Serie A: 43 milliárd forintra csökkentek az ügynöki jutalékok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.16. 22:21
Harminc százalékkal csökkentek a játékosügynöki jutalékok az olasz labdarúgó-bajnokságban.

Az olasz szövetség hétfőn tette közzé a menedzseri prémiumok részletes kimutatását, amely szerint a húsz klub – az egy évvel korábbi 193 millió euróval (60 milliárd forint) szemben – összesen 138 millió eurót (43 milliárd forint) költött 2017-ben.

A lista élén a bajnok Juventus áll 42 millió euróval (13 milliárd forint), a második pedig a Bajnokok Ligája-elődöntős AS Roma 23 millióval (7 milliárd forint). Az AC Milan tavaly nyáron alaposan átalakította a keretét, ennek ellenére csupán a harmadik legtöbb pénzt fizette a játékosok átigazolásánál közreműködő ügynököknek (21 millió euró).

Az Internazionale ilyen jellegű kiadásai jelentősen csökkentek, hiszen az egy évvel korábbi 23.4 millió euró után tavaly csak 3.2 milliót költött.

A mezőnyben egyedül az újonc SPAL nem lépte át az egymilliós határt, a ferrarai klub ugyanis 98 750 eurót fordított a menedzserek prémiumára.

A klubokon kívül a játékosok is tekintélyes összeget fizettek képviselőiknek, összesen 10.5 millió eurót.
A Premier League-ben tavaly február 1. és idén január 31. között rekordszintre emelkedtek az ügynöki jutalékok, az angol szövetség (FA) április elején közzétett adatai szerint a klubok 211 millió fontot (75 milliárd forint) fordítottak erre a célra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik