Victor Osimhen a Lille-ben is remekelt – értéke a sokszorosára nőtt (Fotó: AFP)

 

A 21 éves nigériai csatár hazájában, az Ultimate Striker Academyn kezdte a pályafutását, 2017 első napján a Wolfsburghoz igazolt, amelyben összesen 16 alkalommal léphetett pályára – 2018 nyarán a Charleroi-hoz került kölcsönbe, egy év alatt 20 gólt szerzett a belga csapatban.

Remeklése után 3.5 millió euróért véglegesítette szerződtetését az együttes, ám csupán egy hónapig volt a klubnál ezt követően, augusztusban lecsapott játékjogára a Lille, amely 22.4 millió eurót fizetett érte.

A francia gárdánál is megállta a helyét, a koronavírus-járvány miatti csonka idényben 18 gólig és hat gólpasszig jutott, ezzel pedig már az európai topklubok figyelmét is magára vonta.

A Napoli pénteken végül egyezségre jutott vele és a csapatával, a transfermarkt.de szerint 70 millió euróért váltott klubot!

A támadó már korábban átesett az orvosi vizsgálaton, ötéves szerződést kötött a Napolival, amelyben a kilences mezszámot viseli majd.