Serie A: az Inter egy félidő alatt lefutballozta az Udinesét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.06. 14:30
null
Icardi (középen) a szezonbeli 28. gólját is megszerezte a Serie A-ban az Udinese ellen (Fotó: Twitter)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén az Inter könnyedén győzött az Udinese vendégeként.

 

Az 5. helyen álló Inter már az első félidőben lefutballozta a pályáról a legutóbbi 13 bajnoki meccsén csak két pontot (a legutóbbi 12-n pedig mindössze egyet) szerzőUdinesét.

A vendég milánóiak 45 perc alatt 15-ször lőttek kapura, abból tízszer el is találták, és három gólt is szereztek, szemben a hazaiak három kísérletével, amelyek közül csak egy találta el a kaput. Igaz, annál az egynél Kevin Lasagna óriási helyzetbe került, már csak a kapussal állt szemben, de a korábbi udinei Samir Handanovic védeni tudott. Akkor már 1–0-ra vezetett az Inter Andrea Ranocchia szöglet utáni, csúsztatott fejesével.

A vendégeknek számos nagy helyzetük volt ezt követően, ám az újabb találatra az első játékrész hajrájáig kellett várni, akkor viszont két nagyon hasonló gólt is rúgott Luciano Spalletti csapata. Előbb a jobb szélen elfutó brazil Rafinha lőtt a bal alsóba, majd az argentin Mauro Icardi ugyancsak jobbról ugyanoda. Ez volt az argentin csatár 28. gólja ebben a szezonban a Serie A-ban, a forduló előtt a góllövőlista élén a Lazio támadója, Ciro Immobile 29 találattal állt.

A második félidőben, a 49. percben emberhátrányba is került az Udinese, az elefántcsontparti válogatott Seko Fofana kiállítása miatt, aki megtaposta Ivan Perisicet.

A hátralévő időben az Inter az emberelőnye ellenére már nem helyezte végig akkora nyomás alá a hazai csapatot, de egy lecsorgó labdából a spanyol Borja Valero így is megszerezte a negyedik milánói gólt, beállítva ezzel a 4–0-s végeredményt.

SERIE A
36. FORDULÓ

Udinese–Inter 0–4 (Ranocchia 12., Rafinha 43., Icardi 45+1., Borja Valero 71.)

TOVÁBBI, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Lazio–Atalanta 1–1 (Felipe Caicedo 24., ill. Barrow 2.)
SPAL–Benevento 2–0 (Paloschi 25., Antenucci 83. – 11-esből)
Chievo–Crotone 2–1 (Birsa 12., Stepinski 82., ill. Tuminello 94.)
Genoa–Fiorentina 2–3 (Rossi 64., Lapadula 68., ill. Benassi 43., Eysseric 78., Dabo 80.)
Napoli–Torino 2–2 (Mertens 25., Hamsík 71., ill. Baselli 55., De Silvestri 83.)
Sassuolo–Sampdoria 1–0 (Politani 68.)
Cagliari–Roma 0–1 (Cengiz Ünder 15.)

SZOMBATI EREDMÉNYEK
Juventus–Bologna 3–1 (De Maio 52. – öngól, Khedira 64., Dybala 69., ill. Verdi 30. – 11-esből)
Milan–Hellas Verona 4–1
(Calhanoglu 11., Cutrone 32., Abate 49., Borini 89., ill. Li Szung Vu 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 36 29 4 3 84–23 +61 91
2. Napoli 36 26 7 3 73–28 +45 85
3. Roma 36 22 7 7 60–28 +32 73
4. Lazio 36 21 8 7 85–44 +41 71
5. Internazionale 36 19 12 5 62–26 +36 69
6. Milan 36 17 9 10 49–39 +10 60
7. Atalanta 36 16 11 9 56–37 +19 59
8. Fiorentina 36 16 9 11 53–40 +13 57
9. Sampdoria 36 16 6 14 55–55 0 54
10. Torino 36 11 15 10 50–44 +6 48
11. Genoa 36 11 8 17 32–40 –8 41
12. Sassuolo 36 10 10 16 27–57 –30 40
13. Bologna 36 11 6 19 39–49 –10 39
14. SPAL 36 7 14 15 35–56 –21 35
15. Udinese 36 10 4 22 46–63 –17 34
16. Crotone 36 9 7 20 37–62 –25 34
17. Chievo 36 8 10 18 33–58 –25 34
18. Cagliari 36 9 6 21 31–61 –30 33
19. Verona 36 7 4 25 29–75 –46 25
20. Benevento 36 5 3 28 31–82 –51 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik