Roma: a sportigazgató kitálalt a Barca új igazolásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.25. 08:23
null
Malcom a Barcelonát választotta (Fotó: fcbarcelona.com)
Hiába egyezett meg egymással a Roma és a Bordeaux Malcom átigazolásáról, a brazil támadó az FC Barcelonához szerződött. A rómaiak sportigazgatója, Monchi elmondta a teljes történetet a klub hivatalos oldalának.

 

„Ami Malcommal történt, azt könnyű elmagyarázni, de nehezebb teljesen megérteni. Szakmai szempontból nagyon kedveltük, olyan kvalitásai vannak, amiket mi is kerestünk. Nagyjából egy héttel ezelőtt kezdtük el a tárgyalásokat a Bordeaux-val és a játékossal az ügynökén keresztül, s három vagy négy nap után hétfő délután megegyeztünk. Az üzlet a küszöbön állt, engedélyt kaptunk, hogy a labdarúgó Rómába utazzon orvosira. A repülőnek este tizenegy órakor kellett volna megérkeznie.”

A Roma hétfő délután megerősítette a Twitterén, hogy megegyeztek a francia klubbal, ez viszont nem megszokott a „farkasoknál”. Akkor most miért tettek kivételt?

„Amint megvolt a megegyezés, az elnökük felhívott, és azt kérte, hogy a rengeteg pletyka miatt jobb lenne hivatalos bejelentést tenni. Mondtam neki, hogy a mi szempontunkból ez nem lenne ideális, ő azonban ragaszkodott hozzá, és a Bordeaux azonnal ki is adta a közleményt. Emiatt mi is így cselekedtünk, minden kész volt, de körülbelül egy órával ezt követően megjelentek a hírek a Barcelonáról.”


„Néhány nappal korábban valóban több csapat is érdeklődött, és a Barca is köztük volt, már csak ezért is egyeztünk meg ilyen gyorsan. Így aztán nagyon meglepett, amikor a futballista egyik képviselője felhívott, és elmondta, hogy a Bordeaux visszavonta az engedélyt a játékos Rómába való utazására. Felhívtam az elnöküket, ő pedig elmondta, hogy érkezett egy ajánlat a Barcelonától, amely jobb a miénknél, és ha nem emeljük a miénket, akkor nem kaphatjuk meg Malcomot. Azzal érveltem, hogy már megegyeztünk, erre ő azzal reagált, hogy semmit nem írtunk alá.

„Értesítettem az elnökünket a változásról, ő pedig zöld utat adott, hogy emeljek az ajánlatunkon, amely jobb lett volna a Barcelonáénál. Ez szembement az én véleményemmel, de erőltette, hogy tegyük meg az új ajánlatot. Szóltam a Bordeaux elnökének és az ügynököknek, hogy a Roma hajlandó nagyobb összeget adni, mint a Barca, ők pedig azt kérték, hogy tegyük ezt meg hivatalosan – este tizenegy órakor ezt megtörtént. Hozzátették, ha mindenben megállapodunk, kedden kicserélhetjük a dokumentumokat, és a játékos végre Rómába utazhat este. Kora reggel beszéltem Malcom ügynökével, aki éjfélkor találkozott a Bordeaux képviselőivel, és megerősítette, hogy minden sínen van.”

„Ezek után meglepett, amikor arról tájékoztattak, hogy az előzőnél is jobb ajánlatot szeretnének, mert a Barcelona nem mondott le az üzletről. Nálam itt telt be a pohár, elmondtam, hogy ez nem aukció, és így nem folytathatjuk, majd hozzátettem, hogy hétfőn is csak az elnökünk kérésére emeltünk az ajánlaton. Így fejeződött be a történet.”

„Nagyon sajnálom, ami történt, de az én nézetemben megegyeztünk a Bordeaux-val, utána ráadásul még többet kínáltunk. Az elnökünk kérésére a lehető legjobb ajánlatot tettük le az asztalra, ám amikor licitálássá fajult az ügy, kiszálltunk. Mindig örülünk neki, ha valaki a Romához akar jönni, de ha ennek az ellenkezője áll fent, akkor nem akarjuk az illetőt. A szurkolóinkhoz szólva szeretném tudatni, folytatjuk a kemény munkát, hogy olyan futballistát szerződtessünk, aki Rómába akar igazolni, és ugyanolyan jó vagy még jobb, mint Malcom.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik