Napoli: megszületett az egyezség Ancelottival – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 13:42
null
Carlo Ancelotti korábbi klasszisok társaságában Andrea Pirlo minapi búcsúmeccsén (Fotó: AFP)
Olaszországi lapinformációk szerint a Napoli megegyezett Carlo Ancelottival, a következő idényben már a játékosként és edzőként is BEK/BL-győztes legenda irányítja az olasz élvonalbeli labdarúgócsapatot.

 

A Gazzetta dello Sport – megerősítvén a korábbi lapinformációkat – azt írja, hogy Carlo Ancelotti kedden több mint három órán át tárgyalt Aurelio De Laurentiisszel, a nápolyi klub elnökével, aki két esztendőre évi 6.5 millió eurós fizetést kínált neki.

A megegyezés megszületett, Ancelotti már a leendő stábja tagjait is megnevezte – a Corriere dello Sport úgy tudja, Andrea Pirlót is szeretné maga mellett tudni –, Arturo Vidal (Bayern München) átigazolásának tervét is vázolta, azonban kinevezésének hivatalos bejelentésére még várni kell, hiszen egyelőre Mauruzio Sarri a Napoli vezetőedzője.

Sajtóhírek szerint a Chelsea és az orosz Zenit is remek ajánlattal csábítja, sőt ki is vásárolná 2020-ig élő szerződéséből Sarrit, aki a napokban véget ért szezonban a második helyre vezette a Napolit.

A Corriere szerint Sarri habozása adta meg az utolsó lökést De Laurentiisnek, hogy gyorsan egyezségre jusson Ancelottival.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik