is lett, mert az 58. percben Caicedo küzdőszelleme meghozta a szépítést. 1–3

És jött Immobile, vele pedig egy óriási szóló és egy kihagyott helyzet. A sors ismételte önmagát, mert erre a kihagyott Immobile-lehetőségre jött az Atalanta gólja. Megint a vendégek csapatkapitánya, Alejandro Gómez volt eredményes, ezúttal óriási gólt szerzett. 1–4

Az utolsó negyedórában mindent megpróbált a Lazio, hogy valahogy csökkentse a különbséget, de semmi sem jött már össze neki, sőt a végére már a rómaiak lelkesedése is alábbhagyott, az utolsó percek csendes eseménytelenségben teltek. Ezzel az Atalanta két forduló után felugrott a második helyre a táblázaton, és góltermelésben ott folytatja, ahol az előző idényben abbahagyta.

KORÁBBAN
Benevento–Internazionale 2–5(Caprari 34., 76., ill. R. Lukaku 1., 28., Gagliardini 25., Hakimi 42., L. Martínez 71.)
Udinese–Spezia 0–2(Galabinov 29., 90+5.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli228–0+86
2. Atalanta228–3+56
3. Internazionale229–5+46
4. Verona224–0+46
4. Milan224–0+46
6. Sassuolo2115–2+34
6. Juventus2115–2+34
8. Bologna2114–3+13
9. Fiorentina2114–40 3
10. Spezia2113–4–13
10. Lazio2113–4–13
12. Benevento2115–7–23
13. Genoa2114–7–33
14. Cagliari2111–3–21
15. Roma2112–5–31
16. Torino222–5–30
17. Udinese220–3–30
18. Sampdoria222–6–40
19. Parma221–6–50
19. Crotone221–6–50

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

94. perc: Vége a meccsnek, idegenben nyert az Atalanta. 1–4
94. perc: Hateboer kapott még egy sárgát szövegelésért.
90. perc: Három perc a hosszabbítás.
90. perc: Maradt még csere... Gosens helyett Mojica érkezett.
87. perc: Muriel került lövőhelyzetbe 15 méterről, de a bal alsó mellé durrantott.
82. perc: Atalanta-cserék: Alejandro Gómez helyett Muriel, Zapata helyett Lammers játszik.
77. perc: Cataldi szerezhetett volna gólt, de jól eltalált lövését szögletre védte Sportiello.
76. perc: Caicedo esett nagyot a tizenhatos előterében, a bíró nem fújt, pedig gyanús volt az eset, a római felkapta a vizet, kidumált magának egy sárgát.
72. perc: Akpro pakolt oda rendesen Gosensnek, reppent is a sárga.
70. perc: Csereözön a Laziónál. Milinkovics-Szavics, Carlos Alberto és Lazzari is lejött, a helyükre Akpro, Escalante és Anderson állt.
70. perc: Cataldi kapott sárga lapot, mert felvágta A. Gómezt.
64. perc: Alejandro Gómez beadása megtalálta Tolói fejét, de a nem túl erős fejes Strakosha zsákmánya lett.
61. perc: GÓÓÓÓL! AZ ATALANTA VISSZAÁLLÍTOTTA A KÖZTE HÁRMAT! Malinovszkij találta meg Papu Gómezt a tizenhatos bal oldalánál, a népszerű csapatkapitány nem sokat vacakolt, ballal óriási gólt lőtt 10 méterről a léc alá. 1–4
59. perc: Mi maradt ki! Immobile
vezethette egyedül a kapura a labdát, Sportiello remekül jött ki eléje, ezért ha kicsivel is, de a jobb alsó mellett ment el a nagy Ciro lövése.
58. perc: Lazio-csere: Radu helyett Bastos a pályán.
58. perc: GÓÓÓÓL! NINCS MÉG ENNEK VÉGE! Nagy erőkkel támadott a Lazio, és ennek meg is lett az eredménye. Milinkovcs-Szavics ívelte be a labdát a tizenhatoson belülre, Caicedo lecsapott a labdára, és üggyel-bajjal a jobb alsóba juttatta. 1–3
56. perc: Újabb csere a vendégeknél, Pasalic helyett De Roon játszik.
55. perc: Caicedo adott remek labdát a jobb oldalon Immobilének, aki visszaívelt a bal oldalon érkező Marusics elé. Marusics nem sokat gondolkodott, tüzelt istenesen, de Sportiello nagy bravúrral védett, a védők pedig szögletre mentettek.
52. perc: Szabadrúgáshoz jutott a LazioPalomino lökése után. Cataldi szabadrúgása megtalálta Immobilét, akit nagy helyzetben szereltek a védők.
49. perc: Cserélt a Lazio is, Lucas Leivának nem ment ma, Cataldi állt be a helyére.
46. perc: A szünetben cserélt az Atalanta, Djimsiti helyett Romero a pályán.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek, jó a meccs, az Atalanta félelmetes. 0–3
45. perc: Lazzari
kapott remek indítást, úgy tűnt, megindul a kapu felé, de félt, hogy utolérik, ezért inkább középre passzolt, de ott nem jött senki. A felszabadítás viszont rövid volt, Lucas Leiva el is lőtte, Sportiello kivédte.
43. perc: Marusics tűnt fel az Atalanta kapuja előtt, kellemetlen lövését elvetődve védte Sportiello.
41. perc: GÓÓÓÓL! OTT A HARMADIK! Támadott a Lazio, és bánta, gyorsan indult az Atalanta, Gómez adott remek labádt Zapatának, aki lőtt, Strakosha védett. Nem szabadult fel a hazai kapu, röviden szabadított fel fejjel Leiva, éppen Papu Gómez elé, aki köszönte a lehetőséget, és 6 méterről, jobbal a jobb alsóba lőtt. 0–3
40. perc: Lucas Leiva
kapott sárgát.
38. perc: Zapata gondolta úgy, hogy a tizenhatoson belül pusztán a testi erejével képes lesz megtartani a labdát, Acerbi azonban másképpen gondolta, és elvette tőle.
34. perc: KAPUFA! Óriási kavarodást láthattunk a bergamói kapu előtt, Immobile ismerte fel a helyzetet, és 4 méterről, éles szögből a lécet találta el.
32. perc: GÓÓÓÓÓL! KETTŐVEL VEZET AZ ATALANTA! Gyönyörű gól volt. Gosens kapott labdát egyedül a bal oldalon, meglátta a túloldalon teljesen egyedül érkező Hateboert, aki 8 méterről, jobbal kapásból vágta a bal fölsőbe a labdát. 0–2
28. perc:
Bal oldali beadás után Milinkovics-Szavics elől az utolsó pillanatban fejelte el a labdát Tolói.
26. perc: Izzik a levegő a Stadio Olimpicóban. Luis Alberto kapta fel a vizet, mert szabálytalankodtak vele. Freuler hallgatott, hiszen ő volt a ludas, de mindketten kaptak egy-egy sárgát.
20. perc: Luis Alberto
fejelhetett 8 méterről, de a fejes elpattogott a bal alsó mellett. Fogta is a fejét a római spanyol.
17. perc: Szép hagyományt folytatott az Atalanta, ugyanis a legutóbbi négy Lazio elleni meccse mindegyikén szerzett gólt. Gosens gondoskodott róla, hogy ne szakadjon meg a sorozat.
16. perc: Immobile húzta meg a bal oldalon, Djimsiti jól ellökte, kapott is egy sárgát.
16. perc: Papu Gómez lövése pattant le jó helyzetből egy védőről.
12. perc: Jó is van abban, hogy nincs közönségzaj. Éppen azt lehetett hallani, hogy Inzaghi egyfolytában azt kiabálja a játékosainak, hogy ne foglalkozzanak a bíróval, hanem inkább játsszanak.
11. perc: Marusics azt reklamálta, hogy lökték az eset előtt, a bíró sárga lappal jutalmazta.
10. perc: GÓÓÓÓL! VEZET AZ ATALANTA! Nem tudott felszabadítani a hazai védelem, ide-oda pattant a labda, végül A. Gómez adott középre, rosszul szabadított fel Radu, a fejéről éppen a kaputól 7 méterre érkező Gosens elé pattant a labda, ő pedig a hálóba lőtt. 0–1
8. perc: Immobile
látta meg a lehetőséget egy lövés formájában, de nagyon fölé szállt a labda.
6. perc: Helyzet az Atalanta kapuja előtt! Előbb Luis Alberto lőtt 14 méterről, Sportiellóról kipattant a labda, éppen Immobile elé, aki az előtte álló védőbe bombázott.
5. perc: A Lazio nem tudta legyőzni az Atalantát 2017 januárja óta (3 döntetlen, 3 vereség), sőt 1992 óta nem volt olyan, hogy a hazaiaknak hét meccs ne lett volna elég legyőzni a bergamóiakat.
4. perc: Zapata
esett el a hazai tizenhatoson belül, de nem volt szabálytalanság. Egy felhördülésre azért jó lett volna, ha beengedtek volna nézőket a meccsre...
3. perc: Tapogatóznak a csapatok, csak semmi felesleges kockázatvállalás.
1. perc: A meccs előtt köszöntötték Ciro Immobilét, aki megkapta az előző idény gólkirályának járó trófeát.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Lazio a szokásos világoskék-fehérben, az Atalantakék-fekete csíkos mezben és fekete nadrágban játszik.

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az olasz bajnokság első fordulójának egyik rangadója, ahol az Atalanta a római Laziónál vizitál. Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik