Serie A: Ranieri ezúttal Genovában lett Di Francesco utódja

Vágólapra másolva!
2019.10.11. 16:23
null
Claudio Ranierinek a Sampdoria lesz a nyolcadik olasz élvonalbeli klubja (Fotó: AFP)
A Sky Sports Italia és az ANSA hírügynökség jelentése szerint Claudio Ranieri megállapodott a Sampdoriával, s 2021 nyaráig szóló szerződést kötött a genovai labdarúgóklubbal.

A Serie A 7. fordulója után az utolsó helyen álló Sampdoria hétfőn menesztette Eusebio Di Francesco vezetőedzőt.

Az első számú jelölt a posztra Gennaro Gattuso volt, de ő visszautasította a lehetőséget.

A 67 éves Ranieri következett a sorban, és ő igent mondott a kétmillió eurós fizetést magába foglaló ajánlatra.

Ranieri az előző idény hajrájában a Románál szintén Di Francesco utódja volt, október 20-án pedig éppen a fővárosi együttes ellen debütálhat a Samp kispadján.

A korábban klubszinten Spanyolországban, Angliában és Franciaországban, szövetségi kapitányként pedig Görögországban is edzősködő Ranierinek a Sampdoria lesz a nyolcadik olasz élvonalbeli csapata a Cagliari, a Napoli, a Fiorentina, a Parma, a Juventus, az Inter és a Roma után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik