Roma: De Rossit nem büntetik meg a cigányozásért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.26. 15:41
Daniele De Rossi megúszta büntetés nélkül, hogy a hétvégi Juventus–Roma olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen rasszista szavakkal illette a hazaiak horvát csatárát, Mario Mandzukicot.

Daniele De Rossi felfokozott idegállapotában azt találta mondani Mario Mandzukicnak a vasárnapi rangadón, hogy „Stai muto zingaro di merda!", azaz „Kussolj, sz.ros cigány”.

Ezt pechére a kamera is rögzítette, szerencséjére azonban az olasz szövetség szerint tette nem minősül olyan erőszakos cselekménynek, amely befolyásolta az eredményt, így megúszta az eltiltást.

„Nem kellett volna ezeket a szavakat használnom, vagy legalább, ahogy az edzőm mondta, el kellett volna takarnom a számat közben. Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akit ezzel megbántottam – nyilatkozta De Rossi, akinek felvetették, hogy talán Antonio Cassanótól kellene órákat vennie „szájeltakarásos beszédből”. – Cassano fekete öves mestere ennek.”

ÍME, AZ ESET!

De Rossinak nem ez volt az első ilyen incidense. Még 2007-ben a Roma Lyon elleni BL-meccsén „sz.ros feketének” nevezte Éric Abidalt. A francia védő később megbocsátott az olasz középpályásnak, aki elnézést kért tőle a durva szavakért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik