Napoli: bejelentették a volt Juventus-csatár érkezését

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 09:25
null
Llorente három bajnoki cím mellett egy olasz kupát nyert a Juventusszal (Fotó: AFP)
Mindenben megállapodtak, így a Napoliban folytatja pályafutását Fernando Llorente, a korábbi Bilbao-, Juventus- és Sevilla-csatár szerződése lejárt a Tottenhamnél, így az olasz klub ingyen szerezte meg.

 

A 34 esztendős spanyol csatár szerződéséről nem közölt részleteket a Napoli, de a korábbi sajtóhírek alapján kétéves megállapodást írhatott alá, idényenként pedig 2.5 millió eurót keres majd Olaszországban.

Llorente számára nem ismeretlen a Serie A: 2013 és 2015 nyara közt 66 bajnokin 23-szor volt eredményes a Juventus színeiben. A torinói együttessel háromszoros olasz bajnoknak mondhatja magát, igaz, a 2015–2016-os évadban csak egy mérkőzésen lépett pályára, majd a Sevillához távozott.

A világ- és Európa-bajnok, 24-szeres spanyol válogatott játékos várható érkezése nem volt titok, már pénteken megérkezett Nápolyba, ahol át is esett az orvosi vizsgálatokon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik