Serie A: győzelemmel hangolt a Barcára a Napoli

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 22:37
null
A győztes gólt szerző Fabián Ruizt ünneplik a társak (Forrás: Twitter)
Az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első, keddi felvonására készülő Napoli 2–1-re legyőzte idegenben Mario Balotelli csapatát, a sereghajtó Bresciát az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójának nyitó mérkőzésén.

A katalánok elleni meccs jegyében a Napoli kezdőcsapatából Allan, José Callejón, Piotr Zielinski és Arkadiusz Milik is kimaradt az alapemberek közül. Utóbbi labdarúgó pihentetése miatt Dries Mertens kezdett a támadósor közepén, és a belga támadó az első félidőben kétszer is közel állt ahhoz, hogy előnyhöz juttassa csapatát.

A vezetést azonban meglepetésre nem a nápolyiak, hanem a hazaiak szerezték meg, a 26. percben Jhon Chancellor fejelt David Ospina kapujába (1–0).

A Napoli legutóbb a két együttes őszi bajnokiján, szeptember 29-én kapott gólt szöglet után a Serie A-ban, akkor Balotelli talált be a kolumbiai kapusnak.

A BL-nyolcaddöntős vendégegyüttes a második félidő elején hamar megfordította az állást, előbb Lorenzo Insigne értékesítette a videobíró közreműködésével megítélt tizenegyest (1–1), majd Fabián Ruiz tekert gyönyörűen a jobb felső sarokba (1–2).

Az utolsó huszonöt percben Miliket, Zielinskit és Allant is pályára küldte Gattuso, nehogy „berozsdásodjanak”, na meg persze azért, hogy a Napoli megőrizze előnyét.

A nápolyi alakulat a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből a negyediket nyerte meg, és feljött a tabella hatodik helyére.

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
Brescia–Napoli 1–2 (Chancellor 26., ill. Insigne 49. – 11-esből, Fabián Ruiz 54.)

Szombat
15.00: Bologna–Udinese (Tv: Digi Sport2)
18.00: SPAL–Juventus (Tv: Digi Sport2)
20.45: Fiorentina–Milan (Tv: Digi Sport1)
Vasárnap
12.30: Genoa–Lazio (Tv: Digi Sport1)
15.00: Atalanta–Sassuolo (Tv: Digi Sport1)
15.00: Torino–Parma
15.00: Verona–Cagliari (Tv: Digi Sport2)
18.00: Roma–Lecce (Tv: Digi Sport2)
20.45: Inter–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 24 18 3 3 46–23 +23 57
2. Lazio 24 17 5 2 55–21 +34 56
3. Internazionale 24 16 6 2 49–22 +27 54
4. Atalanta 24 13 6 5 63–32 +31 45
5. Roma 24 11 6 7 43–32 +11 39
6. Napoli 25 10 6 9 39–35 +4 36
7. Verona 24 9 8 7 28–24 +4 35
8. Parma 24 10 5 9 32–30 +2 35
9. Milan 24 10 5 9 26–31 –5 35
10. Bologna 24 9 6 9 37–39 –2 33
11. Cagliari 24 8 8 8 38–36 +2 32
12. Sassuolo 24 8 5 11 38–39 –1 29
13. Fiorentina 24 7 7 10 31–34 –3 28
14. Torino 24 8 3 13 27–43 –16 27
15. Udinese 24 7 5 12 20–36 –16 26
16. Lecce 24 6 7 11 32–45 –13 25
17. Sampdoria 24 6 5 13 25–43 –18 23
18. Genoa 24 5 7 12 27–43 –16 22
19. Brescia 25 4 4 17 22–46 –24 16
20. SPAL 24 4 3 17 18–42 –24 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik