Olasz Kupa: fél tucat gól Firenzében, de nem dőlt még el semmi

Vágólapra másolva!
2019.02.27. 22:50
Az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Fiorentina az Atlantát fogadta, és igazán remek, közönségszórakoztató 90 perc alatt játszott hatgólos döntetlent. Döntés két hónap múlva a visszavágón.

Megéri mostanában a Fiorentina meccseire járni, hiszen csak úgy potyognak a gólok a lilák meccsein. Az elmúlt hétvégén az Inter ellen játszottak 3–3-as döntetlent, és most az Atalanta elleni Olasz Kupa-elődöntőben is.

Pedig a mérkőzés nem úgy kezdődött, hogy bármi keresnivalója lesz a hazaiaknak, hiszen az Atlanta a 18. percben – két perccel a vezetés megszerzése után – már a második gólját szerezte. Aztán negyedóra múlva, közel ugyanilyen gyorsan jött vissza a meccsbe a Fiorentina, amikor Federico Chiesa szépítése után három perccel Marco Benassi egyenlített.

Az Atalanta a második félidőben bő tíz perc után Marten de Roon góljával újra vezetést szerzett az Atalanta, ám Luis Muriel – aki a hétvégi bajnokin is betalált – egyenlített, így a felek 3–3-ról várják a folytatást, a visszavágót április 24-én rendezik.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Fiorentina–Atalanta 3–3 (Chiesa 33., Benassi 36., L. Muriel 79. ill. A. Gomez 16., Pasalic 18., De Roon 58.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik