Palermo: eltelt két hónap, megint edzőt váltanak

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 12:09
Két hónap sem telt el Eugenio Corini kinevezése óta, máris edzőt váltott a Palermo. Az olasz élvonalbeli bajnokságban szereplő, a tabellán utolsó előtti helyén álló klubnál még nem döntöttek az új edző személyéről.

A Balogh Norbertet és Sallai Rolandot foglalkoztató szicíliai klub kedden jelentette be, hogy távozott a szakember.

Helyi pletykák szerint Corinit kirúgták, de az edző azt mondta, saját döntése volt, hogy távozik – tulajdonképpen megelőzte, hogy a legutóbbi három bajnokiját elvesztő klub vezetője elbocsássa.

„Nincs mit mondanom. Felelősségteljes, tiszta döntés volt ez tőlem, sokat gyötrődtem rajta, de ez a logikus lépés” – mondta a tar szakember.

A Palermónál az idényben ez a harmadik edzőváltás, Davide Ballardinit szeptemberben váltotta Roberto De Zerbi, akinek november végén köszönték meg a munkát.

2015 novembere óta, azaz az elmúlt 15 hónapban tizedszer változik meg a vezetőedző személye a Palermónál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik