Parma: Fabio Liverani lehet a klub új vezetőedzője – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.08.24. 10:43
null
Liverani az első számú jelölt Parmában (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, vasárnap menesztette Roberto D'Aversa vezetőedzőt az olasz élvonalban szereplő AC Parma. Olasz lapértesülések szerint a korábbi háromszoros olasz válogatott játékos, Fabio Liverani lehet az utódja, aki a múlt héten állt fel a Lecce kispadjáról. Időközben a Parma kijelölte az új idényre készülő 31 fős keretét, amelyben két magyar utánpótlás-válogatott játékos, Balogh Botond és Kosznovszky Márk is helyet kapott.


Az élvonalbeli küzdelmeket 11. helyen záró klub három héttel a bajnokság zárása után vált meg a 45 éves Roberto D'Aversától, aki 2016-ban vette át az akkor harmadosztályú együttes irányítását, és vezette vissza a Serie A-ba.

Noha a klub hivatalosan még nem jelentette be, az átigazolási ügyekben mindig jól értesült olasz szakújságíró, Gianluca Di Marzio szerint a Lecce kispadját a múlt héten elhagyó Fabio Liverani lesz az új edző.

A korábbi háromszoros olasz válogatott középpályás – aki játékosként szerepelt többek között a Perugia, a Lazio, a Fiorentina és a Palermo csapataiban is – 2011-es visszavonulása óta volt a Genoa, az angol harmadosztályú Leyton Orient és a Ternana edzője is. Liverani 2017 óta volt a Lecce trénere. Utóbbi gárdát hét év után visszavezette az élvonalba, ám újoncként rögtön búcsúzott is csapatával.

Di Marzio szerint a 44 éves Liverani 2+1 évre szóló szerződést írhat alá a Parmánál és várhatóan még a héten megkezdheti a munkát.

A Parmánál edző ugyan nincs, ám az élet nem áll meg, a csapat hétfőn megkezdi a felkészülést a következő idényre, és kijelölték az első csapattal készülő 31 játékost is. Köztük szerepel a klub utánpótlásában pallérozódó két magyar korosztályos válogatott játékos, Balogh Botond és Kosznovszky Márk is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik