Roma: két fiatalt szerződtettek, egyiküket a Barcelonából

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 12:34
null
Carles Pérez decemberben még Barca-mezben lőtt gólt az Internek (FOtó: AFP)
Két labdarúgó szerződtetését jelentette be az olasz élvonalbeli Roma csütörtök délelőtt: az egyikük Carles Pérez, a másikuk Gonzalo Villar – mindketten Spanyolországból érkeznek.

 

Az elsősorban szélsőként bevethető Carles Pérezakinek körvonalazódó kölcsönvételéről már beszámoltunk – 1 millió euró ellenében érkezik a Barcelonától, és az ügylet nyáron, bizonyos sportszakmai elvárások teljesülése esetén, 11 millió euróért válhat véglegessé.

A „farkasok” egyúttal bejelentették Gonzalo Villar szerződtetését is: a Pérezhez hasonlóan 21 éves spanyol utánpótlás-válogatott középpályásért 4 millió eurót kért a spanyol második ligás Elche. Villar négy és fél évre írt alá.

Pérez 10 élvonalbeli bajnokin játszva egy gólt szerzett a Barcelonában ebben az idényben (lőtt egy gólt a BL-ben is), Villar mutatója 20/1 a másodosztályú Elchében.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik