Serie A: Büszke vagyok a bőröm színére – Koulibaly az Inter-meccs után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 12:07
Kalidou Koulibaly, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli védője a Twitter-oldalán büszkén vállalta fel bőre színét, miután az Inter elleni összecsapáson a milánói szurkolók rasszista megnyilvánulásokkal illették.

Mint ismert, az Inter által 1–0-ra megnyert összecsapás 81. percében kapott sárga lapot Koulibaly, majd miután a játékvezetőt gúnyosan megtapsolta, kapott még egy sárgát, így kiállították. az Inter által 1–0-ra megnyert összecsapás 81. percében kapott sárga lapot Koulibaly, majd miután a játékvezetőt gúnyosan megtapsolta, kapott még egy sárgát, így kiállították.

A 27 esztendős középhátvéd lesétált, ám a találkozó után kiderült, hogy a hazai szurkolók végig huhogtak és rasszista megnyilvánulásokat tettek a játékosra.

„Sajnálom a vereséget és mindenekelőtt azt, hogy idő előtt magukra hagytam a testvéreimet. A bőröm színére viszont büszke vagyok. Büszkén vagyok szenegáli, francia és nápolyi, vagyis ember.”

 



 

Carlo Ancelotti, a Napoli vezetőedzője feldúltan nyilatkozott a történtek után, s megjegyezte, hogy ha az eset megismétlődik, együttese le fog vonulni a pályáról. A szakvezető úgy vélekedett, hogy a történtek szégyent hoznak az olasz labdarúgásra.

„Koulibaly minden bizonnyal ingerlékennyé vált, miután a szurkolók állandóan huhogtak neki és majomhangokat adtak ki. Egyébként egy nyugodt és profi játékos. A találkozó folyamán háromszor is jeleztük a játékvezetőnek, mi történik, és kértük, tegyen valamit, de nem történt semmi, a meccs folytatódott tovább. Talán a következő alkalomnál nekünk kellene inkább cselekednünk… Lehet, hogy elveszítjük majd az összecsapást, de legalább tettünk valamit. Ez az egész károsan hat az olasz futballra.”

SERIE A
18.FORDULÓ
Internazionale–Napoli 1–0
(L. Martínez 91.)
Kiállítva: Koulibaly 81., Insigne 95. (mindkettő Napoli)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 18 16 2 36–10 +26 50
2. Napoli 18 13 2 3 34–15 +19 41
3. Internazionale 18 11 3 4 30–14 +16 36
4. Lazio 18 9 4 5 27–20 +7 31
5. Sampdoria 18 8 5 5 31–21 +10 29
6. Milan 18 7 7 4 24–19 +5 28
7. Roma 18 7 6 5 32–24 +8 27
8. Torino 18 6 8 4 23–18 +5 26
9. Atalanta 18 7 4 7 33–25 +8 25
10. Fiorentina 18 6 7 5 25–18 +7 25
11. Sassuolo 18 6 7 5 28–26 +2 25
12. Parma 18 7 4 7 17–21 –4 25
13. Cagliari 18 4 8 6 17–23 –6 20
14. Genoa 18 5 4 9 25–35 –10 19
15. SPAL 18 4 5 9 14–25 –11 17
16. Empoli 18 4 4 10 22–36 –14 16
17. Udinese 18 3 6 9 14–23 –9 15
18. Bologna 18 2 7 9 13–26 –13 13
19. Frosinone 18 1 7 10 12–36 –24 10
20. Chievo 18 8 10 13–35 –22 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik