Serie A: gyorstesztekkel készülnek a folytatásra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.24. 19:44
null
Júniusban folytatódhat a Serie A is (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) olyan koronavírustesztekkel készül a Serie A folytatására, amelyek kevesebb mint egy órán belül eredményt szolgáltatnak.

 

A Sky Sport Italia beszámolója szerint a gyorsteszteket a klubok finanszíroznák, és közvetlenül a mérkőzések előtt használnák azokat. Ez is része az FIGC orvosi protokolljának, amelyet a szövetség vasárnap adott át Vincenzo Spadafora sportminiszternek.

A csoportos edzések orvosi iránymutatásait ezen a héten fogadták el, a legtöbb csapat már használja is, a mezőny többi tagja pedig várhatóan hétfőn áll ismét munkába.

Következő lépésként a feleknek meg kellene állapodniuk a mérkőzésszervezés részleteiben, hogy június 13-án vagy 20-án folytatódhasson a bajnokság. A pontos dátum minden bizonnyal a csütörtöki kormányülésen dől el.

Az orvosi tervezetben az utazási előírások mellett például az is szerepel, hogy a csapatok által használt szállodáknak rendelkezniük kell olyan be- és kijáratokkal, amelyeket csak a játékosok és szakmai stáb tagjai használhatnak, a többi vendég és az alkalmazottak nem.

Egyidejűleg legfeljebb 300 ember engedhető be egy stadionba, beleértve a játékosokat, a szakmai stábot, a személyzetet, a média képviselőit, az orvosokat és a biztonsági személyzetet is.

Az FIGC szerdán augusztus 20-i határidőt szabott meg a bajnokság befejezésére. A szövetség az első, a másod- és a harmadosztály küzdelmeit szeretné folytatni, az alsóbb osztályokét viszont már nem.

A koronavírus-járvány miatt március 9-én leállított Serie A aktuális küzdelmeiből még 12 teljes forduló van hátra, illetve négy mérkőzés a 26. fordulóból. Jelenleg a címvédő Juventus vezet egy ponttal megelőzve a Laziót és kilenccel az – egy meccsel kevesebbet játszó – Internazionalét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik