Opcionálisan már bombaerős a Milan és az Inter is

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2014.08.26. 19:40
null
Alessio Cerci is lehet a Milan nyári Mr. X-e (Fotó: Action Images)
Nem is rendes nyár az, ahol nem csapnak bősz költekezést a szerencsésebb országok labdarúgócsapatai, ezért aztán idén is lelkesen dalolva vállalkoztunk arra, hogy rendet vágjunk a transzferőrületben, ösvényt mutassunk az euródzsungelben, gatyába rázzuk a pletykahadsereget. Folytatódik a nyári transzfersorozat, amelyben ezúttal az olasz klubfutball történéseiből csemegézünk.

BALOTELLI VÉGRE JAVÍTOTTA EGY ÖLTÖZŐ LÉGKÖRÉT

Nem, nem nyitotta ki bukóra az ablakot, nem mondták neki, hogy Balo, de bedezodoroztad magad, hanem egyszerűen csak eligazolt – egykori mestere, a MILAN edzője, Filippo Inzaghi egyáltalán nem siránkozott csapata legértékesebb játékosának, Mario Balotellinek elvesztésén; mondván, így sokkal pozitívabb, egészségesebb lesz a légkör az öltözőben. Arról már nem is szólva, hogy jól jön az érte kapott 20 millió euró a klubnak, a felszabadult feleennyi éves bérről már nem is beszélve – a nyáron nagyjából ennyit, tízmillió körül költött a klub erősítésre. Természetesen innentől kezdve szeptember elejéig azon rágódunk majd, hogy kivel pótolják a pótolhatatlan veszteséget, amely nemcsak szellemi és erkölcsi, hiszen a rosszfiú csak összehozott az elmúlt idényben 41 fellépésén 26 kanadai pontot.

Elsőként említsük meg a házon belüli opciót, hiszen Stephan El Shaarawy zseniálisan futballozott Balotelli érkeztéig, aztán úgy eltűnt, mintha csak közpénz lett volna, de a milánói vezetők felvették gyorsan a kapcsolatot Falcaóval és Samuel Eto'óval is. Nos, előbbit aligha lehet kölcsönkapni a Monacótól, utóbbi meg az Evertont választotta és a liverpooliak évi hatmillió eurós fizetését – és milyen érdekes, a párost korábban a Pool is megkörnyékezte, sikertelenül.

Fernando Torrest sem adja kölcsön a Chelsea, és ha menne is valahová a spanyol, alighanem az Atlético lenne az, a portói Jackson Martínez túl nagy falat lenne a jelenlegi Milannak, az olasz sajtó által felvetett nevek – a római Mattia Destro, a két gólszóró, Fred és Jo, a mostanában már nem olyan keresett Leandro Damiao, valamint a Tottenham számkivetettje, Roberto Soldado – közül csak utóbbiban látunk kölcsönlehetőséget. Talán mégiscsak a torinói Alessio Cerci (akiért Giampaolo Pazzinit is beáldoznák a milánóiak) vagy a „farkasoktól" Adem Ljajics lesz a befutó a nyárvégi Mr. X-futamon; esetleg megelőzi őket egy teljesen ismeretlen versenyző, mondjuk Maxime Lestienne az FC Bruges-től?

Utóbbi a korszellemnek megfelelően úgy kerülne a Milanhoz, hogy megvenné játékjogát egy katari cég, amely aztán kikölcsönözné a támadót Inzaghiékhoz.

Felmerült még a sajtóban a sahtaros Douglas Costa neve is, akit „egy balotellinyi" pénzért meg lehetne kaparintani, és el is engedik őt az ukránok, de a széleken érzi jól magát és a két támadó mögött. Donyeckből érkezhetne a szintén brazil középső középpályás, Fernando Lucas, csak éppen vele a Fiorentina előrehaladott tárgyalásokat folytat. Olcsóbb verzió, éppen ezért esélyesebb a költözésre Clément Grenier, hiszen bár a francia válogatott középpályásért az Inter, a Newcastle United és az Arsenal is érdeklődik, de el lehet mozdítani – akár csak Blerim Dzemailit Nápolyból vagy a helyi csatársorrendben igen hátulra került Fabio Borinit Liverpoolból.

Keddi olasz hírek szerint Adriano Galliani alelnök két legfőbb kiszemeltje Falcao és J. Martínez, de hat év transzferológiai tapasztalat mondatja velünk, hogy ha a viharvert vezető bármelyik ügyet nyélbe üti, akkor az nem azt jelenti majd, hogy egy remek csatárral gazdagodik a Milan, hanem azt, hogy új hajnal hasad, a régi szép napok csillogása köszönthet a klubra. Ha mondjuk a pármai Jonathan Biabiany helyett Cerci lesz az „ördögök" friss Mr. X-e, máris elégedettek lehetnek a Milan-drukkerek, főleg, ha Marco van Ginkelt tényleg kölcsönadja egy évre a Chelsea.

VEZÉRT VETT AZ INTER

Amióta nem foglalkoztunk külön is az FC INTERNAZIONALE együttesével, alaposan megerősödött a csapat gerince: érkezett a 27 éves chilei Gary Medel, aki a védelem közepén és védekező középpályásként is megállja helyét; mondhatni, nemsokára ő lesz az új Javier Zanetti, noha a pályán inkább új Esteban Cambiassóként fungál majd. Ugyanolyan fáradhatatlan, lelkes, becsületes, kimondottan agresszív (pozitív értelemben véve), mint az argentin legenda, Medel ugyanis napjaink egyik legalulértékeltebb játékosa. Nem a média kedvence, nem twitterezik nyálas énekesekkel, nincsenek műanyag megélhetési celebbarátnői – egyszerűen csak az Inter új szíve lesz. Kész csoda, hogy a tavaly őt a Sevillától 13 millióért megvett Cardiff City nyolcmillióért (plusz 4.5 millió bónuszért) elkótyavetyélte, „Pitbull" meg négy évre írt alá, potom 1.8 millió nettóért idényenként; és a 18-as mezt választotta, amelyben anno Iván Zamorano küzdött (kényszerből, erről BŐVEBBEN ITT).

Nem rossz fogás Pablo Osvaldo megszerzése sem, még akkor sem, ha az olasz-argentin támadót mindig megtalálják a balhék (vagy inkább fordítva), de 30 felé közeledve talán éppen most jön rá: vagy benő a feje lágya, vagy nem kap több komoly esélyt a sportélettől. Őt tavaly 15.1 millióért vette a Southampton az AS Romától egy gyenge pillanatában, de Angliában csak három gólt szerzett összesen, majd kölcsönben a Juventusban szintén, a válogatottól meg messze került. Leértékelődését szépen jelzi, hogy most Szafir Taider kölcsönbe történő elengedésért került az Interhez, jövő évi hétmilliós vételi opcióval. Igaz, valamivel így is jobban keres majd, mint Medel.

Lesz még mozgás bőven, erről például a nagyon menni akaró Fredy Guarín gondoskodik, akit elvihet a Juventus vagy a Manchester United (mindenhol Arturo Vidal-pótlék lenne), esetleg a portói ismerős, André Villas-Boas által vezetett Zenit (vagy inkább főként, de ez a BL-főtáblára jutás függvénye), és egy kicsit hozzátéve az érte kapott kb. 16 millióhoz jöhet a Walter Mazzarri-kedvenc Ezequiel Lavezzi Párizsból, vagy Nápolyból Lorenzo Insigne. Utóbbi nagyobb eséllyel, lévén az arg a francia fővárosban mesésen keres, évi 4.5 millió magasságában. Nettóban. Annyi jó hírrel szolgált egy lap az intereseknek, hogy a franciák akár kölcsönben is elengedhetik Lavezzit, vételi opcióval, a támadó meg állítólag engedne béréből egymilliót a rendszeres játéklehetőség fejében, és az olasz adótörvények jóval enyhébbek.

Az „egy kicsit" más klubok finanszíroznák meg: olasz lapok szerint a Bundesligából és a Premier League alsóházából keresett Zdravko Kuzmanovics és az Atlético Madrid által megkívánt Ricardo Álvarez is megkapta az átigazolási „rajtengedélyt". Ezequiel Schelotto és Rubén Botta a Chievo Veronában köthet ki, kölcsönben, Ibrahima Mbayét elviheti egy időre a Genoa, Matías Silvestréért viszont nem állnak sűrű, tömött sorokban a pénzes kérők. A Serie A idei szupersztárja, Adrien Rabiot előtt viszont igen, ám a PSG kerek-perec kijelentette, hogy esze ágában sincs kölcsönadni (hiszen jövőre lejár szerződése), sem a Milannak, sem az Internek, sem a Juventusnak, sem az AS Romának. Örülhet: az Arsenal.

Megfricskázhatja viszont az Inter a városi vetélytárs orrát egy picit: a Queens Park felajánlotta neki is a Milannal tárgyalgató Adel Taarabtot.

Az AS ROMA eladta Mehdi Benatiát a Bayernnek (erről bővebben holnap elmélkedünk majd), helyettese, a görög Kosztasz Manolasz pedig már átesett az orvosi vizsgálatokon az Örök Városban – a klub 17 millió eurót nyert a cserén, 30-ért eladott, 13-ért vett. Szép lassan felkerül a pecsét is e két átigazolásra, akár csak a szintén védő Marko Basáéra, aki négymillióért érkezik a Lille-től Rudi Garcia után. Manolasz egyébként az Arsenalnál is járt orvosi vizsgálaton, sikerrel végig is küzdötte, csak éppen nem tudtak megegyezni vele a piszkos anyagiakon, majd a rómaiak ráígértek árára jó hárommilliót az Olympiakosznak. Arsene Wenger „bosszúból" bejelentette, hogy Lukas Podolskit nem engedi el az AS Romához, de a Napolihoz és a Juventushoz sem. Ugyanakkor Mattia Destro ügynöke meg azt jelentette be, hogy ha nem egyezik meg védencéről a Milan és a római klub (utóbbi 25-öt kér, előbbi kölcsönbe vinné, 17 milliós opcióval), akkor lecsaphat rá a Chelsea.

Opció itt, ott, mindenütt: ha nem is ad mostanában európai kupagyőzteseket a Serie A, azt elmondhatjuk, hogy opcionálisan magasan veri az összes topligát.

AZ OLASZ SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 NYARA
ATALANTA BERGAMO
Érkezett: Marko Livaja (jmf., Inter, 3.250.000 euró), Giuseppe Biava (Lazio, ingyen), Boukary Dramé (Chievo Verona, i.), Marco D'Alessandro (AS Roma, 2.000.000), Davide Zappacosta (Avellino), Johan Benaluan (Parma, 1.000.000), Luca Cigarini (játékjoga másik fele is, Napoli, 4.000.000), Nicolo Cherubin (kölcsönbe, Bologna), Alberto Grassi (Atalanta U21), Nadir Minotti (kölcsönből vissza, Virtus Lanciano), Valerio Nava (kv., Novara), Alex Redolfi (kv., Como), Andrea Conti (kv., Perugia), Emanuele Suagher (kv., Crotone), Salvatore Molina (kv., Modena), Leonardo Gatto (kv., Virtus Lanciano), Nicolo Tonon (kv., Aurora Pro Patria), Luca Zanotti (kv., Virtus Entella), Daniele Mologni (kv., Ponte San Pietro-Isola), Francesco Rossi (kv., Pavia), Luca Milesi (kv., Benevento), Michele Villanova (kv., Aversa Normanna), Matteo Contini (kv., Juve Stabia), Prince Gouano (kv., RKC Waalwijk és jmf., Juventus), James Troisi (kv., Melbourne Victory), Andrea Rascaroli (kv., Atletico Arezzo), Simone Colombi (kv., Carpi), Roberto Gagliardini (kv., Cesena), Alberto Almici (kv., Padova), Simone Magnaghi (kv., Prato), Matteo Ardemagni (kv., Carpi), Antonio Palma (kv., Como), Michele Canini (kv., Chievo Verona), Matteo Scozzarella (kv., Spezia), Davide Agazzi (kv., Savona), Stefano Lucchini (Cesena), Michele Canini (jmf., Genoa), Rolando Bianchi (k., Bologna), Leonardo Spinazzola (k., Juventus), Nana Welbeck (k., Brescia)
Távozott: Marko Livaja (Rubin Kazany, 6.500.000), Simone Colombi (Cagliari, 1.500.000), James Troisi (jmf., Juventus), Constantin Nica (k., Cesena), Nadir Minotti (k., Crotone), Luigi Giorgi (k., Cesena), Riccardo Cazzola (k., Cesena), Moussa Koné (k., Avellino), Prince Gouano (k., Rio Ave), Mario Yepes (Independiente, i.), Davide Agazzi (kv., Virtus Lanciano), Luca Milesi (kv., Pro Vercelli, Andrea Conti (k., Virtus Lanciano), Alex Redolfi (k., Citta di Pontedera), Luca Zanotti (k., Carrarese), Nicolo Tonon (k., Bassano Virtus), Johan Benaluan (kv., Parma), Marcelo Estigarribia (kv., Deportivo Maldonado), Alberto Almici (k., Latina Calcio), Doudou Mangni (k., Latina Calcio), Simone Magnaghi (k., Unione Venezia), Elia Cortesi (jmf., Bassano Virtus), Pasquale De Vita (jmf., Hellas Verona), Matteo Gentili (jmf., Vicenza), Matteo Contini (k., Bari), Giuseppe De Luca (k., Bari), Nicola Malaccari (jmf., Gubbio), Marcello Possenti (jmf., Reggiana), Antonio Palma (k., Cittadella), Francesco Rossi (k., Lupa Roma), Leonardo Gatto (k., Virtus Lanciano), Rubén Bentancourt (k., Bologna), Matteo Ardemagni (k., Spezia), Franco Brienza (Cesena), Emanuele Suagher (k., Carpi), Valerio Nava (k., Carpi)
CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Godfred Donsah (Hellas Verona, 2.500.000), Lorenzo Crisetig (k., Inter), Samuele Longo (k., (Inter), Alessio Cragno (Brescia, 1.600.000), Simone Colombi (Atalanta, 1.500.000), Simone Benedetti (Inter, 4.000.000), Alessandro Capello (Bologna, 1.000.000), Antonio Balzano (Pescara, i.), Caio Rangel (Flamengo U19), Daniele Giorico (kv., Unione Venezia), Marco Piredda (kv., Como), Radja Nainggolan (kv., AS Roma), Alberto Melis (kv., FC Aprilia), Manuel Almunia (Watford, i.), Diego Farias (k., Chievo Verona), Marco Capuano (Pescara), Luca Ceppitelli (Parma, 2.500.000)
Távozott: Radja Nainggolan (AS Roma, 6.000.000), Nene (szl.), Vlada Avramov (Torino, i.), Gabriele Perico (Cesena), Marios Oikonomu (Bologna, i.), Agim Ibraimi (kv., NK Maribor), Andrea Tabanelli (kv., Cesena), Matías Vecino (kv., Fiorentina), Marco Silvestri (kv., Chievo Verona), Alessandro Bastrini (kv., Novara), Enrico Verachi (jmf., Como), Mauro Vigorito (jmf., Unione Venezia), Davide Astori (k., AS Roma, 2.000.000), Nené (Hellas Verona, i.), Dario Del Fabro (k., Pescara), Mauricio Pinilla (Genoa, 2.000.000), Marco Piredda (Ternana)
AC CESENA
Érkezett: Luka Krajnc (Genoa), Nicola Leali (k., Juventus), Constantin Nica (k., Atalanta), Emmanuel Cascione (Parma), Luigi Giorgi (k., Atalanta), Riccardo Cazzola (k., Atalanta), Federico Agliardi (Bologna), Gabriele Perico (Cagliari), Matteo Zanini (Pavia), Carlo Crialese (Parma), Mohamed Traoré (Parma), Fabio Reato (Pavia), Davide Adorni (jmf., Parma), Lorenzo Saporetti (jmf., Milan), Felice Di Cecco (Brescia U21), Gianluca Turchetta (kv., FC Südtirol), Matteo Grandi (kv., Pergolettese), Filippo Capitanio (kv., Reggiana), Riccardo Melgrati (kv., Como), Marco Mariani (kv., Santarcangelo Calcio), Francesco Urso (kv., Santarcangelo Calcio), Alessandro Tonti (kv., Forli), Luigi Palumbo (kv., Cavese), Yago Del Piero (kv., San Marino Calcio), Szasa Csicsarevics (kv., San Marino Calcio), Alex Teodorani (kv., Monza Brianza), Nicolo Lolli (kv., San Marino Calcio), Nicola Del Pivo (kv., Bellaria Igea Marina), Filippo Capitanio (kv., Como), Sasha Cori (kv., Unione Venezia), Nicola Ravaglia (kv., Vicenza), Luca Ceccarelli (kv., Padova), Dominique Malonga (kv., Real Murcia), Luca Ricci (kv., Varese), Riccardo Martinelli (kv., Rimini), Andrea Tabanelli (kv., Cagliari), Nicola Capellini (kv., Unione Venezia), Marco Djurics (kv., Forli), Daniele Forte (kv., Foggia), Louise Parfait (kv., Pisa), Fabrizio Bramati (kv., Bellaria Igea Marina), Tommaso Arrigoni (kv., SPAL 2013), Emanuele Fonte (kv., Forli), Stefano Lucchini (Atalanta), Massimo Volta (Sampdoria), Manuel Coppola (Siena, i.), Walter Bressan (Varese), Zé Eduardo (Parma), Franco Brienza (Atalanta), Nico Pulzetti (k., Bologna)
Távozott: Nicolo Consolini (szl.), Tommaso Arrigoni (k., Forli), Sasha Cori (k., Nuova Cosenza), Luca Ceccarelli (Bologna), Nicola Ravaglia (Parma), Gianluca Turchetta (Parma), Szasa Csicsarevics (k., San Marino Calcio), Ismael Bangoura (k., San Marino Calcio), Matteo Grandi (k., Bassano Virtus), Nicolo Lolli (Parma), Andrea Campagnolo (szl.), Francesco Urso (Vicenza), Fabio Reato (k., Forli), Nicola Capellini (k., Forli), Emanuele Fonte (Brescia), Alessandro Tonti (Teramo, i.), Massimo Volta (kv., Sampdoria), Luka Krajnc (kv., Genoa), Manuel Coppola (kv., Siena), Marco D'Alessandro (kv., AS Roma), Michele Camporese (kv., Fiorentina), Moro Alhassan (kv., (Genoa), Emmanuel Cascione (kv., Parma), Achille Coser (kv., Vicenza), Niccolo Galli (kv., Padova), Roberto Gagliardini (kv., Atalanta), Luca Belingheri (kv., Livorno), Federico Agliardi (kv., (Bologna), Milan Djurics (k., Forli), Luca Ricci (Catanzaro), Mirko Antenucci (jmf., Ternana), Matteo Zanini (k., Cosenza), Riccardo Melgrati (k., FC Südtirol), Mohamed Traoré (k., Santarcangelo Calcio), Fabrizio Bramati (k., Savona), Andrea Ingegneri (k., Bassano Virtus)
CHIEVO VERONA
Érkezett: Alberto Paloschi (jmf., Milan, 3.000.000), Francesco Bardi (k., Inter), Maxi López (Catania, 1.500.000), Valter Birsa (k., Milan), Ervin Zukanovic (k., Gent), Nicola Bellomo (jmf., Torino, 800.000), Riccardo Meggiorini (Torino, i.), Thomas Mangani (Nancy, i.), Edimar (CFR Cluj, i.), Raffaele Pucino (jmf., Sassuolo), Yves Baraye (Juve Stabia), Valerio Anastasi (jmf., Reggiana), Salvatore Gallo (jmf., Unione Venezia), Domenico Franco (jmf., Messina), Francesco Sabatucci (jmf., Lumezzane), Alessandro Bassoli (kv., FC Südtirol), Kamil Vacek (kv., Sparta Praha), Amedeo Benedetti (kv., Lumezzane), Juri Cisotti (kv., Latina Calcio), Matteo Solini (kv., Reggiana), Lucas Finazzi (kv., Brescia), Ivan Provedel (kv., Pisa), Federico Franchini (kv., Lumezzane), Pavol Farkas (kv., Ternana), Sergio Viotti (kv., Juve Stabia), Domenico Franco (kv., Paganese), Ali Sowe (kv., Juve Stabia), N'Diaye Djiby (kv., Juve Stabia), Andrea Seculin (kv., Avellino), Marco Pavanello (kv., Virtus Vecomp), Alessandro Sbaffo (kv., Reggina), Diego Farias (kv., Sassuolo), Jacopo Coletta (kv., SPAL 2013), Pablo Granoche (kv., Modena), Caleb Ekuban (kv., Lumezzane), Riccardo Improta (kv., Padova), Oumaro Coulibaly (kv., Lumezzane), Paul Papp (kv., Astra Giurgiu), Manuel Pamic (kv., Siena), Marcos De Paula (kv., Lumezzane), Filippo Fondi (kv., Reggiana), Anthony Rivituso (kv., Spezia U21), Marco Silvestri (kv., Cagliari), Radoslav Kirilov (kv., Unione Venezia), Alessio Sestu (kv., Sampdoria), Andrea De Falco (jmf., Bari), Dejan Lazarevics (jmf., Genoa), Lorenzo Marchionni (jmf., Ascoli Picchio), Idriz Toszkics (jmf., Bari), Ervin Zukanovic (k., Gent), Alessandro Gamberini (Napoli, 300.000), Marcos Miranda (Sorrento, i.), Mariano Izco (Catania, 3.600.000), Emanuele Gatto (Siena, i.)
Távozott: Michael Agazzi (Milan, i.), Boukary Dramé (Atalanta, i.), Cyril Théréau (Udinese, 2.000.000), Riccardo Improta (jmf., Genoa), Ali Sowe (k., Pescara), Pablo Granoche (Modena), Marco Silvestri (Leeds United), Pavol Farkas (Gabala, i.), Radoszlav Kirilov (Cremonese), Sergio Viotti (k., Monza Brianza), Ivan Provedel (k., Perugia), Valerio Anastasi (k., Monza Brianza), Simone Aldrovandi (k., SPAL 2013), Nicolo Brighenti (Vicenza), Simone Moschin (k., Pisa), Alessandro Bernardini (kv., Livorno), Leandro Paredes (kv., Boca Juniors), Matteo Rubin (kv., Siena), Michele Canini (kv., Atalanta), Tiberio Guarente (kv., Sevilla), Victor Obinna (kv., Lokomotiv Moszkva), Amedeo Benedetti (k., Lumezzane), Federico Franchini (k., Lumezzane), Caleb Ekuban (k., Lumezzane), Francesco Bonato (jmf., Castiglione), Michel Cruciani (jmf., Casertana), Riccardo Fochesato (jmf., Pro Vercelli), Sante Giacinti (jmf., Arzanese), Adrian Stoian (k., Bari), Yonese Hanine (jmf., Ascoli), Manuel Iori (jmf., Padova), Alessandro Longhi (jmf., Sassuolo), Federico Maccarone (jmf., Barletta), Francesco Migliore (jmf., Spezia), Kelly Oviahon (jmf., Virtus Vecomp), Federico Scappi (jmf., Reggiana), Andrea Tozzo (jmf., Sampdoria), Massimo Zamparo (jmf., Paganese), Luca Rigoni (Palermo, 1.400.000), Claiton (Crotone, i.), Kamil Vacek (Sparta Praha), Alessandro Bassoli (k., Cremonese), Raffaele Pucino (k., Pescara), N'Diaye Djiby (k., Lumezzane), Juri Cisotti (k., Spezia), Diego Farias (k., Cagliari), Adrián Calello (Catania, i.), Emanuele Gatto (k., Lumezzane), Andrea Sanna (k., Savona), Yves Baraye (k., SEF Torres), Salvatore Gallo (k., Savoia)
FC EMPOLI
Érkezett: Simone Verdi (k., Torino), Luigi Sepe (k., Napoli), Rodrigo Aguirre (k., Udinese), Emanuele Rovini (Udinese), Lorenzo Tempesti (Gavorrano), Simone Della Latta (Esperia Viareggio), Leonardo Bianchi (Gavorrano), Ludovico Gargiulo (Empoli U21), Matteo Bachini (Empoli U21), Claudio Santini (Gavorrano), Stefano Castellani (kv., Renate), Lúan Menegaz (kv., Poggibonsi), Tiberio Guarente (Sevilla, i.), Diego Laxalt (k., Inter), Matías Vecino (k., Fiorentina)
Távozott: Alberto Pelagotti (k., Pisa), Simone Della Latta (k., Citta di Pontedera), Stefano Castellani (k., Forli), Ronaldo Pompeu (k., Pro Vercelli), Francesco Pratali (Esperia Viareggio, i.), Pietro Accardi (visszavonult), Massimo Maccarone (kv., Sampdoria), Simone Verdi (kv., Torino), Luca Castiglia (kv., Juventus), Mirko Eramo (kv., Sampdoria), Ludovico Gargiulo (k., Tuttocuoio San Miniato)
FIORENTINA
Érkezett: Juan Cuadrado (jmf., Udinese, 15.000.000), Ciprian Tatarusanu (Steaua Bucuresti, i.), Octávio (k., Botafogo), Steve Beleck (Udinese), Joshua Brillante (Newcastle United Jets, 1.000.000), Leonardo Capezzi (Fiorentina U21), Jacopo Petriccione (Fiorentina U21), Michele Fossati (jmf., Gavorrano), Lorenzo De Silvestri (kv., Sampdoria ), Andrea Lazzari (kv., Udinese), Cristiano Piccini (kv., Livorno), Nii Nortey Ashong (kv., Spezia), Paolo Rozzio (kv., Pisa), Michele Camporese (kv., Cesena), Amidu Salifu (kv., Modena), Kenneth Zohore (kv., Bröndby), Mattia Cassani (kv., Parma), Khouma Babacar (kv., Modena), Romulo (kv., Hellas Verona), Munir el-Hamdaui (kv., Málaga), Federico Bernardeschi (kv., Crotone), Marcos Alonso (kv., Sunderland), Matías Vecino (kv., Cagliari), Maxwell Acosty (kv., Carpi), Olekszandr Jakovenko (kv., Málaga), José María Basanta (Monterrey, 2.600.000), Marko Marin (k., Chelsea)
Távozott: Romulo (Hellas Verona, 3.500.000), Lorenzo De Silvestri (Sampdoria, 1.350.000), Massimo Ambrosini (szl.), Paolo Rozzio (Pisa, i.), Modibo Diakité (kv., Sunderland), Antonio Rosati (kv., Napoli), Alessandro Matri (kv., Milan), Anderson (kv., Manchester United), Federico Carraro (jmf., Pavia), Diego Cenciarelli (jmf., Teramo), Matos (k., Córdoba), Mattia Cassani (Parma), Michele Fossati (Scandicci), Marvin Compper (RB Leipzig, 500.000), Ante Rebic (k., RB Leipzig, 600.000), Nii Nortey Ashong (Latina Calcio), Maxwell Acosty (k., Modena), Michele Camporese (k., Bari), Kenneth Zohore (k., IFK Göteborg), Matías Vecino (k., Empoli), Marko Bakic (k., Spezia)
GENOA 1893
Érkezett: Alessandro Matri (k., Milan), Stefano Sturaro (k., Juventus), Diego Perotti (Sevilla, 300.000), Leandro Greco (Livorno, i.), Panajotisz Tahcidisz (jmf., Catania), Antonino Ragusa (Pescara), Riccardo Improta (jmf., Chievo Verona), Armando Izzo (Avellino, 200.000), Aleandro Rosi (Parma), Zé Eduardo (kv., Coritiba), Ettore Lagomarsini (kv., Messina), Luka Krajnc (kv., Cesena), Eduardo (kv., Sporting Braga), Moro Alhassan (kv., Cesena), Bosko Jankovic (kv., Hellas Verona), Kevin Vinetot (kv., Lecce és jmf., Crotone), Nicola Pasini (kv., Unione Venezia), William (kv., Paganese), Rodney Strasser (kv., Reggina), Alberto Marchiori (kv., Vicenza), Diego Polenta (kv., Bari), Antonio Floro Flores (kv., Sassuolo), Felipe Seymour (kv., Spezia), Daniel Jara (kv., Nocerina), Daniele Siciliano (kv., Messina), Daniele Buongiorno (kv., Messina), Sebastián Ribas (kv., Racing Strassburg), Enis Nadarevic (kv., Bari), Said Ahmed Said (kv., Monza Brianza), Tőzsér Dániel (kv., Watford), Lukas Zima (kv., Reggiana), Guido Bennati (kv., Poggibonsi), Davide Biondini (kv., Sassuolo), Mario Sampirisi (kv., Olhanense), Mario Santana (kv., Olhanense), Andrea Tufano (kv., Citta di Brindisi), Daniele Siciliano (kv., Vado Ligure), Davide Marsura (k., Udinese), Eugenio Lamanna (Siena, i.), Tomás Rincón (Hamburg, i.), Iago Falqué (Tottenham, 5.000.000), Mauricio Pinilla (Cagliari, 2.000.000), Edenilson (k., Udinese), Franco Mussis (k., Köbenhavn)
Távozott: Luka Krajnc (Cesena), Alberto Gilardino (Kuangcsou Evergrande, 5.000.000), Stefano Sturaro (Juventus, 5,500.000), Eduardo (Dinamo Zagreb, i.), Antonio Floro Flores (Sassuolo, 2.500.000), Bosko Jankovics (Hellas Verona, i.), Davide Biondini (Sassuolo, 1.500.000), Tőzsér Dániel (Parma), Matuzalém (Bologna, i.), Nicola Pasini (kv., Pistoiese), Jami Rafati (Livorno, i.), Daniel Jara (k., San Marino Calcio), Moussa Konaté (kv., FK Krasznodar), Alessandro Gamberini (kv., Napoli), Ricardo Centurión (kv., Racing Club), Emanuele Calaio (kv., Napoli), Cabral (kv., Sunderland), Paolo De Ceglie (kv., Juventus), Marco Motta (kv., Juventus), Giuseppe Sculli (kv., Lazio), Davide Bertoncini (jmf., Frosinone), Michele Canini (jmf., Atalanta), Loris Damone (jmf., Varese), Andrea Doninelli (jmf., Benevento), Panajotisz Tahcidisz (k., Hellas Verona), Dejan Lazarevics (jmf., Chievo Verona), Francesco Lodi (jmf., Catania), Niccolo Romero (jmf., Pavia), Leonardo Terigi (jmf., Crotone), Enis Nadarevic (k., Trapani), Diego Polenta (k., Nacional Montevideo), Antonio Donnarumma (k., Bari), Sime Vrsaljko (Sassuolo, 3.500.000), Kevin Vinetot (Lecce)
HELLAS VERONA
Érkezett: Juan Iturbe (Porto, 15.000.000), Romulo (Fiorentina, 3.500.000), Mounir Obbadi (k., Monaco), Bosko Jankovics (Genoa, i.), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Bologna, 1.300.000), Giorgi Chanturia (CFR Cluj, 1.000.000), Artur Ionita (Aarau, i.) Ivan Martic (St. Gallen, i.), Mattia Valoti (kv., AlbinoLeffe), Ernesto Torregrossa (jmf., Lumezzane), Simone Calvano (jmf., AlbinoLeffe), Riccardo Ravasi (Monza Brianza, i.), Carlo Calvetti (jmf., Pavia), Pierluigi Gollini (Manchester United, i.), Francesco Zampano (kv., Juve Stabia), Nicola Ferrari (kv., Spezia), Alessandro Carrozza (kv., Spezia), David Speziale (kv., Pavia), Charalampos Kiakis (kv., Carpi), Filippo De Col (kv., Virtus Lanciano), Oscar Arzamendia (kv., Bellaria Igea Marina), Simone Ceccarelli (kv., Paganese), Gennaro Esposito (kv., Salernitana), Mattia Spezzani (kv., Pro Vercelli), Pasquale De Vita (kv., Pavia és jmf., Atalanta), Alessandro Sgrigna (kv., Carpi), Paolo Grossi (kv., Brescia), Stefano Bertasi (kv., Trissino Valdagno), Matteo Bianchetti (kv., Spezia), Andrea Cocco (kv., Beira-Mar és jmf., AlbinoLeffe), Dino Martinovic (kv., Lugano), Daniele Ragatzu (kv., Virtus Lanciano), Kris Jogan (kv., Aversa Normanna), Gianluca Rizzitelli (kv., Como), Simon Laner (kv., Novara és jmf., AlbinoLeffe), Amadou Samb (kv., Teuta Durres), Panajotisz Tahcidisz (k., Genoa), Nené (Cagliari, i.), Guillermo Rodríguez (Torino, 360.00), Antonio Luna (k., Aston Villa), Rafael Márquez (Club León)
Távozott: Juan Iturbe (AS Roma, 31.000.000), Raphael Martinho (jmf., Catania, 1.100.000), Fabrizio Cacciatore (jmf., Sampdoria, 400.000), Daniele Cacia (Bologna, i.), Michelangelo Albertazzi (jmf., Milan, 501.000), Godfred Donsah (Cagliari, 2.500.000), Filippo De Col Virtus (Virtus Entella), Alessandro Sgrigna (Cittadella, i.), Daniele Ragatzu (Pro Vercelli, i.), Nícolas (szl.), Ezequiel Cirigliano (kv., River Plate), Ernesto Torregrossa (k., Crotone), Bosko Jankovics (kv., (Genoa), Romulo (kv., Fiorentina), Juan Iturbe (kv., Porto), Marco Donadel (kv., Napoli), Godfred Donsah (kv., Palermo U21), Marquinho (kv., AS Roma), Iván Pillud (kv., Racing Club), Ernesto Torregrossa (k., Crotone), Nicola Ferrari (Modena), Jorginho (jmf., Napoli, 6.000.000), Alessandro Carrozza (Lecce), Gennaro Esposito (k., Unione Venezia), Mattia Spezzani (k., Melfi), Romulo (k., Juventus, 1.000.000), Michael Rabusic (k., Perugia), Nícolas (k., Virtus Lanciano), Pasquale De Vita (k., Virtus Lanciano), Paolo Grossi (k., Virtus Lanciano)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Mauro Icardi (jmf., Sampdoria, 6.500.000), Yann M'Vila (kv., Rubin Kazany, 1.000.000), Nemanja Vidics (Manchester United, i.), Dodo (k., AS Roma, 1.200.000), Raffaele Di Gennaro (kv., Latina Calcio), Rene Krhin (Bologna, jmf., 2.000.000), Cristiano Biraghi (jmf., Cittadella, 700.000), Andrea Romano (jmf., Bologna), Tommaso Berni (Torino, i.), Isaac Donkor (InterU21), Niccolo Belloni (jmf., Modena), Andrea Bandini (jmf., Bologna, 1.250.000), Alessandro Cannataro (jmf, Livorno U21), Giovanni Zaro (jmf., Castiglione), Marco Ferrara (jmf., Pergolettese), Adama Fofana (Brescia, i.), Antonio Cassano (kv., Parma), Lorenzo Crisetig (kv., Crotone), Raffaele Di Gennaro (kv., Cittadella), Lukas Spendlhofer (kv., Varese), Francesco Bardi (kv., Livorno), Marco Benassi (kv., Livorno), Rodrigo Alborno (kv., Cittadella), Vid Belec (kv., Olhanense), Simone Benedetti (kv., Padova), Jacopo Galimberti (kv., Monza Brianza), Diego Mella (kv., Aurora Pro Patria), Matías Silvestre (kv., Milan), Ibrahima Mbaye (kv., Livorno), Alfred Duncan (kv., Livorno), Diego Laxalt (kv., Bologna), Joel Obi (kv., Parma), Samuele Longo (kv., Rayo Vallecano), Stefano Tonsi (kv., Novese), Giovanni Zaro (kv., Aurora Pro Patria), Ezequiel Schelotto (kv., Parma), Matteo Colombi (kv., Torino U21), Daniel Bessa (kv., Sparta Rotterdam), Ishak Belfodil (kv., Livorno), Simone Pasa (kv., Padova), Saphir Taider (jmf., Bologna, 2.000.000+ Lorenzo Paramatti, 1.000.000 értékben), Lorenzo Crisetig (jmf., Parma), .), Gianmarco Gabbianelli (jmf., Pro Patria), Lorenzo Tassi (jmf., Brescia, 400.000), Eloge Koffi Yao Guy (jmf., Parma), Riccardo Bocalon (kv., Unione Venezia), Pablo Osvaldo (k., Southampton), Gary Medel (Cardiff City, 8.000.000), Youssou Lo (Vicenza)
Távozott: Francesco Bardi (k., Chievo Verona), Isak Belfodil (jmf., Parma, 4.000.000), Antonio Cassano (Parma, i.), Marco Benassi (jmf., Torino, 1.500.000), Esteban Cambiasso (szl.), Lorenzo Crisetig (k., Cagliari), Samuele Longo (k., Cagliari), Simone Benedetti (Cagliari, 4.000.000), McDonald Mariga (szl.), Diego Milito (Racing Club, i.), Gaby Mudingayi (szl.), Simone Pasa (k., Prato), Wálter Samuel (FC Basel, i.), Andrea Romano (k., Prato), Lukas Spendlhofer (k., Sturm Graz), Andrea Bandini (k., Prato), Luca Castellazzi (szl.), Gianmarco Gabbianelli (k., Prato), Adama Fofana (k., Prato), Roberto Ogunseye (k., Prato), Javier Zanetti (visszavonult), Rolando (kv., Porto), Wallace (kv., Chelsea), Alessandro Capello (jmf., Bologna), Raffaele Dalle Vedove (jmf., Lamezzane), Lorenzo Degeri (Cremonese), Yago Del Piero (jmf., Cesena), Alfred Duncan (k., Sampdoria, 400.000), Davide Guglielmotti (jmf., Pro Patria), Manuel Gullotta (jmf., Brescia), Simone Pecorini (jmf., Cittadella), Lorenzo Tassi (k., Prato), Giovanni Terrani (jmf., Monza), Jacopo Galimberti (k., Savona), Matteo Colombi (k., Savona), Szafir Taider (k., Southampton), Youssou Lo (Olhanense), Diego Laxalt (k., Empoli), Riccardo Bocalon (k., Prato)
A KÖZÖS TULAJDONBAN MARADT JÁTÉKOSOK LAJSTROMA ITT!
JUVENTUS
Érkezett: Álvaro Morata (Real Madrid, 20.000.000), Frederik Sörensen (jmf., Bologna, 800.000), Luca Marrone (jmf., Sassuolo, 5.000.000), Stefano Sturaro (Genoa, 5.500.000), Cristian Pasquato (jmf., Udinese, 1.500.000), James Troisi (jmf., Atalanta), Carlo Pinsoglio (jmf., Vicenza), Vincenzo Fiorillo (Sampdoria), Kingsley Coman (PSG, i.), Leonardo Spinazzola (Siena), Edoardo Goldaniga (Palermo), Mauricio Isla (jmf., Udinese, 4.500.000), Patrice Evra (Manchester United, 1.500.000), Davide Cais (Atalanta U21), Carlos Blanco (Barcelona U19), Andrea Montrucchio (kv., ASD Bra), Michele Cavion (kv., Reggiana), Francesco Margiotta (kv., Unione Venezia), Timothy Nocchi (kv., Carpi), Federico Gagliardini (kv., Cuneo), Nicola Leali (kv., Spezia), Zoran Josipovic (kv., Novara), Reto Ziegler (kv., Sassuolo), Gabriel (kv., Spezia), Elio De Silvestro (kv., Reggiana), Alberto Gallinetta (kv., SSD Chieti), Luca Del Papa (kv., SSD Chieti), Niko Bianconi (kv., Gavorrano), Richmond Boakye (kv., Elche), Fausto Rossi (kv., Real Valladolid), Carlo Ilari (kv., Barletta), Stefano Beltrame (kv., Bari), Luca Castiglia (kv., Empoli), Marcel Büchel (kv., Virtus Lanciano), Jorge Martínez (kv., Novara), Mbaye Diagne (kv., Lierse), Stefano Padovan (kv., Vicenza), Ouasim Bouy (kv., Hamburg), Paolo De Ceglie (kv., (Genoa), Matteo Liviero (kv., Juve Stabia), Marco Motta (kv., (Genoa), Marco Di Benedetto (kv., FeralpiSalo), Alberto Gallinetta (jmf., Parma), Stefano Pellizzari (jmf., Cesena), Hördur Magnússon (jmf., Spezia), Roberto Pereyra (k., Udinese, 1.500.000), Romulo (k., Hellas Verona, 1.000.000), Valerio Rosseti (Siena, i.), Marcelo Djalo (Granada B)
Távozott: Prince Gouano (jmf., Atalanta), Ciro Immobile (jmf., Torino, 8.000.000), Mirko Vucsinics (al-Dzsazíra Abu Dabi, 6.300.000), Nicola Leali (kv., Cesena), Federico Peluso (Sassuolo, 4.500.000), Stefano Sturaro (k., Genoa), Carlo Pinsoglio (k., Modena), Stefano Beltrame (Sampdoria), Edoardo Goldaniga (k., Perugia), Jorge Martínez (szl.), Niko Bianconi (jmf., Vicenza), Pablo Osvaldo (kv., Southampton), Marco Di Benedetto (k., FeralpiSalo), Michele Cavion (k., FeralpiSalo), Stefano Padovan (k., Crotone), Carlo Ilari (k., Catanzaro), Fabio Quagliarella (Torino, 3.500.000), Gabriele Moncini (jmf., Cesena), Mattia Proietti (jmf., Bassano Virtus), Simone Zaza (jmf., Sassuolo, 7.500.000), Hördur Magnússon (k., Cesena), Fausto Rossi (k., Córdoba), Zoran Josipovic (k., Lugano), Luca Castiglia (k., Pro Vercelli), Matteo Liviero (k., Pro Vercelli), Ouasim Bouy (k., Panathinaikosz), Andrea Schiavone (k., Modena), Timothy Nocchi (k., Spezia), Mauricio Isla (k., Queens Park, 1.200.000), Federico Gagliardini (Melfi), Leonardo Spinazzola (k., Atalanta), Francesco Margiotta (k., Monza Brianza), Jorge Martínez (k., Juventud de Las Piedras), Elio De Silvestro (k., Carpi), Valerio Rosseti (k., Atalanta), Elvis Kabashi (k., Den Bosch), Reto Ziegler (szerződését felbontották), Marcel Büchel (k., Bologna)
LAZIO
Érkezett: Antonio Candreva (jmf., Udinese, 9.000.000), Marco Parolo (Parma, 5.500.000), Dusan Baszta (k., Udinese), Filip Djordjevics (Nantes, i.), Josip Elez (Lazio U21), Tommaso Ceccarelli (jmf., FeralpiSalo), Lorenzo Filippini (Lazio U21), Gianmarco Falasca (jmf., Cuneo), Christopher Oikonomidis (Lazio U21), Enrico Zampa (jmf., Salernitana), Milos Antics (Lazio U21), Alessio Luciani (kv., Salernitana), Giuseppe Capua (kv., Salernitana), Alessandro Berardi (kv., Salernitana), Danilo Cataldi (kv., Crotone), Alberto De Francesco (kv., Ischia Isolaverde), Seyi Adeleke (kv., Biel-Bienne), Antonio Rozzi (kv., Real Madrid B), Riccardo Perpetuini (kv., Salernitana), Aurimas Vilkaitis (kv., Nocerina), Luca Crescenzi (kv., Pisa), Andrea Sbraga (kv., Carrarese), Vinícius (kv., Padova), Giuseppe Sculli (kv., Genoa), Stefan de Vrij (Feyenoord, 8.500.000), Edson Braafheid (Hoffenheim, i.), Santiago Gentiletti (San Lorenzo, 1.900.000)
Távozott: André Dias (szl.), Gonzalo Barreto (szl.), Giuseppe Biava (Atalanta, i.), Riccardo Perpetuini (k., L'Aquila), Alberto De Francesco (L'Aquila), Enrico Zampa (k., Trapani), Seyi Adeleke (szl.), Salam Dene (szl.), Hélder Postiga (kv., Valencia), Gaël Kakuta (kv., Chelsea), Ettore Mendicino (Salernitana), Alessandro Tuia (jmf., Salernitana), Luca Crecco (k., Ternana), Antonio Rozzi (k., Bari), Andrea Tozzo (k., Ternana), Alessio Luciani (Gubbio), Giuseppe Capua (Aversa Normanna, i.), Lorenzo Filippini (k., Bari), Seyi Adeleke (Western Sydney Wanderers), Luca Crescenzi (Reggina)
FOLYTATÁS ITT!
vastaggal az elmúlt hét igazolásai

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik