Milan: Kaká visszatérhet – ma tárgyal a klubvezetőkkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.23. 10:39
null
Kaká újra a Milannál vállalhat állást (Fotó: AFP)
Harmadszor is a Milanhoz kerülhet az Aranylabda-győztes Kaká, aki a csütörtöki Austria Wien elleni Európa-liga-mérkőzést a helyszínen tekinti meg.

 

A nemrégiben visszavonuló világbajnok brazil irányító ma találkozik Marco Fassone klubigazgatóval. Kaká az előző három idényt az MLS-ben szereplő Orlando Citynél töltötte, korábban 2003 és 2009 között, valamint a 2013–2014-es idényben futballozott a milánói piros-feketéknél.

A 35 éves játékos bajnoki címet és Bajnokok Ligáját is nyert a Milannal, 307 tétmérkőzésen lépett pályára a klub játékosaként, és 104 gólt szerzett.

A korábbi brazil válogatott futballista nemrégiben arról beszélt, hogy még nem hagyott végleg fel a labdarúgással, és hogy új klubot kereshet magának az európai klubidényből hátra lévő fél évre – ugyanakkor a várakozások szerint a Milan igazgatói vagy edzői szerepet szán korábbi klasszisának.

Olasz lapok szerint Kaká a 2018–2019-es szezon rajtjától kezdve vállalhat újra szerepet a milánóiaknál – a legvalószínűbbnek a sportigazgatói állást tartják.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
17.00:
Asztana–Villarreal (Tv: Digi Sport1)
21.05: Maccabi Tel-Aviv–Slavia Praha
B-CSOPORT
21.05:
Partizan Beograd–Young Boys
21.05: Skënderbeu–Dinamo Kijev
C-CSOPORT
21.05:
Ludogorec–Istanbul Basaksehir
21.05: Sporting Braga–Hoffenheim (Tv: Digi Sport2)
D-CSOPORT
21.05:
AEK Athén–HNK Rijeka
21.05: Milan–Austria Wien (Tv: RTL II)
E-CSOPORT
21.05:
Lyon–Apollon Limassol
21.05: Everton–Atalanta (Tv: Digi Sport1)
F-CSOPORT
19.00:
Lokomotiv Moszkva–FC Köbenhavn
21.05: Sheriff Tiraspol–Zlín
G-CSOPORT
19.00:
Viktoria Plzen–FCSB
19.00: Lugano–Hapoel Beer-Seva (Tv: Digi Sport3)
H-CSOPORT
19.00:
1. FC Köln–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
19.00: BATE Boriszov–Crvena zvezda
I-CSOPORT
19.00:
Red Bull Salzburg–Vitória Guimaraes
19.00: Konyaspor–Marseille
J-CSOPORT
19.00:
Athletic Bilbao–Hertha BSC (Tv: Digi Sport2)
19.00: Östersund–Zorja Luhanszk
K-CSOPORT
19.00:
Lazio–Vitesse
19.00: Nice–Zulte Waregem
L-CSOPORT
19.00:
Rosenborg–Real Sociedad
19.00: Zenit–Vardar Szkopje

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik