Serie A: Gigi Buffon győztes meccsen búcsúzott el a Juvétól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 16:53
null
Buffon végleg búcsút intett a Juve közönségének (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2017–2018-as szezonjának utolsó fordulójában a már biztosan bajnok Juventus 2–1-re megverte a kieső Hellas Veronát. A különösebb tét nélküli találkozón természetesen egy emberre figyelt mindenki: Gianluigi Buffon az utolsó mérkőzését játszotta a torinói klubban.

Eljött a búcsú ideje.

A Juventus drukkerei persze azt még csak-csak elviselnék, hogy a szezonban már nem játszik több mérkőzést a sorozatban hetedszer bajnok csapatuk, az már azonban sokkal nagyobb fájdalom számukra, hogy legendás kapusuk, Gianluigi Buffon az utolsó juvés meccsén lépett pályára, csütörtökön ugyanis bejelentette, 17 év után elhagyja a klubot.

Nem csoda tehát, a már különösebb tét nélkül zajló meccsen minden a 40 éves játékosról szólt.

A csapat mezén UN1CO felirat, utalva arra, Gigi az egyetlen:



Társai meghagyták az első tapsvihart Buffonnak:




Buffon a meccs nagy részében mosolygósan integetett a szurkolóknak, dobálta a puszikat – megtehette, az Öreg Hölgy irányította a mérkőzést –, noha a 15. percben Mohamed Salem Faresz lövésénél meg kellett mutatnia a klasszisát. Az első félidőben Paolo Dybala járt legközelebb a gólhoz, ám az argentin váratlan lövése a keresztlécen csattant.

A szünetet követően aztán még egy fokkal feljebb kapcsolt a hazai csapat. Előbb Douglas Costa kapusról kipattanó lövését passzolta be közelről Daniele Rugani, nem sokkal később meg Miralem Pjanic csavart be egy szabadrúgást.

A 60. perc környékén aztán pont került egy 6111 napja íródó történet végére: lecserélték Buffont. A csapattársak, valamint többen az ellenféltől is elköszöntek a levonuló kapustól, a szurkolók könnyek között tapsolták meg, és természetesen a 9-szeres olasz bajnok játékos szeme sem maradt szárazon.

Buffon 640 mérkőzést játszott eddig a Serie A-ban, ennél több találkozón csak Paolo Maldini lépett pályára (647), és a Juventusban regisztrált 656 tétmérkőzéséből 301-en nem kapott gólt.

Hogy teljes legyen a történet, a Verona Alessio Cerci találatával szépített, majd a Juvét ugyancsak elhagyó Stephan Lichtsteiner kihagyott egy tizenegyest, de a „zebrák” 2–1-es meccsen búcsúztatták klubikonjukat.

OLASZ SERIE A
38. FORDULÓ
Juventus–Hellas Verona 2–1 (Rugani 50., Pjanic 52., ill. Cerci 76.)

GIANLUIGI BUFFON – NÉVJEGY
Született: 1978. január 28., Carrara (Toszkána, Olaszország)
Nemzetisége: olasz
Posztja: kapus
Korábbi klubjai: USD Canaletto Sepor (1984–1986), ASD Perticata (1986–1990), ASD Bonascola Calcio (1990–1991), Parma (1991-től)
Profi klubjai: Parma (1995–2001), Juventus (2001–2018)
Válogatottság: 176 (1997–2018)
Sikerei klubjaival: 9x olasz bajnok (2002, 2003, 2005*, 2006*, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018), 5x Olasz Kupa-győztes (1999, 2015, 2016, 2017, 2018), 6x Olasz Szuperkupa-győztes (1999, 2002, 2003, 2012, 2013, 2015), UEFA-kupa-győztes (1999), Serie B-bajnok (2007), 3x BL-döntős (2003, 2015, 2017)
Sikerei a válogatottal: világbajnok (2006), Eb-döntős (2012), Konföderációs Kupa-harmadik (2013), U21-es Európa-bajnok (1996)
Egyéni elismerései: Aranylabda-szavazáson második (2006), 12x az év legjobb kapusa a Serie A-ban (1999, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006, 2008, 2012, 2014, 2015, 2016, 2017)
*A calciopoli nyomán két bajnoki címet elvettek a Juventustól.
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 38 30 5 3 86–24 +62 95
2. Napoli 37 27 7 3 75–28 +47 88
3. Roma 37 22 8 7 60–28 +32 74
4. Lazio 37 21 9 7 87–46 +41 72
5. Internazionale 37 19 12 6 63–28 +35 69
6. Milan 37 17 10 10 50–40 +10 61
7. Atalanta 37 16 12 9 57–38 +19 60
8. Fiorentina 37 16 9 12 53–41 +12 57
9. Sampdoria 37 16 6 15 55–57 –2 54
10. Torino 37 12 15 10 52–45 +7 51
11. Sassuolo 37 11 10 16 29–58 –29 43
12. Genoa 37 11 8 18 32–41 –9 41
13. Bologna 37 11 6 20 40–51 –11 39
14. Udinese 37 11 4 22 47–63 –16 37
15. Chievo 37 9 10 18 35–59 –24 37
16. Cagliari 37 10 6 21 32–61 –29 36
17. SPAL 37 7 14 16 36–58 –22 35
18. Crotone 37 9 8 20 39–64 –25 35
19. Verona 38 7 4 27 30–78 –48 25
20. Benevento 37 6 3 28 32–82 –50 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik