Serie A: ismét CR volt a hős, a Juve legyőzte a Sampdoriát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 14:29
null
Cristiano Ronaldo duplájával nyert a Juventus (Fotó: AFP)
A Juventus 2–1-re legyőzte a Sampdoriát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójában.

Nem kellett sokat várni a találkozó első góljára, Cristiano Ronaldo ugyanis már a második percben bevette a vendégek kapuját: a portugál klasszis Paulo Dybala passza után a tizenhatos sarkánál tolt egyet befelé a labdán, majd mesterien a bal alsóba tüzelt – noha a kapus beleért a csavarásba, védeni már nem tudott (1–0).


Ez volt Ronaldo 13. találata a Serie A-ban.

A 32. percben Emre Can kezezett saját tizenhatosán belül, a játékvezető a VAR igénybevétele után büntetőt ítélt a Sampdoria javára – Fabio Quagliarella állt a labda mögé, a 35 éves támadó magabiztosan az elvetődő Mattia Perin helyére bombázott (1–1).

Quagliarella sorozatban kilencedik bajnokiján volt eredményes, hasonló sorozatra legutóbb David Trezeguet volt képes 2005-ben.

A második játékrész elején Blaise Matuidi veszélyeztetett távolról, ám 17 méteres bombájánál bravúrral védett Emil Audero kapus, az 59. percben pedig a kapufa mentette meg a Sampot.

A 63. percben büntetőt kapott a Juventus is, az egyik vendégjátékos kezezett a saját tizenhatosán belül (igaz, véleményes ítélet volt, a kezezés előtt ugyanis a hazaiak futballistája nagyot lökött ellenfelén, amit vissza is néztek, ám maradt a büntető), Cristiano Ronaldo pedig nem hibázott, a „zebrák” így ismét megszerezték a vezetést.

CR jegyezte a Juventus 100. gólját a 2018-as naptári évben.

A hosszabbításban gólt szerzett a Sampdoria, ám les miatt érvénytelenítették a találatot, így maradt a 2–1, s nyert a Juventus. Sikere után 53 ponttal vezeti a tabellát a Juve – ennyit még sosem gyűjtött be gárda az olasz élvonalban, mióta a liga 20 csapatos.

OLASZ SERIE A
19. FORDULÓ
Juventus–Sampdoria 2–1
(C. Ronaldo 2., 63. – a másodikat 11-esből, ill. Quagliarella 32. – 11-esből)

KÉSŐBB JÁTSSZÁK
15.00: Chievo–Frosinone
15.00: Empoli–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
15.00: Genoa–Fiorentina
15.00: Lazio–Torino (Tv: Digi Sport3)
15.00: Parma–Roma (Tv: Digi Sport2)
15.00: Sassuolo–Atalanta
15.00: Udinese–Cagliari
18.00: Napoli–Bologna (Tv: Digi Sport1)
20.30: Milan–SPAL (Tv: Digi Sport1)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 19 17 2 38–11 +27 53
2. Napoli 18 13 2 3 34–15 +19 41
3. Internazionale 18 11 3 4 30–14 +16 36
4. Lazio 18 9 4 5 27–20 +7 31
5. Sampdoria 19 8 5 6 32–23 +9 29
6. Milan 18 7 7 4 24–19 +5 28
7. Roma 18 7 6 5 32–24 +8 27
8. Torino 18 6 8 4 23–18 +5 26
9. Atalanta 18 7 4 7 33–25 +8 25
10. Fiorentina 18 6 7 5 25–18 +7 25
11. Sassuolo 18 6 7 5 28–26 +2 25
12. Parma 18 7 4 7 17–21 –4 25
13. Cagliari 18 4 8 6 17–23 –6 20
14. Genoa 18 5 4 9 25–35 –10 19
15. SPAL 18 4 5 9 14–25 –11 17
16. Empoli 18 4 4 10 22–36 –14 16
17. Udinese 18 3 6 9 14–23 –9 15
18. Bologna 18 2 7 9 13–26 –13 13
19. Frosinone 18 1 7 10 12–36 –24 10
20. Chievo 18 8 10 13–35 –22 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik