Serie A: április 4-én pótolják az elhalasztott milánói derbit

Vágólapra másolva!
2018.03.17. 18:00
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójából elhalasztott Milan–Inter derbit április 4-én, 18.30-as kezdéssel rendezik meg.

A 27. forduló meccseinek zömét Davide Astori halála miatt nem játszották le az eredeti időpontban. Arról már korábban is szóltak a hírek, hogy a pótlásokat április elején tartják meg, de a Milan Európa-liga-kötelezettsége miatt a derbiről akkor még nem született döntést.

Mivel a Milan azóta kiesett a második számú európai kupasorozatból – az Inter ebben az idényben nem volt érdekelt a nemzetközi porondon –, így elhárult az akadály a pótlás elől.

A 32. fordulóban a BL-ben érdekelt gárdák miatt lesz változás, a Lazio–Roma derbit 18 óra helyett 20.45-kor játsszák, a Juventus–Sampdoriát 18 órától (15 helyett), a Milan–Napolit pedig 15 órától (20.45 helyett).a pótlásokat április elején tartják meg, de a Milan Európa-liga-kötelezettsége miatt a derbiről akkor még nem született döntést.

Mivel a Milan azóta kiesett a második számú európai kupasorozatból – az Inter ebben az idényben nem volt érdekelt a nemzetközi porondon –, így elhárult az akadály a pótlás elől.

A 32. fordulóban a BL-ben érdekelt gárdák miatt lesz változás, a Lazio–Roma derbit 18 óra helyett 20.45-kor játsszák, a Juventus–Sampdoriát 18 órától (15 helyett), a Milan–Napolit pedig 15 órától (20.45 helyett).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik