Gólpasszt adott a római kapus, de lett válasza az Internek

Vágólapra másolva!
2018.01.21. 20:40
Sokáig vezetett az AS Roma az Inter otthonában a Serie A 21. fordulójának csúcsrangadóján, de a hajrában egyenlítettek a milánóiak.

OLASZ SERIE A
21. FORDULÓ
Internazionale–AS Roma 1–1 (Vecino 86., ill. El Shaarawy 31.)
OLASZ SERIE A
21. FORDULÓ
Internazionale–AS Roma 1–1 (Vecino 86., ill. El Shaarawy 31.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Jellemző módon nem az volt a fő hír a két csapat háza táján a soros Inter–Roma rangadó előtt, hogy micsoda győzelemmel erednek majd a Napoli, Juventus kettős nyomába, hanem az, hogy a két csapatból hány jó játékost csábítanak és hová.

Az Inter-drukkerek Éder, Joao Mário, Marcelo Brozovic és Mauro Icardi miatt izgulhattak, a Roma-fanok pedig lassan búcsúzkodnak az Edin Dzeko, Emerson Palmieri, Radja Nainggolan triótól, és hamarosan ezt teszik majd Alissonnal is.

A kapus már az első félidőben megmutatta, hogy miért is vinné őt a PSG és a Real Madrid, no meg pár angol topcsapat: a hazai helyzetek közül mindent megfogott, amely kapura tartott, minden, az ötösön belülre érkező beadást hárított, majd habként a tortán adott egy gólpasszt Stephan El Shaarawynak.

Igaz, kellett a gólhoz Davide Santon borzalmas helyezkedése is, sőt a védő a második félidő elején majdnem kiállíttatta magát, amikor a 16-os előtt könyökkel leütötte a kapura törő szélsőt – de még csak szabadrúgás sem járt érte.

Sokat futott, támadott, ment előre becsülettel az Inter, csak éppen nagyon hiányzik egy vérbeli irányító a csapatból – ezért is kerülgeti a klub ilyen elszántan Rafinhát és Javier Pastorét.

A vendégeket meg párszor a szívbaj, de Alisson ihletett formában védett: van újabb világklasszis kapusuk a braziloknak?

Meglehet, de idegenbeli győzelme nem lett az „AS Alissonnak”, ugyanis a végig csoda hasznosan futballozó Matías Vecino nem sokkal a vége előtt egyenlített egy remekbe szabott fejes góllal.

Nem a Roma nem érdemelt győzelmet, hanem a lelkes Inter nem érdemelt vereséget, de természetesen az már más kérdés, mire mennek a felek ezzel az egy-egy ponttal...

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Összefoglaló:

KORÁBBAN

Bologna–Benevento 3–0 (Destro 35., De Maio 73., Dzemaili 88.)
Lazio–Chievo 5–1 (Luis Alberto 23., Milinkovics-Szavics 31., 68., Bastos 83., Nani 86., ill. Pucciarelli 25.)
Hellas Verona–Crotone 0–3 (Barberis 3., Stoian 54., Ricci 67.)
Sampdoria–Fiorentina 3–1 (Quagliarella 30., 60., 68., ill. C. Sánchez 80.)
Udinese–SPAL 1–1 (Samir 11., ill. Floccari 49.)
Sassuolo–Torino 1–1 (Berardi 54., ill. Obi 26.)
Atalanta–Napoli 0–1 (Mertens 65.)

HÉTFŐN

20.45: Juventus–Genoa

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 21 17 3 1 45–13 +32 54
2. Juventus 20 16 2 2 49–15 +34 50
3. Lazio 20 13 4 3 53–25 +28 43
4. Internazionale 21 12 7 2 36–16 +20 43
5. Roma 20 12 4 4 31–15 +16 40
6. Sampdoria 20 10 3 7 39–30 +9 33
7. Milan 21 9 4 8 26–27 –1 31
8. Atalanta 21 8 6 7 31–27 +4 30
9. Udinese 20 9 2 9 34–28 +6 29
10. Torino 21 6 11 4 29–28 +1 29
11. Fiorentina 21 7 7 7 30–24 +6 28
12. Bologna 21 8 3 10 26–30 –4 27
13. Chievo 21 5 7 9 21–37 –16 22
14. Sassuolo 21 6 4 11 14–31 –17 22
15. Genoa 20 5 6 9 16–22 –6 21
16. Cagliari 21 6 2 13 19–33 –14 20
17. Crotone 21 5 3 13 16–38 –22 18
18. SPAL 21 3 7 11 22–39 –17 16
19. Verona 21 3 4 14 18–44 –26 13
20. Benevento 21 2 1 18 12–45 –33 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik