Gennaro Gattuso egyből lemondana, ha szerinte ő lenne a Milan legnagyobb problémája (Fotó: AFP)

 

„Sok minden működött, a mérkőzés elején megvolt a helyes irány – állapította meg Gennaro Gattuso a szombati kudarc után. – Onnantól azonban, hogy hátrányba kerültünk, az egész fáradságos szenvedéssé vált.”

„Bonyolult helyzetben vagyunk, a szurkolók tiltakoznak és nem is folytathatjuk úgy a szezont, ahogy eddig teljesítettünk. Ugyanakkor nem látok a csapatban olyan játékost, aki ne adna bele mindent és visszahúzná az egységet. Olyan futballistákat látok, akik küzdenek, de nyilvánvalóan gyengék vagyunk.”

„Jelenleg én vagyok a Milan edzője, de én vagyok itt a legkisebb probléma. Nemcsak erőnléti gondok vannak, hanem a fejekben sincs minden rendben. Ha valamit nem csinálunk jól, akkor csapatként kell teljesítenünk, de nem hibázhatunk ennyit. Ha úgy gondolnám, hogy én vagyok a probléma, azonnal lemondanék. Ha úgy vélném, hogy a játékosaim nincsenek mögöttem, egyből távoznék. De jelen esetben nem erről van szó.”

„Nincs meg a gárdában a kellő határozottság és az elszántság. Azt gondolom, ezt az együttest nem szabad összehasonlítani a múlt csapataival, nekünk a jelenre kell koncentrálnunk. Amikor azt mondom, hogy nem működünk egységként, úgy is értem. Nem tudunk megfelelően reagálni, ha nehéz helyzetbe kerülünk. Ez tény, és ez nem egy játékos hibája.”

OLASZ SERIE A
18. FORDULÓ

Milan–Atalanta 0–2 (Cristante 32., Ilicic 71.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Napoli 18 14 3 1 41–13 +28  45
2. Juventus 18 14 2 2 45–14 +31  44
3. Internazionale 18 12 4 2 34–14 +20  40
4. Roma 17 12 2 3 28–11 +17  38
5. Lazio 17 11 3 3 43–22 +21  36
6. Sampdoria 17 8 3 6 32–26 +6  27
7. Atalanta 18 7 6 5 28–23 +5  27
8. Fiorentina 18 7 5 6 27–19 +8  26
9. Udinese 17 8 9 30–25 +5  24
10. Torino 18 5 9 4 25–27 –2  24
11. Milan 18 7 3 8 22–25 –3  24
11. Bologna 18 7 3 8 22–25 –3  24
13. Chievo 18 5 6 7 19–30 –11  21
14. Sassuolo 18 6 2 10 12–28 –16  20
15. Genoa 18 4 5 9 15–22 –7  17
16. Cagliari 18 5 2 11 16–29 –13  17
17. SPAL 18 3 6 9 19–31 –12  15
18. Crotone 18 4 3 11 13–36 –23  15
19. Verona 18 3 4 11 17–36 –19  13
20. Benevento 18 1 17 8–40 –32  1