Serie A: a Bologna parancsolt megálljt az Internek

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 22:45
null
Az Inter nagy csatában harcolta ki az egy pontot a Bologna vendégeként (Fotó: AFP)
Nem bírt egymással a Bologna és az Inter: a két csapat 1–1-re végzett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Magabiztosan és jó formában várhatta a bolognai kirándulást az Inter, amely négy győzelemmel rajtolt a Serie A 2017–2018-as kiírásában. Az ellenfél ráadásul a Bologna volt, amely az előző két bajnokiját elbukta, így minden adva volt ahhoz, hogy a fekete-kékek átvegyék a vezetést a táblázaton.

A hazaiaknál Roberto Donadoni három helyen változtatott a Fiorentina elleni kezdőhöz képest – Nagy Ádám sajnos ezúttal is csak kispados volt –, ez pedig telitalálatnak bizonyult a korábbi olasz szövetségi kapitány részéről.

Bár a vendégek kezdtek jobban, hiába birtokolta többet a labdát Luciano Spalletti együttese, több helyzete a hazai csapatnak volt, amely a 32. percben nagyszerű góllal szerezte meg a vezetést: Simone Verdit ketten sem tudták lerántani, az olasz támadó ezt kihasználva 24 méterről leadott remek lövéssel juttatta előnyhöz csapatát – a labda védhetetlenül csapódott a jobb sarokba (1–0).

Az Inter támadójátékából hiányzott az előző fordulókban látott élesség, a vendégek szerencséjére a 76. percben Marco Di Bello játékvezető egy elég könnyű síppal befújt tizenegyest ítélt a csapatnak: Ibrahima Mbaye egyensúlyát elvesztve Éder után kapott, akinek több sem kellett, és a szenegáli védőhöz hasonlóan a földre került. A megítélt büntetőt Mauro Icardi végezte el, és lőtt magabiztosan a kapuba (1–1). Az argentin támadó az előző szezonhoz hasonlóan hat gólt szerzett az első öt bajnoki fordulóban.

A hátralévő időben mindkét csapat előtt adódott lehetőség a három pont megszerzésére, azonban egyik fél sem tudott élni vele, így az Inter az új idényben először könyvelhetett el pontvesztést. Bár a milánói gárda így is az élre ugrott, a szerdán pályára lépők közül a Juventus és a Napoli – sőt, nagy különbségű győzelemmel akár a nápolyiak ellen játszó Lazio – is megelőzheti Spalletti csapatát.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Bologna–Internazionale 1–1
(Verdi 32., ill. Icardi 77. – 11-esből)
Szerdán
18.00: Benevento–Roma (Tv: Digi Sport1)
20.45: Atalanta–Crotone
20.45: Cagliari–Sassuolo
20.45: Genoa–Chievo
20.45: Hellas Verona–Sampdoria
20.45: Juventus–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
20.45: Lazio–Napoli (Tv: Digi Sport3)
20.45: Milan–SPAL
20.45: Udinese–Torino

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 5 4 1 11–2 +9 13
2. Napoli 4 4 15–2 +13 12
3. Juventus 4 4 13–3 +10 12
4. Lazio 4 3 1 9–4 +5 10
5. Milan 4 3 1 8–6 +2 9
6. Torino 4 2 2 7–3 +4 8
7. Sampdoria 3 2 1 6–4 +2 7
8. Fiorentina 4 2 2 8–6 +2 6
9. Roma 3 2 1 5–3 +2 6
10. Cagliari 4 2 2 4–5 –1 6
11. Bologna 5 1 2 2 4–7 –3 5
12. Atalanta 4 1 1 2 4–6 –2 4
13. Chievo 4 1 1 2 4–7 –3 4
14. SPAL 4 1 1 2 3–6 –3 4
15. Udinese 4 1 3 5–7 –2 3
16. Genoa 4 1 3 4–8 –4 1
17. Sassuolo 4 1 3 2–8 –6 1
18. Crotone 4 1 3 0–6 –6 1
19. Verona 4 1 3 1–11 –10 1
20. Benevento 4 4 1–10 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik