Serie A: Buffon beérte Maldinit – CR felhőfejese döntött

Vágólapra másolva!
2019.12.18. 20:51
null
Cristiano Ronaldo 10. bajnoki gólját szerezte az idényben (Fotó: AFP)
Az olasz bajnokság 17. fordulójának első mérkőzésén a Juventus vendégként 2–1-re legyőzte a Sampdoriát, a találkozón a torinóiak kapusa, Gianluigi Buffon a 647. olasz bajnokiján szerepelt, ezzel beérte a vonatkozó örökrangsor élén Paolo Maldinit, a Milan tíz éve visszavonult ikonját. A mérkőzést Cristiano Ronaldo óriási fejes gólja döntötte el az első félidő utolsó percében.

OLASZ SERIE A
A 17. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS
Sampdoria–Juventus 1–2
(Caprari 35., ill. Dybala 19., C. Ronaldo 45.)

A 7. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
Brescia–Sassuolo 0–2 (H. Traore 25., F. Caputo 71.)

Három nappal az Udinese legyőzése után a Juventus a Sampdoria otthonába látogatott, és már a kezdés pillanatában kiderült: történelmi mérkőzést láthat a közönség, a zebrák kezdőjében ugyanis helyet kapott Gianluigi Buffon, aki ezzel pályafutása során 647. alkalommal szerepelt az olasz élvonalban, beérve a vonatkozó örökrangsorban élen álló Paolo Maldinit.

A Juventus az első húsz perc végéhez közeledve érvényre váltotta addigi fölényét: Alex Sandero beadását Paulo Dybala szépségdíjas mozdulattal, ballal, kapásból 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtte.

DYBALA TALÁLATA

A vendégek a gól után folytatták ugyan a rohamozást, a következő gólt viszont bő negyedóra múlva a Sampdoria szerezte, amikor az első gólnál gólpasszal jelentkező Alex Sandro néhány másodperc alatt kétszer is hibázott a saját tizenhatosán belül, így Gianluca Caprari lőhetett 14 méterről a hálóba, Buffon nem tudott védeni.

CAPRARI GÓLJA

A szünetre mégis vendégelőnnyel mehettek a csapatok, miután a brazil balbekk igyekezett jóvá tenni a hibájából valamit, és remek beadást varázsolt Cristiano Ronaldo fejére, aki valami elképesztő felhőfejessel vette be a genovaiak kapuját – a gólról bővebben itt olvashatnak. 1–2

RONALDO FEJESE

A második félidőben újabb gól már nem esett, a ráadás után ugyanakkor Caprari megkapta a második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Győzelmével a Juventus a tabella élére állt – legalábbis szombatig biztosan, akkor lép pályára a második Inter.

A hétvégi olasz Szuperkupa-mérkőzés – Juventus–Lazio a szaúd-arábiai Rijádban – miatt előrehozott találkozót este a 7. fordulóból elmaradt Brescia–Sassoulo meccs pótlása követte, amelyen a vendégek 2–0-s győzelmet arattak, megszakítva 5 meccsből álló nyeretlenségi sorozatukat.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 17 13 3 1 31–17 +14 42
2. Internazionale 16 12 3 1 32–14 +18 39
3. Lazio 16 11 3 2 38–16 +22 36
4. Roma 16 9 5 2 29–16 +13 32
5. Cagliari 16 8 5 3 32–21 +11 29
6. Atalanta 16 8 4 4 38–25 +13 28
7. Parma 16 7 3 6 23–19 +4 24
8. Napoli 16 5 6 5 25–21 +4 21
9. Torino 16 6 3 7 21–24 –3 21
10. Milan 16 6 3 7 16–19 –3 21
11. Sassuolo 16 5 4 7 28–27 +1 19
12. Bologna 16 5 4 7 24–27 –3 19
13. Verona 16 5 4 7 17–20 –3 19
14. Fiorentina 16 4 5 7 20–24 –4 17
15. Lecce 16 3 6 7 20–32 –12 15
16. Sampdoria 17 4 3 10 14–27 –13 15
17. Udinese 16 4 3 9 11–27 –16 15
18. Brescia 16 4 1 11 14–28 –14 13
19. Genoa 16 2 5 9 17–31 –14 11
20. SPAL 16 2 3 11 10–25 –15 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik