Hiába volt kétgólos előnyben a Milan, fordított az Inter (Fotó: AFP)

 

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Inter–Milan 4–2
(Brozovic 51., Vecino 53., De Vrij 70., Lukaku 93., ill. Rebic 40., Ibrahimovic 45+1.)

 

ONLIVE KÖZVETÍTÉS ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Az Inter abban a tudatban léphetett pályára, hogy a Juventus vereségének köszönhetően egy sikerrel az élre áll, míg a Milan a 10. helyen várta a derbit.

Na ebből az első negyedórában semmi nem látszott, a Milan sorra próbálkozott, de az interesek szinte mindig blokkolni tudtak, amikor pedig nem, akkor a kapufa segítette ki a házigazdát, Calhanoglu távoli lövésénél.

Ez már ébresztőt fújt, Godín fejese-vállasa, majd Vecino ziccere is vezetést eredményezhetett volna, ezt az öt percet leszámítva viszont nem sokat mutatott az Inter.

A játékrész hajráját pedig megnyomta a Milan, előbb Ibrahimovic lefejelt labdája után Rebic passzolt közelről a hálóba, majd a ráadás pillanataiban a svéd is betalált (0–2).

Ibrahimovic a 7. gólját szerezte meg a derbin (Inter: 2, Milan: 5), ezzel hatos holtversenyben a hatodik helyen áll az örökrangsorban.

A második félidőben aztán már azt történt a pályán, amit előzetesen várni lehetett, a lényegesen erősebb keretű Inter gyakorlatilag bedarálta ellenfelét a gyepbe.

Brozovic távoli kapáslövése után rögvest jött Vecino közeli találata, így az 53. percben már 2–2-re álltak a felek.

A Milan a félidő derekán kezdett ébredezni a sokkból, de a lehetőségek kimaradtak, ezt pedig De Vrij büntette, a 70. percben már az Inter vezetett (3–2)!

A két csapat lehetőségeit tökéletesen kifejezte, hogy ezt követően a házigazdába Eriksen állt be a kispadról, aki a 80. percben óriási lécet lőtt szabadrúgásból.

A végjátékban felpörögtek az események, előbb Barella vezette túl sokáig a labdát, így Donnarumma védeni tudott, majd Ibrahimovic faultgyanús mozdulat után fejelt kapufát, végül az időt húzó Inter húzott még egyet, Lukaku közeli fejesével kiütötte ellenfelét, így átvette a vezetést a bajnokságban (4–2)!

ÖSSZEFOGLALÓ


KORÁBBI EREDMÉNYEK
SPAL–Sassuolo 1–2 (Bonifazi 24., ill. Caputo 65. – 11-esből, Boga 90.)
Napoli–Lecce 2–3 (Milik 48., Callejón 90., ill. Lapadula 29., 61., Mancosu 82.)

Brescia–Udinese 1–1 (Bisoli 81., ill. De Paul 92.)
Genoa–Cagliari 1–0 (Pandev 43.)
Parma–Lazio 0–1 (Caicedo 41.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Roma–Bologna 2–3 (Denswil 22. – öngól, Mhitarjan 72., ill. Orsolini 16., Barrow 26., 51.) 

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Fiorentina–Atalanta 1–2 (Chiesa 32., ill. D. Zapata 49., Malinovszkij 72.)
Torino–Sampdoria 1–3 (Verdi 55., ill. Gastón Ramírez 70., 75., Quagliarella 79. – 11-esből)
Verona–Juventus 2–1 (Borini 76., Pazzini 86. – 11-esből, ill. C. Ronaldo 65.)


 AZ ÁLLÁS
  1. Internazionale 23 16 6 1 48–20 +28 54
  2. Juventus 23 17 3 3 44–23 +21 54
  3. Lazio 23 16 5 2 53–20 +33 53
  4. Atalanta 23 12 6 5 61–31 +30 42
  5. Roma 23 11 6 6 42–30 +12 39
  6. Verona 23 9 7 7 28–24   +4 34
  7. Bologna 23 9 6 8 37–36   +1 33
  8. Cagliari 23 8 8 7 38–35   +3 32
  9. Parma 23 9 5 9 31–30   +1 32
10. Milan 23 9 5 9 25–31   –6 32
11. Napoli 23 8 6 9 36–34   +2 30
12. Sassuolo 23 8 5 10 38–38     0 29
13. Torino 23 8 3 12 27–42 –15 27
14. Fiorentina 23 6 7 10 26–34   –8 25
15. Udinese 23 7 4 12 20–36 –16 25
16. Sampdoria 23 6 5 12 25–38 –13 23
17. Lecce 23 5 7 11 30–44 –14 22
18. Genoa 23 4 7 12 24–43 –19 19
19. Brescia 23 4 4 15 21–42 –21 16
20. SPAL 23 4 3 16 17–40 –23 15