Serie A: Ancelotti csapata csak egy pontot szerzett Milánóban

Vágólapra másolva!
2019.11.23. 19:56
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójában a Milan hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Napolival.

A legutóbbi négy kiírásban egyaránt dobogós, háromszor második Napoli a 24. percben szerzett vezetést, Insigne bődületes kapufája után Lozano fejese már a kapuban kötött ki (0–1).

Nem sokáig örülhettek a vendégek, még mindig az első fél órában jártunk, amikor Bonaventura lőtte ki 17 méterről a bal felső sarkot (1–1).

Ő ezt megelőzően 412 nappal ezelőtt, 2018. október 7-én volt eredményes a Serie A-ban.

A 70. percben Elmasz próbált kiharcolni egy büntetőt, de hiába esett le Donnarumma mellett, csak egy sárgával lett gazdagabb.

Újabb gól a hátralévő időben nem esett, így Carlo Ancelotti csapata egy pontot szerzett korábbi klubja otthonában.



OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Atalanta–Juventus 1–3 (Gosens 56., ill. Higuaín 74., 82., Dybala 92.)
AC Milan–Napoli 1–1 (Bonaventura 29., ill. Lozano 24.)
20.45: Torino–Inter (Tv: Digi Sport1) Lozano fejese már a kapuban kötött ki (0–1).

Nem sokáig örülhettek a vendégek, még mindig az első fél órában jártunk, amikor Bonaventura lőtte ki 17 méterről a bal felső sarkot (1–1).

Ő ezt megelőzően 412 nappal ezelőtt, 2018. október 7-én volt eredményes a Serie A-ban.

A 70. percben Elmasz próbált kiharcolni egy büntetőt, de hiába esett le Donnarumma mellett, csak egy sárgával lett gazdagabb.

Újabb gól a hátralévő időben nem esett, így Carlo Ancelotti csapata egy pontot szerzett korábbi klubja otthonában.



OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Atalanta–Juventus 1–3 (Gosens 56., ill. Higuaín 74., 82., Dybala 92.)
AC Milan–Napoli 1–1 (Bonaventura 29., ill. Lozano 24.)
20.45: Torino–Inter (Tv: Digi Sport1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 13 11 2 23–10 +13 35
2. Internazionale 12 10 1 1 26–12 +14 31
3. Lazio 12 7 3 2 28–13 +15 24
4. Cagliari 12 7 3 2 23–12 +11 24
5. Atalanta 13 6 4 3 31–21 +10 22
6. Roma 12 6 4 2 20–14 +6 22
7. Napoli 13 5 5 3 22–16 +6 20
8. Parma 12 5 2 5 18–15 +3 17
9. Fiorentina 12 4 4 4 18–19 –1 16
10. Verona 12 4 3 5 10–11 –1 15
11. Torino 12 4 2 6 15–17 –2 14
12. Milan 13 4 2 7 12–17 –5 14
13. Udinese 12 4 2 6 8–18 –10 14
14. Sassuolo 11 4 1 6 21–21 0 13
15. Bologna 12 3 3 6 16–20 –4 12
16. Lecce 12 2 4 6 15–25 –10 10
17. Genoa 12 2 3 7 14–26 –12 9
18. Sampdoria 12 2 3 7 7–19 –12 9
19. SPAL 12 2 2 8 7–18 –11 8
20. Brescia 11 2 1 8 10–20 –10 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik