Serie A: Dybala 2025-ig szóló szerződést kaphat a Juventusnál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 13:56
null
Dybala úgy néz ki, marad a Juvéban (Fotó: AFP)
Paulo Dybalának a Juventus vezetése új, 2025-ig szóló szerződést kínál, amelyet az argentin válogatott futballista alá is ír majd – értesült a Football Italia.

 

Az olasz portál úgy tudja, hogy a felek már mindenben megegyeztek, így abban is, hogy az irányító középpályás szerepkörben és csatárposzton egyaránt otthonos játékos fizetését megemelik, bár konkrét összeget nem említ, hogy mennyivel. Dybala – akinek élő kontraktusa 2022 júniusának végéig szól – jelenlegi szerződése szerint évi 7 és fél millió eurót kap.

A 26 éves, 29-szeres argentin válogatott labdarúgó 2015 óta játszik a torinóiaknál, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított 2019–2020-as idényben 34 tétmeccsen lépett pályára a bajnoki címvédő gárdában, 13-szor volt eredményes és 12 gólpasszt adott. Egyike volt azoknak a futballistáknak, akiket megfertőzött a vírus, s több hétbe telt, míg – május elejére – teljesen kigyógyult a kórból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik