Serie A: augusztus 20-ig be kell fejezni a bajnokságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.20. 21:56
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) szerdán augusztus 20-i határidőt szabott meg a bajnokság befejezésére.

A FIGC közleményben adta hírül, hogy az első, a másod- és a harmadosztály küzdelmeit szeretné folytatni, az alsóbb osztályokét viszont már nem.

A mostani idény zárásának határideje mellett az új szezon rajtjának időpontját is kijelölte a szervezet, amely szeptember elsején kívánja elindítani a 2020–2021-es kiírást.

Azt egyelőre még mindig nem lehet tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt március 9-én leállított bajnokság mikor indulhat újra. Ahhoz ugyanis az olasz kormány határozatára van szükség, amelyet jövő hét csütörtökre ígérnek. Az viszont bizonyos, hogy folytatás esetén valamennyi mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik majd.

A FIGC szerdán arról is határozott, hogy abban az esetben, ha az újraindítást követően ismét le kellene állítani a küzdelmeket bármelyik osztályban, akkor a szövetség egy rövidített, alternatív lebonyolítást rendel majd el a helyezések eldöntésére, ami akár playoffrendszerű is lehet. Ha rövidített formában sem lehetséges a befejezés, a szövetség dönt a végső pozíciókról egy pontrendszer segítségével.

A Serie A aktuális küzdelmeiből még 12 teljes forduló van hátra, illetve négy mérkőzés a 26. fordulóból. Jelenleg a címvédő Juventus vezet egy ponttal megelőzve a Laziót és kilenccel az egy meccsel kevesebbet játszó Internazionalét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik