Milan: jubilál az „áldozat” – Donnarumma rekorder lesz!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 11:02
A Sky Sports olasz nyelvű kiadása kiemelten foglalkozik Gianluigi Donnarumma „nagy napjával”, a Milan olasz válogatott szupertehetsége ugyanis vasárnap lép pályára századik bajnokiján a Serie A-ban.

Donnarumma 19 esztendős és 49 napos lesz az összecsapás napján, amivel az olasz élvonalban rekordot dönt – egyelőre a kapusnak épp az „elődje” Gianluigi Buffon tartja a csúcsot, aki 21 éves és 100 napos volt, amikor karrierje századik Serie A-s meccsén játszott.

A Sky nem is spórol a pozitív jelzőkkel Donnarumma kapcsán – a portál generációja egyik legnagyobb tehetségének tartja a kapust, aki posztján már most, 19 évesen és 49 naposan a világ egyik legjobbja.

Igen ám, de a Sky ezzel együtt már most a Milan egyik legnagyobb áldozataként ír Donnarummáról, akinek esetében a piros feketék vezetősége „nem fog tudni ellenállni az óriási gazdasági haszonnak”.

Mint ismert, a tavalyi nyár szinte teljes egészében a tehetség hosszabbításáról szólt – vagyis inkább azt azt övező balhéról. Mino Raiola, Donnarumma ügynöke egyáltalán nem titkolja, hogy megpróbálta rábeszélni a fiatal kapust a távozásra, szerinte ugyanis ügyfelének sztárcsapat dukál, a tavaly tulajdonosváltáson áteső milánóiak pedig Raiola szerint nem elég meggyőzőek, ami a jövőbeli terveket illeti.

Donnarumma kegyeiért a hírek szerint a Real Madrid és a Paris Saint-Germain verseng – noha az olasz „gyémánt” tavaly júliusban hosszas huzavona után 2021 nyaráig meghosszabbította a szerződését a Milannal, az olaszországi híradások szerint a szezon végén távozik a klubtól. Legutóbb a Tuttosport cikkezett arról, miszerint az olasz válogatott kapus úgy véli, karrierje szempontjából elérkezett az ideje a váltásnak, és mindenképp európai élcsapatban folytatná a pályafutását.

Donnarumma értékét 40 millió euróra becsüli a transfermarkt.de piaci hírportál, ám a játékos ennél valószínűleg drágábban vált klubot, amennyiben távozik Milánóból. A „világ legdrágább kapusa” 2001-es Juventushoz való igazolásától egészen 16 éven keresztül Buffon volt, akiért a torinóiak 52 millió eurót (pontosabban ennek megfelelő mennyiségű lírát, mivel akkoriban Olaszországban még a líra volt az első számú fizetőeszköz) fizettek a Parmának, ám 2017 júniusában Ederson „leváltotta” az olasz ikont, a Manchester City ugyanis 34.7 millió fontot fizetett a Benficának a most 24 éves játékosért – ennyit fontban a világon egyetlen kapusért sem fizetett korábban klub.

Ám könnyen lehet, hogy Donnarumma lesz az, aki 2018 nyarától a „világ legdrágább kapusa” titulust viseli majd. Addig is az olasz szupertehetség a hétvégén, a Napoli ellen átad egy újabb rekordot a múltnak.

ÁPRILIS 15., VASÁRNAP

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ

15.00: Milan–Napoli (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik