Serie A: a csodacsere döntött, a Juve fordított a Milan ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.06. 19:57
null
Moise Kean lett a Milan veszte (Fotó: AFP)
A Juventus 2–1-re legyőzte a Milant az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójában.

A Milan kezdte aktívabban a mérkőzést, több próbálkozása is volt, rögtön az első percben megszerezhette volna a vezetést, de Krzysztof Piatek közelről a kapu mellé bólintott.

Massimiliano Allegri vezetőedző Cristiano Ronaldo hiányában Paulo Dybalát nevezte a Juventus kezdőcsapatába, míg a nagyszerű formában lévő Moise Kean ezúttal csak a cserepadon kezdett. A torinóiakat ráadásul egy újabb sérülés sújtotta, Emre Can ugyanis a kilencedik percben a térdét fájlalva hagyta el a pályát – noha a német középpályás visszament, csupán a 25. percig bírta, ekkor Allegrinek le kellett cserélnie.

A 39. percben aztán már megszerezte a vezetést a Milan: hátul passzolgatott a Juve, Tiemoué Bakayoko azonban lefülelte az egyik átadást, s megelőzve az emberét Piatek elé pöckölte a labdát, aki 14 méterről a bal alsó sarokba belsőzött (1–0).


A lengyel gólzsák a 13. összecsapásán tizedik találatát jegyezte a Milan színeiben.

A Juventus olyannyira passzív futballal rukkolt ki, hogy az első próbálkozása az első félidő hosszabbításában jött, igaz, Mario Mandzukic lövésénél óriásit kellett védenie Pepe Reinának. A hazaiak a ráadásban szépen megsorozták a milánóiakat, egyenlíteni azonban nem tudtak, a csapatok így egy nullával vonulhattak a szünetre.

Az 59. percben Mateo Musacchio elkaszálta ellenfelét a tizenhatoson belül, amiért büntetőt kapott a Juve. Dybala nem rontott, a balra elvetődő Reina helyére lőtte a labdát (1–1).

A hazaiak a 84. percben meg is fordították a meccset: a nem sokkal korábban beálló Kean bizonyult döntőnek! Davide Calabria rossz passzát Miralem Pjanic fülelte le, a bosnyák 19 éves csapattársa elé gurított, aki 13 méterről kilőtte a jobb alsót (2–1)


Hiába nyomott a folytatásban a Milan, Gennaro Gattuso együttese már nem tudott egyenlíteni. A Juventus 2–1-re megnyerte az összecsapást, s árgus szemekkel figyelheti vasárnap a Napolit, amely ha kikap a Genoától, akkor az „öreg hölgy” már most újabb bajnoki címet ünnepelhet.

OLASZ SERIE A

31. FORDULÓ
Sampdoria–Roma 0–1
(De Rossi 75.)
Juventus–Milan 2–1
(Dybala 59. – 11-esből, Kean 84., ill. Piatek 39.)
Parma–Torino 0–0

VASÁRNAP
12.30: Fiorentina–Frosinone (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Empoli (Tv: Digi Sport1)
15.00: Cagliari–SPAL
18.00: Internazionale–Atalanta (Tv: Digi Sport1)
18.00: Lazio–Sassuolo (Tv: Digi Sport2)
20.30: Napoli–Genoa (Tv: Digi Sport1)

HÉTFŐ
20.30:
Bologna–Chievo

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 31 27 3 1 64–20 +44 84
2. Napoli 30 19 6 5 57–26 +31 63
3. Internazionale 30 17 5 8 47–25 +22 56
4. Milan 31 14 10 7 45–30 +15 52
5. Atalanta 30 15 6 9 64–41 +23 51
6. Roma 31 14 9 8 56–45 +11 51
7. Torino 31 12 13 6 40–28 +12 49
8. Lazio 29 14 6 9 42–30 +12 48
9. Sampdoria 31 13 6 12 51–41 +10 45
10. Fiorentina 30 8 15 7 46–38 +8 39
11. Sassuolo 30 8 11 11 44–49 –5 35
12. Parma 31 9 7 15 33–50 –17 34
13. Genoa 30 8 9 13 34–48 –14 33
14. Cagliari 30 8 9 13 28–42 –14 33
15. SPAL 30 8 8 14 27–42 –15 32
16. Udinese 29 7 8 14 27–41 –14 29
17. Empoli 30 7 7 16 38–56 –18 28
18. Bologna 30 6 9 15 28–47 –19 27
19. Frosinone 30 4 8 18 24–56 –32 20
20. Chievo 30 1 11 18 21–61 –40 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik