Serie A: Alexis Sánchez vezérletével hengerelt az Inter

Vágólapra másolva!
2020.07.01. 21:40
null
Alexis Sánchez három gólban fontos szerepet vállalt (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójában az Internazionale hazai pályán 6–0-ra kiütötte a kiesés elől menekülő Bresciát. A milánóiaknál a Manchester Unitedtől kölcsönkapott Alexis Sánchez gólt lőtt és két gólpasszt adott.

Győzelmével az Inter továbbra is veretlen a bajnokságban a koronavírus-járvány utáni újrakezdés óta. Antonio Conte csapata október óta nem kapott ki odahaza a Serie A-ban.

Az OptaPaolo statisztikája szerint Alexis Sánchez negyedszer volt kezdő bajnoki meccsen az Interben, s ezeken a találkozókon mindig góllal vagy gólpasszal segítette a fekete-kékeket.

További érdekesség, hogy Sánchez büntetőből volt eredményes, így az Interben a mostani idényben immár négy futballista (Romelu Lukaku, Lautaro Martínez, Sebastiano Esposito) talált be tizenegyesből a ligában, ami idényrekord az öt európai topligát (angol, spanyol, német, olasz, francia) figyelembe véve.

Az Inter legutóbb 2017 márciusában szerzett legalább hat gólt az olasz élvonalban: akkor otthon 7–1-re legyőzte az Atalantát. Arra pedig 2003 novembere óta nem volt példa, hogy az Interben hat játékos szerzett gólt egy bajnoki mérkőzésen. Akkor a Reggina volt az áldozat.

Az Inter–Brescia összefoglalója:

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ

Fiorentina–Sassuolo 1–3 (Cutrone 90., ill. Defrel 24., 35. – az elsőt 11-esből, Muldur 61.)
Lecce–Sampdoria 1–2 (Macosu 50. – 11-esből, ill. G. Ramírez 40., 75. – mindkettőt 11-esből)
SPAL–Milan 2–2 (Valoti 13., Floccari 30., ill. Leao 79., Vicari 94. – öngól)
Hellas Verona–Parma 3–2 (Di Carmine 45+3. – 11-esből, Zaccagni, 54., Pessina 81., ill. Kulusevski 14., Gagliolo 64.)
Korábban
Bologna–Cagliari 1–1 (Barrow 45+3., ill. G. Simeone 46.)
Internazionale–Brescia 6–0 (A. Young 5., A. Sánchez 20. – 11-esből, D’Ambrosio 45., Gagliardini 52., Eriksen 83., Candreva 88.)
Csütörtök
19.30: Atalanta–Napoli (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
21.45: Roma–Udinese (Tv: Digi Sport1)
Kedden

Genoa–Juventus 1–3 (Pinamonti 77., ill. Dybala 50., C. Ronaldo 57., Douglas Costa 73.)
Torino–Lazio 1–2
(Belotti 5. – 11-esből, ill. Immobile 48., Parolo 73.)


A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 29 23 3 3 59–25 +34 72
2. Lazio 29 21 5 3 66–28 +38 68
3. Internazionale 29 19 7 3 62–29 +33 64
4. Atalanta 28 17 6 5 80–39 +41 57
5. Roma 28 14 6 8 53–38 +15 48
6. Napoli 28 13 6 9 46–37 +9 45
7. Milan 29 12 7 10 36–37 –1 43
8. Verona 29 11 9 9 37–34 +3 42
9. Cagliari 29 10 9 10 48–45 +3 39
10. Parma 29 11 6 12 40–38 +2 39
11. Bologna 29 10 8 11 41–46 –5 38
12. Sassuolo 29 10 7 12 51–50 +1 37
13. Fiorentina 29 7 10 12 35–41 –6 31
14. Torino 29 9 4 16 33–52 –19 31
15. Sampdoria 29 8 5 16 32–51 –19 29
16. Udinese 28 7 7 14 23–41 –18 28
17. Genoa 29 6 8 15 35–56 –21 26
18. Lecce 29 6 7 16 36–66 –30 25
19. SPAL 29 5 4 20 23–50 –27 19
20. Brescia 29 4 6 19 25–58 –33 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik