Milan: Inzaghit ma meneszthetik, volt csapattársa válthatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.30. 11:59
Olasz sajtóhírek szerint lehet, hogy az élvonalbeli AC Milan csütörtökön meneszti Filippo Inzaghi vezetőedzőt.

A Football Italia úgy értesült, hogy a Milan – amely szerda este hazai pályán 3–1-re kikapott a Genoától – megválik Pippo Inzaghitól, s a helyét az eddig a tartalékokat irányító Cristian Brocchi veszi át az idény végéig.

Inzaghi tavaly nyáron Clarence Seedorfot váltotta a kispadon, de az ő irányításával sem tudott előrébb lépni a Milan, amely négy forduló óta nyeretlen, s öt körrel a vége előtt a tizedik helyen áll a Serie A-ban.

A 39 éves Brocchi a Milannál nevelkedett fiatal játékosként, 2001 és 2008 között szerepelt a felnőttcsapatban. Tavaly óta a Milan Primavera-együttesét dirigálta.

Úgy tudni, Brocchi csak átmeneti megoldást jelentene, a Milan vezetőedzői állásáért Antonio Conte, Szinisa Mihajlovics és Luciano Spaletti versenyezhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik