Serie A: Diego López a Cagliari új edzője

Vágólapra másolva!
2017.10.18. 19:21
Diego Lópezt nevezték ki a Cagliari labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A 43 éves uruguayi tréner 1998 és 2010 között a szardíniai klub játékosa volt, a 2013–2014-es idényben pedig edzőként irányította az együttest.

A Cagliari vezetősége kedden menesztette Massimo Rastellit, akivel a csapat az első nyolc fordulóban hatszor kikapott. Az egyesület keddi közleményében ugyanakkor kiemelték, sokat köszönhetnek az olasz trénernek, ugyanis az ő vezetésével nyerték meg 2016-ban a másodosztályt, s vele végeztek az elmúlt szezonban a 11. helyen a Serie A-ban.

Diego López szerdán 2019 júniusáig szóló szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik